Andrásfalvy Bertalan: A sárköziek gondolkodása a XVIII. és XIX. században (Dunántúli Dolgozatok 3. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 3. Pécs, )
A Sárköz gazdálkodása
feljutni a hidak alatt. 10—12 ló kellett egy hajóhoz. A lovak a Sárvíz partján haladtak, melyet abban az időben erre a célra mindig tisztán tartottak. Az első pár ló egyikén ült a vezető, a legügyesebb, legtapasztaltabb legény. Mikor a híd közelébe értek, meghajtották a lovakat, ahogy csak bírták, hogy a hajó kellő lendületet kapjon, majd a hajó orrába álló trombitás harmadik jeladására a legény gyorsan leugrott a ló hátáról és félrehúzódott. Erre a jelre ugyanis egy éles balta egyetlen csapására elvágták a hajó orránál a toldalékkötelet, mely a vonó-karikába volt kötve. A lovak felszabadulván a húzott tehertől, gyakran összetorlódtak, felbukfenceztek és meg is sebesültek, ezért kellett a vezetőnek félreugrania, viszont a hajó kellő lendületet kapott s áthaladt a híd alatt. A híd túloldalán kidobták az új toldalékkötelet a partonállóknak, vagy ha erre alkalmas hely nem volt, a hajó elébe ereszkedett csónakosoknak, Azok azt újra ráhurkolták a vonókötélre s így vontatták tovább a hajót. Decstől Kölesdig kb. 4—5 híd alatt kellett így eljárniuk a múlt század második felében. A nád hajóval való vontatása kb. a 80-as, 90-es években ért véget. Nem szabad megfeledkeznünk a nádas területeken található gyékény hasznáról sem. Ezt is használták gyakran tetőfedésre a nád alá. Fontosabb volt kévekötélként való használata. Gyékényből kötötték a méhkasokat, haltartó szatyrokat és a „kóbor"-nak nevezett nagy termény tartó kasokat is. A falu a gyékény vágására nyilván valami csekély bér ellenében a távoli baranyai falvaknak is adott engedélyt. (1841ben három pellérdi asszony összegyűjtött gyékényét ellopták és erről az esetről a tanácsülési jegyzőkönyvekben találunk említést. 73 ) Itt említjük meg a tavakban termő sulymot is, mely az erdők közti rétekben tanyázó pásztoroknak fontos eledele volt a századfordulón is. A Duna melléki vásárokban és búcsúkban ma is nagy mennyiségben árulják a főzött sulymot: a „bikát". A sulyomtermő tavakból lánccal s botokkal disznók etetésére is húzták ki a hínárral együtt, melyből az állatok kikeresték a termést. 3. Erdők használata Az erdők zöme a Duna mellékén volt s ma is ott van. Az 1690—93-as összeírás Ete határában is említ erdőt, melyet 19, más helyen 9 holdra becsülnek. Ennek helyét valahol a Sárvíz folyása mentén kell keresnünk (harmadik, vagy negyedik zóna). Emléke fennmaradt egy makkoltatásáról szóló feljegyzésben és egy decsi népdalban is. 7 ' 1 Ezt a kis tölgyerdőt még a XVIII. században kivágták. A dunamelléki erdőkben is sok volt a tölgy. Az 1696-os összeírás említi Decs tölgyes erdőjét, mely egy óra hosszú és fél óra széles terjedelmű. A későbbi leírások vegyes erdőként emlegetik az ártéri erdőket, melyből az uradalom elsősorban a tölgyfát vágatja eladásra. A decsiek 1767ben írt panaszlevelükben valószínű még a külső határban levő kis erdő pusztulását emlegetik, melynek fáját a Sárvízen könnyebben hajóra lehetett rakni és elszállítani. „Az mely esztendőkben az Úr Isten határunkban levő erdőnket (a mely kevés még a Ttes Uraság gazdálkodása miatt megmaradott) melyet a Bajaiakkal és Halasiakkal és maga is elvágatott, hogy méltó volna megsiratnunk, makktermést ád Ttes Uraság annyi vidékit vagy dominiumbelit fogad rea, hogy mi semmi hasznát nem vehetjük, s. v. marháink meg nem hízhatnak másoké miatt mégis minden s. v. sertéstől mintha meghízott volna az egy-egy máriást megveszi a malacoktól pedig a 15 pénzt, füveltetésért 10 pénzt kelletik fizetnünk." 75 Az erdők makkoltatásáért tehát akkor és a későbbiekben is külön makkbért szedett az uraság. Öcsénynek a csatári völgytorokban volt a XVIII. században kisebb tölgyerdeje, melyet a szőlő alá a XIX. század elején irtanak ki, de erdeinek zöme az ártérben feküdt. A ma híres Gemenci erdő és vadgazdaság is egykor őcsényi erdő volt. Pilisnek és Nyéknek csak az ártérben volt erdeje. Az erdők vágását az uraság a XVIII. század közepétől kezdve szigorúan korlátozza és szabályozza. Arra pontos választ adni nem tudunk, hogy a jobbágyok ebben az időben miképpen használhatták az erdőket. Úgy tűnik, hogy mindenki saját használatára szabadon vághatott épület és tűzifát, de el nem adhatta, kereskedelmi áruvá nem tehette. A használatért ellenszolgáltatásképpen fát vágott az uraságnak s azt a kívánt helyre szállította. Az 1718-as kontraktus szerint a decsieknek még csak a tiszttartót kell ellátniuk évi 24 öl fával. 1766-ban már az uraság téglaégető kemencéjéhez évenként 80 ölet hordanak, 1785-ben pedig 144 és 2/4 öl fát találunk mint kialkudott szolgáltatást, melynél az ispán 55 öllel többet vesz kontraktus ellenére. 76 Mindenszentektől Szentgyörgyig hetenként két ízben szállították Bátaszékre az uraság részére a tűzifát. Hasonlóan nőnek őcsény terhei is. Kezdetben a vár (a szekszárdi apátsági uradalom központja) valamint a palánki híd minden épület és tűzifa igényének kielégítését az őcsényiek feladatául teszik meg. Később ehhez járult egy sárvízi urasági kalló-malom és pálinkaégető állandó tűzifa ellátása is. Az uraság egyéb erdőmunkáit robotba számolták, mint pl. vályúk, csónakok vajasát (Őcsényben ma is van a hagyomány szerint robotba vájt bödönhajó), prostyák, (kerítéskarók) szőlőkarók vágását és hajón való elszállítását a kívánt helyre. A XVIII. század második felében mindkét uraság ijedten veszi észre erdőinek gyors pusztulását, főként az irtásrétek és irtási veteményeskertek létesítése miatt. A jobbágyfelszabadításig tartó állandó és egyre elkeseredettebb harc indul meg az erdők védelmében. A helyzet megfordult. A század elején még a jobbágyok siratják az uraság vágásától gyérülő erdőt, a század második felében a kegyetlen erdővédő intézkedések miatt panaszkodnak a jobbágyok. Az első lépés erre az, hogy megtiltják az újabb irtások létesítését és a meglevők kiterjesztését, valamint a saját szükségre való favágás bizonyos maximumát is meghatározzák. Ez Deesen a jobbágyfelszabadítás előtti évtizedekben négy kocsirakomány kemény és négy kocsirakomány puhafa egy fertályra. A fát a megadott helyen és időben az uraság adja ki. Ezenkívül csak száraz fát, azt
