Andrásfalvy Bertalan: A sárköziek gondolkodása a XVIII. és XIX. században (Dunántúli Dolgozatok 3. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 3. Pécs, )

A Sárköz gazdálkodása

nyomtatásban szerzett tapasztalatukkal gyors és tökéletes munkát végezhettek, ezért szívesen hívták őket még Szlavóniába is. A decsiek nagy szérűket raktak, melyeken egyszerre 10—20 ló is forgott és ezért azok a parasztgazdaságok és uradalmak is inkább a decsieket fogadták meg, melyek ugyan rendelkeztek lovakkal, de termésüket minél előbb biztonságba akarták helyezni. Míg a decsiek nyomtattak, a helyi fogatok hordták a földekről a szürühöz a kévéket. A dombok között való kocsizás különben is igen megterhelte az igásállatokat s kímélték őket a nyomtatástól. Másrészt nem is szoktak ezek a lovak annyira a nyomtatáshoz s nem is voltak ahhoz készítve, (patkók nélkül kellett a gabonát járatni). A sárköziek otthon és idegenben vállalt nyomtatási módja között különbség nem volt. A hazai szűrük állandó szűrük voltak s több csoportban a Belső Mezőn helyezkedtek el, a földek végében. Nem volt minden gazdának, két-három szomszéd használt egy szűr üt. Külön mindenkinek már csak azért is felesleges lett volna szürüt építeni, mert e nehéz munkához sok ló és munkáskéz kellett s azt egy család kiállítani úgy sem tudta volna, csak „összesegítéssel". Az állandó szűrük közepe kissé dombos volt és kis árok keretezte. Az év folyamán legfeljebb begyepesedtek, ezt a nyomtatás előtt jóval „levakarták", „lehorolták" kapával, megöntözték, hengerrel járatták, tömködték, sulykolták, végül oldal és fenék nélküli ún. „pőre" kocsival járatták. Két nap is beletellett a szürü rend behozásával. Ezután is, nyomtatás közben minden este kissé meglocsolták, hogy ki ne száradjon. így a szürü földje olyan kemény és sima volt, hogy abba a lovak patái magot bele nem nyomhattak. Ha a külső földekről a víz miatt nem hozhatták be a Belső Mező állandó szürüire gabonájukat, kint készítettek a tarlón ideiglenes szürüt. Ehhez a tarlót sekélyen felszántották majd kilépték rajta a szürü nagyságát. Közepét a szélről bedobott földdel feldombosították, megöntözték, majd hengerrel, súlyokkal tömték, simították keményre. Az ideiglenes, külön épült szűrük építését azonban igyekeztek lehetőség szerint elkerülni. Nemcsak azért, mert a Belső Mezőn közeli és állandó szürüjük volt, hanem azért is, mert a külső mezőt minél előbb fel akarták szabadítani a barom járás alá. (Főként ezért egy időben egy decsi gazda a Sár vizére lapátkerekes kompot is szerkesztett, melyet az emberek kézzel hajtottak.) Álandó szűrük voltak pl. a Baranya megyei Szenterzsébeten is, ahová a Szél család ősei jártak hosszú időn keresztül nyomtatni. Rendszerint ugyanaz a nyomtató társaság, rokonok és szomszédok álltak össze a részért való nyomtatás vállalására, akik otthon is együtt nyomtattak. A szenterzsébeti szűrük a házak felett levő kertekben voltak, emlékezet szerint minden ötödik ház mögött, s erre a szürüre takarodott mind az öt szomszéd gazda. A nyomtatók ehhez a szürühöz telepedtek. Az állatok a kocsik mellett éjszakáztak, az emberek pedig a szürügazda házában vagy szénáspajtájában tanyáztak. (A hagyomány szerint sárközi nyomtatók Tolna, Fejér, Somogy, Baranya, Bács megyébe és Szlavóniába is jártak.) A szűrük köré rakták a hevenyészett asztagokat. Ahol új szürüt építettek, ott maga a szürü, ahol régi szürü volt, úgy az ágyás nagysága, a lovak számától függött. Az a jó szürü, melynek csaknem a felét elfogják az egymás mellé kötött lovak. A legkisebb szürün is legalább négy ló mozgott, de azt a gazdát, aki csak saját lovaival akarta termését kinyomtatni, a többiek kinevették és fösvénynek tartották. Az átlagszürübe 15-20 tízes fért bele, (150-200 ill. 220-280 kéve). Nagyobb szürübe 150 tízest is tudtak berakni (1500— 2100 kéve) s ezen legalább 20 ló járt egyszerre. Egy ágyást szántak egy napra. Az ágyazást a köralakú szürün egy ember kezdte meg, akinek kettő a közeli asztagról kézre adta a gyékényköteléből kivett, de meg nem bontott kévét. A gyékényköteleket félredobták, mert azok 2-3 évet is kiszolgáltak. A magába kötött gabonát kötelével együtt adták kézre. Az első kéve került csak laposan a szürü földjére annak szélén, tövével befelé, kalásszal kifelé. Ennek jobbról és balról támasztották neki a két következő kévét. Ezekhez tovább a többit úgy, hogy a kalászos rész mindig felfelé legyen. A negyedik és ötödik kéve már csaknem függőlegesen állt. Az első fekvő kévét hátulról is megtámasztották mint a negyedik és ötödik kévét oldalról. Az első kévék lerakása után újabb két rakó kapcsolódott be a munkába. (A kévék rakását lásd a

