Andrásfalvy Bertalan: A sárköziek gondolkodása a XVIII. és XIX. században (Dunántúli Dolgozatok 3. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 3. Pécs, )

A Sárköz gazdálkodása

stb. A friss élelemről ráértek maguk gondoskodni. Halon s madáron kívül néha megéheztek egy egy falat marhahúsra is és elvágták annak a nyakát, amelyiknek valami baja esett, lába törött vagy megzabált. Este összegyűltek egy-egy kunyhónál, a tűz körül nagy zsombékokra ülve beszélgettek. Nem hiányzott a körbenjáró csutora vagy csobolyó sem, hiszen bornak mindig bőviben voltak. Ez a különvált szállási élet olyan volt mint a pásztoroké. A sárközi ember pásztorként kezdte a munkát jelentő életet, pásztorként munkálva fejezte be, olyan szabadon a falutól távol, mint amilyen szabadon elkezdte. Ezt a magányos, különvált életet a sárközi öregek azután is megőrizték maguknak, hogy a réteket feltörték és a szállásokból kiépített istállós, lakásos, mozgalmas munkahely lett, ahol felfogadott jött-mentnek bélyegzett „szállásiak" kezére került a külsejében is megváltozott jószág. Ezt a rengeteg jótermő szűzföldet már a sárköziek nem is tudták maguk megművelni, s a munkás kéz itt élt az új szállásokon. Az öregek kiköltöztek a szőlőbe. Az öregek is azonban mindig újak és mások lesznek. Akik kijönnek a faluból, azok az ottani igényeket is hozzák magukkal: a század vége felé már valóságos második ház épül a szőlőben. A tágas, bormunkáló tanya mellé, ahol valaha a kádak mellett a földön háltak a kintdolgozó szőlőmunkások, most valóságos padlásolt falubeli szoba kerül, az onnan az öreggel kiszorult nagy szemeskályhával, sarokpaddal és obsitlevéllel együtt. Egy marad csak a régiekkel közös, a magány, a kiköltözés az egykorú pajtások külön, csendesebb világába. Itt a szőlő gondját viselik egész éven át. Vannak öregek, akik a legnagyobb télben sem töltenek otthon más napokat, csak az ünnepeket, mert innen is rendszeresen megtértek a nagyobb ünnepekkor az istentiszteletekre. Egyébként kihozták nekik a váltó fehéret, s azt amit maguk kint nem termeltek meg: lisztet, tésztát, szalonnát, paprikát, cukrot stb. Csak esténként főznek maguknak, s utána összeülnek egy tanyaelőtti gyöpre pipázgatnak, beszélgetnek, emlegetik a múltat és a távolban elvesző falu régi életét. E dolgozat írásához ők elevenítették meg a levéltári adatokat és állították össze a múlt egész képévé. * • • A munkám megírásánál köszönetet mondok dr. Hadnagy Albertnek, a szekszárdi levéltár igazgatójának, sok segítségéért és tanácsaiért melyekkel egész munkám folyamán támogatott. Köszönet illeti dr. Pataki Józsefet és dr. Perr Viktort is, hogy kézirataikat rendelkezésemre bocsátották.