Andrásfalvy Bertalan: A sárköziek gondolkodása a XVIII. és XIX. században (Dunántúli Dolgozatok 3. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 3. Pécs, )

A Sárköz gazdálkodása

a képzett pomológus szaktudását, csak felvetek ezzel kapcsolatban néhány meggondolást. Sok gyümölcsfajtánk talán elsősorban azért tűnt el, mert az ártereken váltak be s a dombok száraz talaján nem. Legalább is ott nem hozott olyan zamatú és formájú gyümölcsöket, mint az ártérben hozhatott és így — Nagyváthyra hivatkozva mondhatjuk — elhamarkodottan félrelökték a külföldi fajták kedvéért. A másik szintén figyelemreméltó ok az, hogy régen nem a gyorsan termő alacsony, kisnövésű fákat, hanem a hatalmasra megnövő és több nemzedéket szolgáló nagy fákat becsülték többre. Más igényeket támasztottak a gyümölcscsel szemben is. Ez vonatkozott a gyümölcsök íze (bizonyára többre becsülték a savanyú, savas gyümölcsöt, mint ahogy régebben a borban is a savanyúbbat, savasabbat többre becsülték s ez a táplálkozással függ össze) és külalakja iránt is. Ma már pl. nem képezhet piaci árut az olyan körte, ami csak egészen puha és folyós állapotban élvezhető és szállítani nem lehet, stb. stb. így is sok, ma már feledésbe merülő faj érdemelné meg a nemesítők figyelmét. Almafák : Az egykori szállások helyét ma is hatalmas alma és körtefák jelzik széjjel a Sárköz határában. Igen sok fajtát ismernek. A következőkben csak néhány jelentősebb régi fajtát mutatunk be. Métött (métett) óma. Régen igen kedvelt, ma már kicsit megvetett almafajta : az öregek dicsérik, a fiatalok fitymálják Deesen. „Piros-sárgás cirmos alma, belül olyan mint a tapló, halványpiros nyári alma. Olyan pudvás mikor megtaplósodik a húsa. Édes alma. Alakja hosszúkás. A mözsiek (németek) igen szerették. Azok szívesen is vásárolták." Métett alma néven szerepel Lippay János 1677-ben megjelent munkájában mint olyan alma, melyet fűzfára oltanak. (Ez a hiedelem az ókori szakírók óta eleven hagyomány).

103 Rapaics a fajt már elfeledtnek nevezi és a fűzalmával azonosítja. Magyarázata szerint neve egyszerűen a „metélő alma", a métet a metélő szó régies vidéki alakja. Hogy hajdan a szó is, az alma is szerte az országban ismeretes volt, bizonyítja a kecskeméti használata. „Molnár Imre 1883-ban Kecskemétről is említi". Az elnevezés származtatásával nem értünk egyet s helyette mást tartunk valószínűbbnek. „Cordus a XVI. század tudós gyümölcsésze részletesen leírja a tüdő almát, melynek német neve Bolchapfel. Ezután következik munkájában az almafajták közt a fűzalma, melynek német neveWeidenbolchapfel.

104 Cordus leírása így szól : fűzalma, vagy fűzfába oltott tüdő alma akkora és hasonló mint az említett tüdő alma. Húsa kissé ritkább szövetű, íze édes és kissé kesernyés. Nyár végén érik és középideig tart el, Hessenben termelik némelyek. Ennek példájára más almák is olthatok fűzfába, különösen édesek, valamennyire ritka szövetűek és gyorsnövésűek."

105 Ha ehhez hozzávesszük a decsiek magyarázatát, tudniillik, hogy olyan a belseje, mint a métött tehén tüdeje (mételyes), a fajt a német tüdőalmával azonosíthatjuk. Különös véletlen, hogy a métött almát kedvelő mözsiek egy része Hessenből való. Fontos óma. Országszerte ismert faj, nyári fontos néven. Rapaics szerint ez szorította ki a métett almát. A Sárközben sok terem, melyet a szekszárdi piacra hordanak. Pogácsa óma. „Piros lapos óma". Igen kedvelt alma mais. Entz szerint: „Csak a pogácsa alma ami népünk közt az alma fogalma alatt ismeretes leginkább. A többi mind zérus előtte".

106 Ez igen téves általánosítás. A szakirodalom is régi magyar almafajtának tartja. Erdélyben tányér-alma néven ismeretes. A pogácsa szó szláv eredete még nem bizonyíthatja ez almának balkáni eredetét sem.

107 Érsek óma. Régi fajnak mondják, ma már ritka. Bánóc óma. Közepes, gyakrabban apró, igen illatos kemény alma. A decsi karácsonyfákat arany és ezüst dión kívül bánóc almákkal díszítették, cukor helyett. „Elbánulhatnak rajta az emberek, mert a fán több alma van mint levél, mert ősszel levele lehullik, de almája marad télen is a fán, el nem fagy. Néha a következő télre is megmarad. Ha megüti magát, csak megkeménykedik, de nem rohad." Karácsonyra szalma közé is szokták tenni. Bánóéi alma néven ismeretes a Baranya megyei Hegyháton is, és igen kedvelik. Mivel szára hosszú és vékony, itt is karácsonyfára akasztják. Igen jó illatú. Néhány alma az egész szobát betölti illatával. Rapaics nem említi a nevet, de talán a boszmán-alma egy változata, melyet Erdélyben törökmuskotájnak is neveznek.

108 Cserédes-óma. „A bánóénál nagyobb, édes, igen jóízű alma." Budai-óma. A decsi tanácsülési jegyzőkönyvben is 1798-ban már szerepel ez az almafajta. Csörgő-édes óma. Citrom óma. Ződ-édes óma. „Belseje sárga, ősszel nem lehet enni belőle, télre megkásásodik és úgy jó." Szercsik óma. „Stráfos, igen régi fajta". Szakirodalomban szercsika néven szerepel és balkáni fajnak tartják.

109 Paris óma. A XVI. században említik, Lippay írja róla „Paris alma, ez is egy kevéssé hosszúkás, egy felől szép piros, borízű, csakhogy nem szinte olyan kemény mint a muskotál".

110 Birkafejű vagy Lánycsöcsű óma. Nevét alakjáról kapta. „Sárga és pittagos apró pettyekkel, pontokkal mintha ceruzával rajzolták volna meg." Ez az alma is szerepel már a XVI. században.

111 Kormos óma. „Gömbölyű pihanyagos (pirosas) óma, belseje zöld színű". Ez az 1805-ben kiadott fajtaleírásban szerepel már.

112 Török Bálint. Lehetséges, hogy nem a hozzánk Törökországból jött borízű alma, hanem a XVI. században Török György néven említett almát nevezik így a sárköziek.

113 Jeges-édes óma. Húsa jeges szövetétől kapta nevét. Bécsi piros óma. Körtefajták : Búzás körte. Búzával egy időben érik. Árpás körte. Az árpával együtt érik. Már a XIV. században szerepel két oklevélben mint Árpával érő.

114 Törökországi körte. „Rumos íze van, pittagos, fekete foltos. Az édesség veri ki azt". Deesen igen kedvelt körtefaj, de csak az ártérben terem jól, a hegyen semmire sem megy. Valószínű a Kálmán körte egy váltó-