30a jegyzet rajzán). Az ágyazás a szürü ellenkező oldalán fejeződik be, csak itt lehet a kévékre rávezetni a lovakat. így sem ment rá akármilyen ló a magas búzára. A sorbakötött lovak két szélén gyakorlott nyomtatólovak voltak s ezek fejébe kantárt is tettek. A többi csak kötőfékkel volt egymás nyakához kötve. Az első járáson a belső és külső ló kantárját fogva vezették körbe a lovakat vigyázva, hogy ki ne törjenek az ágaskodó ellenszegülő csikók.

31 Akármekkora is volt a szürü, az első járatás a szélén haladt körbe. Ezután a külső fejéről levették a kantárt, és a szürü nagyságától függően két járatási mód volt lehetséges: 1. Ha a lovak majdnem elfogták a szürü felét a körbejáratás után a szürü közepén álló gyeplőt tartó ember úgy vezette maga körül a lovakat, hogy közben maga is egy-két lépéssel eltávolodott a középponttól, hogy azt is megtiporhassák a lovak. 2. Ha a szürü fele szélességét megközelítőleg sem fogták el a lovak, „ha nem értek be a derekáig", a szürüt két-három részletbe járatták, vagyis az egész szürüt több körre osztották be. (Csigavonalas járatást, szürüoszlopot nem alkalmaztak). Bizonyos idei járatás után az első forgatást ott kellett kezdeni, ahol az ágyazást befejezték. A forgatást is csak egy ember kezdheti el s a kévéket a tövükön fordítja át s nagyjából úgy rakja egymásra azokat, mintha a szürüt (helyesebben az ágyást) újra rakná. Néhány kéve átforgatása után már többen mehetnek segítségére. A decsi Belső Mezőn levő szűrükön szokás volt egyszerre kettőn dolgozni. A forgatás ideje alatt a lovak átvonultak a másik beágyazott szürüre és azt járatták. Ez természetesen csak akkor volt lehetséges, ha sok nyomtató lovuk volt és pihenőt is adhattak nekik. Ez úgy történt, hogy füttyentettek nekik s azok sorrendűket megtartva lefordultak a szürüből és a sorbaállított kocsikhoz mentek, melyekből abrakot ehettek. Három forgatás volt. A második forgatás után már gyorsabban hajtották a lovakat.

3- A harmadik forgatást követő járatás után belemarkolásztak a szalmába s ha