Andrásfalvy Bertalan: A sárköziek gondolkodása a XVIII. és XIX. században (Dunántúli Dolgozatok 3. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 3. Pécs, )

A Sárköz gazdálkodása

ha a jámbor maga meg halnais és Hitvese özvegycségre maradnais és árvasága maradékis senki attul ez Porossá uta mellett levő Almás Fákat meg ne fossza és vissza ne vehesse és akképen ki ki ebben meg állhat sem penig rajta az én Famíliám érette nem törvénykedhet mivel hogy a nagy erdőből magának azon esztendőben kellett irtani és azon túl is sok fizetése és dolga után jutott hozzá...""

4 Az irat hangsúlyozza, hogy a nevezett almafákat az eladó maga oltogatta „sem apámról sem egyéb nemzetségemről maradt", tehát joga van eladni. Ez az elv érvényesült az irtott kaszállóknál és szőlőeladásoknál is ; csak a maga erejével szerzett vagy pénzén vett fákat, kaszálót, szőlőt adhatta el. Az örököltet a nemzetsége örökölte tovább. Amint a rét irtásánál is, úgy a gyümölcsösök kialakításába is beleszólt az uraság, ha olyan területen volt, melyre ő igényt tartott. így Boz János decsi lakos a pilisiek határában „maga keze által oltott 18 számból álló gyümölcsösét" az uraság Gergely János pilisi lakosnak adta — de Boz János legalább munkája felbecsülését és megtérítését kívánja kieszközölni.

95 Ugyanő szerepel egy másik vármegyéhez intézett folyamodványban is. Az 1785-ben kelt panaszlevél igen fontos állomását jelzi a gyümölcsfák birtoklásának: „Most három esztendeje a falu alatt levő némely gyümölcsösfákat kezdettek az ide való lakosok bekeríteni, mely kerítés alkalmatosságával Botz János, Köntzöl András gyümölcsösét elkerítette az(ét) meg viszo(nt) Formez Mihály kerítette el, engedelem nélkül."

96 Tehát a 80-as években kezdik a falu közelében levő gyümölcsfás szálláskertek határainak bekerítését. Nyilván a gyümölcsfákat nem egy kéz oltotta s az összetartozó fák nem képeztek külön-külön csoportokat. így az elkerítésnél, melynél mégis valami zártabb kör, vagy sokszög alakú területet igyekeztek kiképezni, egyik másik fa más kerítése mögé került, mint aki beoltotta. Ebből több per keletkezett. „A falu alatt levő" területen a csergálói szálláskerteket kell értenünk, melynek viszonylagos magas vízmentes szintjén a falubeliek foglalásszerűen a szokásjog alapján teleltették állataikat. A XVIII. század közepéig nyilván mindenki csak állatainak szükséges akolra és szénarakodóra, esetleg melléje épített csücskös kunyhóra, illetve annak helyére tartott igényt. A rétirtások és foglalások azonban egyre inkább a használaton túl, egy körülhatárolt terület tulajdonjoga felé tolta el a jogi gondolkodást a szállásokon is, s ezért az 1780-as években a szálláskertek egész területét felosztják egymás között és a határokat korlátokkal, élő sövényekkel rögzítik. Ugyanezt találjuk az ártérben szétszórtan fekvő szénáskertek esetében is. A szokásjog és foglalás alapján bizonyos területeken kaszált szénát ugyanis a rétszabadítás után, a szabadon járó jószág ellen kerítéssel kellett megvédeniök. Ez a „kerthely" szorosan kapcsolódik az ártéri gyümölcsösök fogalmával. A kerítés védi az összerakott szénát és egyben körülkeríti az ottani gyümölcsfákat is, jelezve azoknak kizárólagos tulajdonjogát. Ezek a gyümölcsfák tölgyfák társaságában nem egyszer óriásira növekedve egyben az aklakban telelő jószágnak szélárnyékul is szolgáltak. (Ezeken a helyeken az akol kerítésen kívül még egy kerítést is feltételezünk, mely a szénát és gyümölcsfákat kerítette körül.) Ilyen kerthely kérdése szerepel több helyen az említett folyamodványban is. A végleges birtoklás szempontjából fontos a háborítatlan szokásjog. „Édes atyámról maradott egy kerthelyem, melyet magam gyümölcsfákkal elültettem, birtokom alatt volt, senki eránta nem háborgatott, de két éve az ispán elvette és másnak adta." A károsult kéri a fák felbecsülését ha jogos tulajdonához nem juthatna.

