Andrásfalvy Bertalan: A sárköziek gondolkodása a XVIII. és XIX. században (Dunántúli Dolgozatok 3. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 3. Pécs, )
A Sárköz gazdálkodása
Szegzárdi Apátságot alapította mindenkor ezen saját elnevezésével bírt: lakosai a fent nevezett apátságnak szabados katonái (libertinusok) voltak, mely jogukat egész I. Rákóczi Ferenc hadjáratáig fenntartották, ki a Kálvin hitet terjesztve az egész község hozzáállott, s hitük miatt a kormánytól e libertinusságot elvesztették s melyre Rákóczitól kapott szabadságos levelet (1709 március) s dacára az 1518-ik hazai törvényünk 26. cikkelyünk 1780-ik július 15 Mária Therézia által a Nagyszombati iskolai uradalomnak adományoztatván jobbágyságra kárhoztatva nagyrészt eddig vízborította határunkon halászatból tengődtek.. ." 21 Semmi adatunk nincs azonban arra, hogy a sárköziek egykori jogaik elismertetésén a XVIII. század folyamán fáradoztak volna. * * • E tanulmányban csak a XVIII. század elejétől a XIX. század végéig a teljes árvízmentesítés befejezéséig kísérem figyelemmel a Sárköz gazdálkodásának alapjait és sajátos vonásait. Forrásaink a XVIII. századra vonatkozóan elsősorban a levéltári anyag, melyet a fokozatosan gyarapodó és a XIX. század első felére is visszanyúló szájhagvomány egészít ki. E közel 200 esztendőt magábafoglaló időszak alatt a sárközi természeti táj lényegesen csak a XIX. század második felében változott meg. A SÁRKÖZ GAZDÁLKODÁSA A SÁRKÖZI FALVAK HATÁRÁNAK TAGOLÓDÁSA Példaként vizsgáljuk meg Decs falu, a XVIII. században a teraszon és dombokon levő területekkel bővült, elnyúlt határát nyugatról kelet felé haladó metszet segítségével (lásd 1. és 2. sz. ábrákat.). A terasz Decs határában kb. 1,5—2 km széles, s rajta találjuk az elpusztult Ete és Ebes falvak szántóit. A szőlőket, valamint a teraszon a szántókat a XVII. század vége óta használják a decsiek és Külső Mezőnek, vagy Külsőmezei földnek nevezik ma is. (3. zóna). A teraszt a falu árvízmentes szigetétől 4—4,5 km széles ártér választja el, melyben a Sárvíz és mellékágai állandóan változtatták a medrüket, és mely 4 km széles részt esős, árvizes időben teljesen el is borítottak vizükkel. (4. zóna). Ezt a részt alkalmas száraz évszakokban legelőként használták és Külső Legelőnek nevezték. Ezután kelet felé tovább haladva a falu mellett fekvő földművelésre alkalmas árvízmentes szigeten újra szántóföldeket találunk. (Eredetileg csak ezek voltak Decs szántói, mikor a teraszon más falvak voltak még.) E szántókat Belső Mezőnek, vagy belsőmezei földeknek nevezték. (5. zóna) A falut két oldalról, keletről és délről újra legelőként használt ártér vette körül, az ún. Belső Legelő, melynek egyes részeit külön is elnevezték. (Bófác, Páskom stb.) (6. zóna). Ezután kezdődött a rét, vagy rétség, (7. zóna) kb. 5 km széles és észrevétlenül megy át az ártéri erdők zónájába, (8. zóna) mely 4—5 km szélességben kíséri a Duna jobb partját. A rétben is voltak fák. facsoportok, az erdőket is keresztül-kasul járták a vízfolyások és holtágak, s az erdők közt is mint a réten voltak magaslatok, tisztások, kaszálásra, szállás-állításra alkalmas helyek, s ezeknek különösen a sertéstartásban volt jelentős szerepük. A Duna évszakonként változó szélességű főága (400—600 méter) (9. zóna) következik, és a Duna bal partján újra erdőkkel tarkázott réteket találunk, melyek homokhátai magasabbak a jobb part magaslatainál. Ezek azonban már kívül esnek a decsi határon, de valaha, (a szomszédos Őcsény állattartásában egészen a XIX. század végéig,) nélkülözhetetlenek voltak; a Dunán átúsztatott kondák és gulyák ezeken a homokhátakon várták meg a víz apadását. A többi község határát is hasonló zónákba lehet felosztani, s ez a felszíni adottság határozta meg a táj és egyes részeinek haszonvételét. A szállások elhelyezésében azonban érvényre jutott a védelem, az elrejtőzés szempontja is. A Sárközben a „külső" egyértelmű nyugattal, a „belső" kelet felé levőt jelent. Kívülről, nyugat felől, a mozgalmas országút felől jött az ellenség: fosztogató katonák, szabadcsapatok stb. Ilyenkor a falu „befelé" menekült a rétbe, erdőbe és bozótos ingoványba ; ide rejtette el állatállományát, legfőbb vagyonát. A Belső-legelő, Külső-legelő elnevezés ne tévesszen meg bennünket. Általában belső legelőnek nevezik a faluhoz közelebb levő, a falut körülvevő legelőt Magyarország nagy részén. Decs esetében a belső legelő valóban a falu mellett is van, de azért belső, mert a Külső Legelőtől keletre van. őcsényben a falu alatt levő legelőt hívják Külső Legelőnek, a Belső Legelő ettől keletre, a falutól távolabb van. (A külső-belső megjelölés világtájakra előfordul Nyugat-Tolna megyében és Somogyban is, de itt a belső delet, a külső pedig északot jelent). A sárközi falvak gazdálkodását a felszíni adottságok szerint tárgyaljuk. A szárazulatok haszonvételének keretében a földművelést és szőlőművelést, az árterek haszonvételének keretében a halászatot, gyümölcstermelést és állattartást. Részletesen csak az állattartással foglalkozom, mint a táj jellemző és uralkodó gazdálkodási ágával, de szükséges, hogy a többi termelési ágakat is bemutassuk az állattartás jelentőségének, hatásának érzékeltetésére. A SZÁRAZULATOKON FOLYTATOTT GAZDÁLKODÁS /. Földművelés. A szántóterületek és használatuk A térkép és a keresztszelvény első pillantásra meggyőz bennünket arról, hogy a falvak határában az ártéri felszín az uralkodó s emellett a szárazulatok eltörpülnek. Ebből földművelésre csak a sík részek alkalmasak, a domboldalakon és dombtetőkön szőlő, illetőleg száraz, erdős területeket találunk. A teraszon Deccsel szemben Ete mezőváros és Almás falu határa feküdt, Őcsénnyel szemben Almás, Ebes és Csatár falvaké. A falvak pusztulása után az ártéri falvak használták azok földjeit. Egyrészt azért formáltak rá jogot, mert az említett falvak megmaradt népe épp e két rejtett faluban keresett menedéket és ide települt, másrészt az ártéri állatállománynak az árvízszint emelkedésével
