Andrásfalvy Bertalan: A sárköziek gondolkodása a XVIII. és XIX. században (Dunántúli Dolgozatok 3. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 3. Pécs, )

A Sárköz gazdálkodása

az árvízmentes legelők használatát. „Midőn az vizeknek áradások miatt az becsül. Eötsény Hellységnek Marháy onnan belül ide ki az Hegyek közzé kivált az Almásy pusztára kiszorultának szomszédságukban lévén az Almásy Puszta gyakorta történik a My Marhánknak az Almásy Pusztára által menetelek. Amelynek okáértis jószomszédság közöttük fent maradandó békességnek okáért egyezünk — az almási földön szabadon legeltethetnek mig a vetés be nem következik a szálkai marhák az őcsényiek meg a szálkai földre járhatnak szabadon vetésig."

15- Az almási legelő ha nem volt árvíz, tulajdonképpen a munkaállatok etetésére szolgáló gyöp volt és páskomnak is nevezték, és mint ilyent használták közösen a szálkaiakkal. Csak árvíz idején volt joguk a nyájakat is ide hajtani. b) A Duna menti ártéri erdőkben, melyek mint láttuk szoros urasági felügyelet alatt állottak és az elkülönözés után az uradalom birtokaivá lettek, volt néhány magasabb árvízmentes hát, melyekre az erdők közelében és erdőkben legelő és makkoló jószágot a víz hirtelen jövetelekor menthették. A szokásjogot ez életfontosságú szigetekre vonatkozólag az elkülönözés után szerződésileg is biztosították ilyenformán: „Tágas legelőink, melyen a legeltetési jog kizárólagos tulajdonunk, gyakran víz miatt egészen járhatatlan lévén az uradalom kötelezve van felsőbb intézkedés által arra, hogy az általános árvizek esetében a legmagasabban fekvő erdőtérben engedtessék a község marháinak legeltetése." Az úrbéri elkülönözési per egy más helyén olvassuk, hogy az uradalom megengedi a jószágot a Keskeny erdőbe bemenekíteni magas vízállás esetén. Sajnos bővebbet e szigetszerűen kiemelkedő árvízmentes erdei hátakról s azok használatáról nem tudunk. Utoljára ilyen célra a Gemenci erdőben századunk első évtizedében használtak egy halmot a disznók részére. Az erdőben tanyázó falkák a Duna mellett mesterségesen emelt árvízmentes magaslaton gyűltek össze és innen indultak a megáradt Duna átúszására. c) Bérelt legelő területek. Mindez ideig homályos előttünk a sárközieknek azon panasza a XVIII. századból, hogy külső mező földi uraságoknál bérelt legelők nélkül jószágaik elvesznének az árvízben. Nem vonatkozhat ez Decs etei és őcsény ebesi és almási bérletére. Hiszen ezeknek ura ugyanaz volt mint a falué s nem indokolt az e kifejezés, hogy „külső mezei uraságok". Csak feltételezéseink vannak. A legvalószínűbb talán az, hogy az erdőt járó jószág, elsősorban a sertések, ugyanúgy mint századunk elején is, a Dunán átúsztatva a Pest megyei oldal halmain várták meg a víz visszahúzódását. Ez a terület pedig Fájsz, Csanád, Sükösd stb. falvaké és a kalocsai érseki uradalomé volt. Lehetséges, hogy ezektől is rendszeresen béreltek legelőket. Az ezzel kapcsolatos iratanyag nem került be a Tolna megyei levéltárba s így nem tudunk bővebbet. Az elkülönözés után szokás volt sertések és marhák részére ártéri legelőterületeket bérelni az uradalomtól. Ezt a legeltetést a sok rovar miatt a század végén megjelenő svájci marhák már nem bírták, igen leromlottak és bele is pusztultak. Ezért aztán a bérleteket nem is újították meg. d) Vetések. Utoljára említjük szükséglegelőként a vetéseket. A Belsőmezők vetéseire akkor verték rá a jószágot, ha kiúsztatást a Külső Mezőre a nagy szél miatt nem merték megkockáztatni. Ha a víz sokáig vissza nem húzódott s az állatok a Külső Mezőn legelőt már nem találtak s távolabbi falvakban bérletet nem kaphattak, verték rá a külső mezei szántók vetéseire. A RÉT ÉS A KASZÁLÓK A Sárköz felszínének zöme, az árvíz járta rét a decsi határnak is legterjedelmesebb zónája. A rét kiemelkedő magasabb, víztől kevésbé járt, vagy csak nagy áradások esetén elborított szintű részein irtással fák, bokrok, nád és más értéktelen növényzet pusztításával tisztították a kaszálókat, hogy azokon szénát csinálhassanak. E tisztított területeket nevezték irtásnak, irtott vagy törött rétnek, vagy kaszálónak. A rétirtás módjáról is tudunk. Legfontosabb szerszáma a fejsze, ezért igen gyakran találkozunk az iratokban ezzel a kifejezéssel, hogy „fejszével irtott rét". Ezzel a nagyobb bokrokat, fákat vágták ki. Az uraság egyik nagyobb rétirtó munkára való felszólításában találjuk azt az utasítást, hogy a jobbágyok kötelesek kapát, ásót és vermelőt magukkal hozni. Több adatunk van a rét égetéséről is. 1850-ben Pál István őcsényi lakost kiveti az uradalom az Ózsáki erdőben önkényesen elfoglalt kaszálójáról és kártérítésre kötelezi 6 fiatal nyárfa kivágásáért és „egy nagyobb tölgyfa megfaragásáért és megégetéséért."

1511 Az alsónyéki határban egy kaszáló rétet Szerecseny aljának, Szerecsen fájának neveztek, mely dűlőnévhez Pesti Frigyes 1864-es kérdőívére magyarázatképpen ezt olvassuk, hogy azt igen sok égett fekete tuskójáról nevezték el. Mai napig szokás a rét kaszálatlan elöregedett növényzetének és a felverődött nádnak leégetése tavasszal a böjti szelek segítségével. Ezt a „rét tüzelésének", „megsütésének", „fölpörkölésének" vagy „fölégetésének" nevezik. Az uraság szigorúan tiltja, különösen az erdők közelében, vagy azokkal határos rétek fölégetését, mert a felgyújtott tűz további rétirtásokat tett lehetővé. „Decsi Fölszegi Széli András fia András kaszálója tüzelése alkalmával Öreg Erdő és annak aljában növekedő fiatal kemény és lágy hajtás 10 holdon leégett."

154 Ezért kellett az erdőkkel érintkező kaszálókat mély árokkal is körülvenni. A múlt század végén és a századforduló után is az uradalomnak jutott Cserenci és Bograi réteket minden évben felpörkölték. A rétirtás (fától, bokortól) a réttörés (nádtól) nem volt könnyű munka. A feljegyzések szerint legtöbbször többen közösen végzik. És ha egy ilyen rétről van szó valamilyen perben vagy panaszlevélben, a rétirtókat név szerint is megemlítik. Pl. „Döme Mihály, Bálint, János, Szálai János stb. nagy munkával fejszével irtott réttye."

155 Azt gondoljuk, hogy nemcsak a munka nehézsége miatt irtanak közösen. A rét ugyanis közterület volt. Abban senki nem formálhatott egy bizonyos területre kizárólagos használati jogot. A rétet közösen használták korábban is. Az irtást a hagyományos szokások alapján használók közösen