Dr. Bándi Gábor: A Dél-Dunántúli mészbetétes edények népe kultúrájának elterjedése és eredete (Dunántúli Dolgozatok 4. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 4. Pécs, 1967)
II. A kultúra lelőhelyei és elterjedése
partjainak közelében. A Külső somogyi dombokat, a Hegyhátat és a Somogy—Tolnai dombságot megszaggató folyók szűk völgyeitől, illetve a víz és Almás patakok, továbbá a Dráva folyó partokat övező közeli alacsony dombvonulatoktól sohasem távolodtak el e népesség kisebb csoportjai. A kutatás jelenlegi állásánál is jól kivehető, hogy a lelőhelyek törvényszerűen kikerülték a Mecsek és a Villányi hegység magasabb területeit. A Drávától délre egyetlen adatot sem ismerünk, amely a kultúra ottani elterjedését bizonyítaná. A lelőhelyek elhelyezkedését tekintve világosan megfigyelhető a Balaton környékének folyamatos betelepülése, a Külső- és Belső-Somogyi dombok között folyó kispatakok, továbbá a Zala és Rinya mentén való egyenletes elterjedés is, ÉNy—DK irányba. Mánden valószínűség szerint Zala megye területén is megtalálhatók lesznek a kultúra lelőhelyei, méghozzá az utóbbi, Balaton— Dráva—Mura vízgyűjtőterületre korlátozott egységen belül. Az elterjedés ilyen jellegű, határozottan két vízgyűjtő terület szerinti bemutatása, továbbá az ÉNy—DK irány hangsúlyozása a későbbiekben kifejtendő, eredettel kapcsolatos koncepció jegyében történik, annak ellenére, hogy a természetes földrajzi adottságokat sem akarjuk mellőzni a kérdés vizsgálatában. A Déldunántúl folyókkal tagolt dombvidékén szinte törvényszerű a területi kontinuitás megléte, amit bizonyítanak azok a lelőhelyeink, ahol a kultúránk előtt élt más, hasonló földrajzi adottságokat kereső és igénylő népek telepeit is megtaláljuk. (Pl.: Felsőnyék—Gubarci szőlőhegy, Hőgyész—Csicsó, Tamási—Szemcsehegy, Baksa— Kopár dűlő.) 20j Akár a lengyeli akár a péceli kultúrára gondolunk, több példa ismert tehát a területileg kultúránkkal egybeeső korábbi lelőhelyek igazolására. Érdekes és genetikailag igen fontosnak bizonyuló tény azonban az is, hogy a mészbetétes edények népe kultúráját közvetlenül megelőző Zók—Somogyvári népesség telepei a lehető legritkábban egyeznek területileg kultúránk lelőhelyeivel. 206 Az általában másodlagos jelentőségű területi kontinuitás léte vagy nemléte ebben az esetben fontos támpontot nyújthat a későbbiekben a mészbetétes kerámia népe eredetének vizsgálatához, a genetikai kontinuitás meghatározásához, súlyához és mértékéhez. A lelőhelyek számadataiból kiindulva is levonható néhány következtetés az elterjedés kérdésével kapcsolatban. A feldolgozott 211 adatból 15 esetben olyan szórványokkal rendelkezünk csupán, melyek nem elégségesek még arra sem, hogy telephez vagy temetőhöz tartozásukat bizonyíthatóan eldönhetnénk. A pontosabban meghatározható Í96 lelőhelyből 113 telep és 83 temető. (Baranya megye: 39 telep, 26 temető.; Tolna megye: 67 telep, 42 temető.; Somogy megye: 16 telep, 15 temető.) A lelőhelyek telep-temető megoszlásában csupán Tolna megyében látszik nagyobb aránytalanság, mivel csak ott volt, a Sió—Kapós—Koppány-köz területén rendszeres terepbejárás, ami természeténél fogva főleg telepek helyzetének meghatározását eredményezte. Ezen túl a kutatás jelenlegi állását figyelembe véve az egész vizsgált területen a telepek és temetők aránya nagyjából kiegyenlített, ami kb. 10 000 km 2-en 100 telepet (temetőt) jelent. Természetesen ez a település-szám, mint látni fogjuk a következő fejezetben, megoszlik egy korai és egy későbbi időszak között, — 30:70 arányban. Ha mind a két időszakra ki akarjuk számítani az egész területre relative érvényes települési sűrűséget, leginkább a jól ismert Sió—Kapós— Koppány vidéket kell alapul vennünk. Ezen a vidéken kb. 50 telep ismert ezidő szerint, ezekből kb. 10 korai, 40 későbbi időszakhoz tartozik. A három megye területének viszonylatában ennek kb. 7—8 szorosát kell számítani, tehát a korai időszakban feltételezhetően a ma ismert 30 helyett 80 településsel kell számolnunk, a későbbi időszakban viszont a jelenlegi 70-nel szemben kb. 300 települése lehetett a kultúrának a Dél-Dunántúlon. A települések, illetve közvetve a népesség ilyen feltételezett nagyarányú szaporodása azonban, mint látni fogjuk, nem természetes biológiai úton magyarázható, hanem azzal a ténnyel, hogy a korai időszakban nem kerültek he a statisztikába az őslakosság, konkrétan a Zók— Somogyvári kultúra népének települései, melyek területileg általában nem egyeznek az új művelődés telep helyeivel, bár minden bizonynyal nagyobb tömegekben megérték az új népesség első hullámainak déldunántúli feltűnését. E kérdés részletes elemzése azonban már továbbvisz a:; elterjedés vizsgálatából levonható következtetéseken.
