Sződy Szilárd: Pécs-Baranya felszabadulása a korabeli napilapok tükrében (Dunántúli Dolgozatok 2. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 2. Pécs, 1965)

messzebbmenő támogatást kell nyújtani a Vörös Hadseregnek, mely kiűzi a magyar földről a német elnyomókat. Pártunk követeli, hogy az összes fasiszta, népellenes és német zsoldban álló szervezetek azon­nal feloszlattassanak. Hatályon kívül kell, hogy helyeztessenek az összes népellenes törvények. Meg kell valósítani az álta­lános titkos, egyenlő, községenkénti, arányos, nőkre is kiterjedő választójogot parlamenti és önkormány­zati választásoknál. Követeljük, hogy visszaállíttas­sék és széleskörűen alkalmazzák az esküdtbíróságot. Az oktatásból, a kultúrából, a közéletből ki kell küszöbölni a fasiszta mételyt, a népellenes szellemet, a faji és nemzeti gyűlöletet. (Űj Dunántúl, 1945. február 18.) A VÖRÖS HADSEREG ÜNNEPLÉSE PÉCSETT A Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült poli­tikai pártok hatalmas népgyűlés keretében ünnepelték a Vörös Hadsereg fennállásának 27. évfordulóját. Gyönyörű idő kedvezett annak a nagyszerű és impozáns ünnepségnek, melyet vasárnap rendezett meg a Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült politikai pártok közös elhatározása . . . Az ünnepi gyűlést Molnár Imre a Magyar Kom­munista Párt tagja nyitotta meg A Kisgazdapárt részéről Koszér Nándor kisgazda mondott igen jól felépített üdvözlő beszédet, melyben köszönetet mondott a magyar föld népének nevében azért, hogy a Vörös Hadsereg kiragadta Magyar­országot a nemzetgyilkos fasiszták karmaiból. Hang­súlyozta, hogy a magyar föld népe minden erejével támogatni akarja a Vörös Hadsereget győzelmes harcának befejezésében . . . A Magyar Kommunista Párt nevében dr. Tamás György ügyvéd mondott nagyhatású beszédet. El­mondotta, hogyan született meg a Vörös Hadsereg és milyen nagyszerű hivatást töltött be kezdettől fogva a Szovjetunió nagy művében . . . A Polgári Demokrata Párt nevében Vörös István pécsi polgár mondott beszédet, melyben megköszönte a város polgári társadalma nevében a Vörös Had­sereg vezetőinek bizalmát a magyar társadalommal szemben . . . Utolsó szónokként dr. Schüler Zoltán szociáldemokrata kiküldött üdvözölte a Vörös Had­sereget a 27. évforduló alkalmából. . . Párhuzamot vont a francia forradalom és az első világháborút követő forradalmak között és megálla­pította az új szociális világkép elemeit azoknak az időknek tényeiben. A Vörös Hadsereg megfelelt hivatásának, nemcsak a dolgozók megvalósult szo­cialista államát védte meg, hanem világtörténelmi szerepet vállalva megvédi az európai életfeltételek legfontosabbikát —, a demokráciát. Ebben a hatalmas szerepben van a Vörös Hadsereg igazi jelentősége. (Új Dunántúl, 1945. február 27.) ADJUNK AZ ÉHEZŐ BUDAPESTNEK A Pécsi Nemzeti Segélybizottság kérése. Az orosz parancsnokság megértése lehetővé tette, hogy az éhező Budapest számára elindíthassák Pécs­ről az első élelmiszereket vivő járműveket. A nemes cél érdekében mindenkinek kötelessége meghozni a maga áldozatát, és adni, adni, adni. Az adományo­kat a demokratikus pártok helyiségeiben lehet leadni (Kommunista Párt, Rákóczi út 68., Szociáldemokrata Párt, Zrínyi út 13., Kisgazda Párt, Munkácsy Mihály u. 31., Polgári Demokrata Párt megbízottja: Pálffy, Király út 15., délelőtt kilenctől délután ötig). Aki pesti hozzátartozója számára is akar csomagot küldeni, öt kilogrammig, gondosan csomagolva küld­heti, de feltétele, hogy ugyanakkor legalább felenagy­ságú csomagot küldjön valamelyik éhező pestinek is. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a gyűjtést végzők­nél a Nemzeti Bizottság, a pártok és a rendőrség pecsétjével ellátott gyűjtőíveknek kell lennie s csak ebben az esetben adják át a küldők szeretetadomá­nyaikat. (Új Dunántúl, 1945. március 14.) A MAGYAR DEMOKRATIKUS IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG március 18-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartja alakuló ifjúsági nagygyűlését a pécsi Nemzeti Kaszinó nagytermében. 1. Körmendy Vladimir megnyitja a nagygyűlést. 2. Győrffy Sándor a Szövetség budapesti kiküldött­jének beszámolója a Szövetség eddigi munkájáról. 3. Katkó István beszél a pécsi munkásifjúság nevé­ben. 4. Hasznos Tivadar az értelmiségi ifjúság nevé­ben mond beszédet. 5. Záhonyi Aladár dr. a paraszt­ifjúság nevében ad elő. 6. A pécsi szervezet tiszti­karának megválasztása. 7. Javaslatok, indítványok. A szövetség hívja és várja a demokratikus gondol­kozású magyar ifjúságot. Ifjúmunkások, paraszt­ifjak, főiskolások! Jöjjetek mindannyian! (Üj Dunántúl, 1945. március 18.) A NEMZETI PARASZTPÁRT PÉCSI SZERVEZETE MEGKEZDTE MŰKÖDÉSÉT A párt pécsi szervezőbizottsága felkéri mindazokat, akik ismerték a Szabad Szó című politikai hetilapot, vagy résztvettek a Márciusi Front mozgalmaiban, ismerték és olvasták a népi írók munkáit: jelent-

Next

/
Oldalképek
Tartalom