Bakay Kornél: Régészeti tanulmányok a magyar államalapítás kérdéséhez. (Dunántúli Dolgozatok 1. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 1. Pécs, 1965)

mivel azt mutatják, hogy ezek is frank eredetűek. A magyarországi anyagból csak egy tartozik ebbe a csoportba: a prágai Szent István kard. A T-típusú kardok kora: a X. század második fele és a XI sz. eleje. (Petersen keltezése). Összhangban áll ezzel Fettich Nándor korhatározása a T-típusú Szent István kardra vonatkozóan.

41 Az E-típusú kardok markolatgombja háromrészes, gyakran félkörös. A markolatgomb és a keresztvas fémjébe lyukakat fúrtak, ezeket rejtett oldalcsatornák kötik össze egymással, amelyeken csavart ezüst huzalt húztak keresztül. Ily módon a keresztvas és a markolatgomb felülete ezüst hátterűnek látszik. Európában sok ilyen típusú kard van. Petersen szerint a 900-as évek után ritkán fordul elő. A. N. Kirpicsnyikov kimutatta, hogy az orosz példányok többsége a X. századra keltezhető.

42 A magyarországi anyagban — ismereteim szerint — csak a Székesfehérvár-Rádiótelepi „A" sírban talált kard ilyen díszítésű.

43 Első pillanatra szembetűnik, hogy a hazai kardjaink zöme az ún. X-típusba tartozik. Az e típusú kardok fő jellemzője az, hogy a markolat félgömbös fejét egy darabból kovácsolták, s a keresztvas elég hosszú. Rendszerint díszíLetlenek. Kétségtelenül nyugat-európai eredetűek. Oroszországban 5 példány került elő és ebből kettőn (Novgorod, Gnyezdovo) az ULFBERTH felirat olvasható. A mihajlovói temető egyik kardján damaszkuszi fenyőminta volt. Koruk Oroszországban a X. század második fele és a XI. század eleje.

44 Skandináviában 49 ilyen típusú kardról volt tudomása Petersennek.

45 Lengyelországban eddig 11 került elő

46 (Grodziec, Lutomiersk 2/1941. sír

47 Konskie 71. és 170. sír

48 Marszowice (korábban Marschwitz), Namyslów (korábban Namslau)

49

, Barwino, Mala Wies, Liszkowo, Korzybie, Lubomia, Dabrowa és Siemowo). Koruk a X—XI. század. Nagy elterjedtségüket mutatja, hogy Közép-Európában mindenütt megtalálhatók.

50 A 17 magyarországi kard közül egyik-másik nem tiszta X-típusú. A Székesfehérvár-Rádiótelepi temető 36. sírjában és Gégényben talált kard a díszítés maradványai alapján V—X-típusúnak mondható. Ilyen kevert típus másutt is előfordul, pl. a palmettás markolatú kijevi kard esetében, amelyik D—X-típusú.

51 A magyarországi kardok kronológiailag jól beilleszkednek az általános európai képbe. A temetőből származó kardok biztos alapot nyújtanak a X. század végi és a XI. század eleji keltezéshez.

52 Nyugat-európai elterjedését a tárgyi anyagon kívül

53 legszembetűnőbben a bayeux-i kárpit ábrázolásai bizonyítják. A X-típusú kardok kétségtelenül nyugat-európai eredetűek, innen jutottak Skandináviába, is ahol később egyszerű formájuk miatt utánozni kezdték. Ugyanez vonatkozik az Y-típusra is. Az Y-típusú kardokra jellemző az egyenes vagy az enyhén lefelé hajló keresztvas és a középen kiemelkedő félhold- vagy nyeregalakú tömör markolatgomb. Ezek is díszítetlenek és ugyancsak nyugat-európai eredetűek. Koruk: a X. század vége és a XI. század eleje.

54 Nem olyan gyakoriak, mint az X-típus. Az orosz földön 3, Lengyelországban 4, a Baltikum vidékén 2 példány ismeretes.

55 Nyugat-Európában is ismert, Németorszábban azonban különösen a XII —XIII. században lett divatos.

56 A Birka-i példányokat kereskedelmi kapcsolatokkal lehet magyarázni.

57 Ez a két típus (különösen az X-típus!) volt leginkább elterjedve Közép-Európában. Kalmár János az X és Y-típusokról azt írja, hogy a markolatgomb formájának megváltozása azt célozta, hogy a penge bizonyos ellensúlyt, a marok pedig támasztófelületet kapjon.

58 A kardok díszítetlensége azt mutatja, hogy nagy sorozatokban gyártották őket. A leletanyag tanúsága szerint az X és az Y típust rendelték meg nagy tömegben a magyar milesek számára. 2. Ezek után arra kell röviden feleletet adni, hogy a Kárpát-medencei kétélű kardok melyik területről származnak. Hosszú időn keresztül begyökeresedett nézet volt nálunk is a normannoktól való származtatás. Ez a — kétségtelenül — elfogult elmélet T. J. Arne munkája

59 nyomán kezdett széles körben elterjedni. A 30-as évekre egyre erősebb politikai színezetet öltött, mely különösen az oroszok (szlávok) ellen irányult. Kiemelkedő ebből a szempontból W. Arendt állásfoglalása.

60 Az orosz és szovjet régészek kutatásai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ezt a tudománytalan elméieletet felszámolják. Arcihovszkij például azt írja: „Semmi alapunk sincs ezeket a kardokat normannak nevezni. Ez az ostoba kifejezés csak azért keletkezett, mert mi régészek nem ismertük a nyugati középkori tárgyi emlékanyagot. "

61 II. E. Brandenburg már 1895-ben felhívta a figyelmet arra, hogy az ősi Novgorodba sok vallon (frank) készítésű kard került. Ennek igazolására idézi a X. századi arab írókat, akik elmondják, hogy az oroszországi kardok nyugati gyártmányok.

62 Rübakov is azon a véleményen van, hogy a IX—X. századi Oroszországban a frank pengék uralkodtak.

63 Bár a X —XI. századi francia és itáliai pénzek száma Közép- és Kelet-Európában nem nagy, mégis bizonyítékul szolgálnak arra, hogy Nyugatos Kelet-Európa között közvetlen kereskedelmi kapcsolatok is voltak.

64 A kétélű kardok eredetét illetően meg kell említenünk Ingwald Undset egyik múltszázadi, magyarul megjelent tanulmányát, mivel ő már 1890-ben kifejezte azt a nézetét, hogy a norvégiai kardok is talán frank műhelyekből származnak, mivel sok pengén olvasható az ULFBERTH név. Ezt írja: „A norvég kardok is ugyanazon műhelyekre vezethetők vissza és ha csakugyan a frankoknak tulajdonítható e jeles gyártás, akkor hajlandó volnék leginkább a keleti frankok közép és alsó-rajnamenti telepeire utalni, ahol még a mai nap is a természetes előfeltételek következménye gyanánt jelentékeny fémipar, különösen kovácsolt vasgyártás virágzik. "

c5 3 Dunántúli dolgozatok 33