Dr. Bándi Gábor: A Dél-Dunántúli mészbetétes edények népe kultúrájának elterjedése és eredete (Dunántúli Dolgozatok 4. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 4. Pécs, 1967)

IV. Eredetkérdés

menyiségileg lényegében azonos volt, tehát jelentős népességnek kellett továbbvándorolnia DNy—DK felé. Ez a mozgási folyamat valószínűleg hosszabb ideig tarthatott, mivel a fiatalabb mészbetétes kerámiás lelőhelyek számában lényeges csökkenés tapasztalható a következő időszakokban. (6 lelőhely). E gondolat folytatásaként visszaidézzük a Déldunántúlra jellemző statisztikai arányt, mely szerint a korai lelőhelyek száma jóval kevesebb mint a fiatalabb, kialakult déldunántúli szélessávos mészbetéttel díszített kerámiát készítő lakosság telepeinek mennyisége. (A Dél-Dunántúlon 30 korai és 70 későbbi időszakhoz tartozó telep van.) A két területen fennálló fordított arány mindenképpen felhasználható tehát a kultúra kialakulási folyamatát tükröző történelmi változás irányának és intenzitásának felderítéséhez. A Veszprém környéki mészbetétes kerámiás temetők között is megkülönböztethetjük a korábbi, zsinórtechnikás anyagban gazdag lelőhelyeket. Ezek a következők : Veszprém—Papvásártér. Udvardy-ház. Fojt-ház. Szentkirályszabadja.

2

*'

J Természetesen valamennyi mészbetétes leletegyüttesben igen erős hatása figyelhető meg e korai nyugatdunántúli, litzenkerámiás-mészbetétes népességnek. Mindezen adatok alapján összegezhető az a megállapítás. — melyet a további kutatásnak kell részleteiben is igazolni, — hogy a Dunántúl nyugati felében kialakuló mészbetétes edények népe kultúrája a Litzenkerámiás népesség határozott bevándorlása folytán, a zóki alaplakosságtól korábban kismértékben, majd egyre erősödőén befolyásolva alakult ki. Ez a kialakulási folyamat szoros összefüggésben a Litzenkerámiás kultúra bevándorlásával és DK-i terjeszkedésével, kis időeltolódással a Dunántúlon végigkísérhető a déli területek különválasztott korai telep és temető anyagain keresztül. A korai nagycsaládi házas, tipikus nyugatdunántúli népesség egyrészt a Balaton északi végét megkerülve (Mezőkomárom)-''

3 a Sió és mellékfolyói által meghatározott természetes útvonalon vándorolt DK-felé a mai Tolna, majd Baranya megye területeire, másrészt a Balaton déli partjait követve, annak vízgyűjtőterületén benyomult a somogyi dombvidékre, míg a terjeszkedésre alkalmas harmadik útvonal mentén a Balatonfelvidékről a Kisbalaton mocsarait megkerülve a Zala és Rinya folyókat követve DNyDunántúlon is megtelepedett. Elképzelésünk szerint tehát a mészbetétes edények népe kultúrájának korai lelőhelyei, — a terjeszkedés ÉNy—DK irányának figyelembevételével, — egységesen majdnem az egész Dunántúl területén megtalálhatók. A kultúra ezen periódusában még az egész műveltség területe azonos képet mutatott úgy a gazdasági mint a társadalmi struktúra tekintetében, sőt anyagi műveltsége is lényegében megegyezett. Tehát a műveltség korai időszakában még nem lehet különválasztani észak és déldunántúli melléknevekkel elkülöníthető etnikai csoportokat. Erre a periódusra ezek szerint csak az egységes dunántúli mészbetétes edények népe kultúrája elnevezés használható. A korai időszak társadalmi-történeti képét néhány fontos, már korábban is idézett megfigyelés alapján rekonstruálhatjuk. Ügy Veszprém, mint Tolna és Baranya megye területén az őslakos zóki kultúra népe, különösen a déli vidékeken, nagyobb tömegben élve megérte az ÉNy-ról bevándorló Litzenkerámiás-korai mészbetétes kultúra első hullámainak érkezését. Az eddig ismert adatok szerint a helyi és a bevándorló kultúra népe ezen időszakban még nem keveredett, sőt minden bizonnyal ellenséges viszonyban álltak egymással szemben. Az állattartó-földműves, egyhelyben lakó zóki népességgel ellentétben a nyugati, valószínűleg gyorsabban mozgó, állattartó szigorú nagycsaládi-nemzettségi szervezetben élő csoportok fölényben lehettek, talán még függőségbe is vonhatták az őslakosságot. Ebből következően valószínű, hogy e két eltérő kultúra több, pusztán felszíni adatokból ismert telepe egyidős lehetett e kérdéses területen. Ezt természetesen megnyugtató módon csak hiteles ásatások bizonyíthatják. Az a tény azonban, hogy a két kultúra telepeit mindig külön helyen találjuk, hogy a települési módban, illetve a telepek belső képében lényeges különbségek tapasztalhatók, önmagában is elegendő az eltérő) társadalmi kép és a két nép felvázolt viszonyának igazolás ár a.

26 ' Természetes, hogy ez a korai időszakra jellemző helyzet, mely egységesnek tekinthető az egész Dunántúlon, az őslakosság jelenlétében, törvényszerű változásokon kellett, hogy keresztülmenjen az idők folyamán. A nyugatdunántúli területek speciális, helyi fejlődésének további vonalát most nem kívánjuk végigkísérni, hisz ehhez az ottani anyag részletes elemzése, illetve mindenekelőtt közlése lenne a legszükségesebb. Valószínű, hogy az őslakosság és az új, egy ideig különálló népesség összeolvadása ott is bekövetkezett, melynek eredménye a kultúra egészén belül az ún. északdunántúli (veszprémi—esztergomi) csoport kialakulása lett. Csupán a Duna-menti, Esztergom környéki területekre és Dél-Szlovákiára vonatkozóan kell néhány észrevételt és gondolatot megemlíteni. A korai időszak emlókanyagának. különválasztása alapján úgy látszik, hogy a Duna jobb partját övező keskeny alföldi sávon, a Gerecse és a Dunazúg-hegység által elzárt területen