97 Az eddig említett szálláskertekkel kapcsolatos gyümölcsösök mind a rétben voltak. Tudunk azonban néhány erdei gyümölcsösről is, melyet az ártér erdőiből alakítottak ki akárcsak a törökök az említett almáskertet. A decsi határban az egyik legnagyobb ilyen gyümölcsöskert volt a Szütyöri Vargáék erdei gyümölcsöse. Ezek ott is laktak. Tulajdonképpen ezeket az erdei gyümölcsösöket nevezték csak gyümölcsösnek, a rétben levőket szállásnak, szálláskertnek vagy szállási gyümölcsösnek. Néhány dűlőnév is őrzi az erdei gyümölcsösök emlékét : Gyümölcsény, Körtvélyes, Gyümölcs-görönd, Szilvás stb. Az erdei gyümölcsösöknél gyakran előfordult, hogy a gyümölcsfák érdekében néhány köztük levő tölgyfát kivágtak. Ez már azonban az uraság erdejének csonkítását jelentette s ha előre erre engedélyt nem kértek, kegyetlenül megbüntették őket.

98 Nem tartjuk véletlennek, hogy a gyümölcslopásról az első feljegyzést 1803-ban találjuk a decsi tanácsülési jegyzőkönyvben. Ez a bejegyzés sem a lopás ténye miatt történik, hanem az abból keletkezett verekedés miatt. „Bogár János fiát Héderi János fia a cseresznye fájok alatt találván a szűrét elvette. Bogár János tehát Héderi János fián rajta menvén megütötte, mely törvénytelen cselekedete és ütéséért Bogár János tartozik Héderi János fiának 1 forintot fizetni".

99 Ma sem számít lopásnak ha valaki a gyümölcsfáról magának szed és azt megeszi. Lopásnak a gyümölcs elhordását minősítik. A múlt század végén az egymás közelében levő szálláskertek (és az azokon levő gyümölcsfák) tulajdonosai arra az időre, mikor állataik a legelőkön voltak és a szállások elhagyatva álltak, közösen gyümölcscsőszöket fogadtak. Mi volt az uraság haszna a gyümölcstermelésből? Az őcsényiek és decsiek úrbéri szerződésében szerepel, hogy a föld minden terméséből dézsmát kötelesek adni. A gyümölcs dézsma az aprómag dézsmáláskor esett meg, amikor a méheket, hajmát, babot, paprikát, aszalt és nyers szilvát együtt dézsmálták.

100 Anyaggyűjtésem során őszintén csodálkoztam a sárköziek széles gyümölcsfajta ismeretén és az egyes leírt almafajok minőségén, melyet évszázados névtelen nemesítés és kiválasztás eredményének tekinthetünk. Méltán írhatta Nagyváthy 1821-ben: „Gyümölcs a mi hazánkban annyiféle és jó fajt találkozik, hogy a gyümölcsösöket állító hanemha készakarva a hazabeliek megvetésével a külső országiakon kapkodnának, el lehetnénk minden, többnyire csalárd külső kertészek csemetéik és oltványaik nélkül.

101 Takáts Sándor nem egy csodálatos példát hoz fel arra, hogy milyen gyümölcsök termettek a XVII. században Magyarországon, azoknak milyen hírük volt Európa királyi udvaraiban.

10- Mi az oka annak, hogy alig maradt valami is e fajokból a mai gyümölcsöskertekben? Nem igénylem