Bakay Kornél: Régészeti tanulmányok a magyar államalapítás kérdéséhez. (Dunántúli Dolgozatok 1. A Pécsi Janus Pannonius Múzeum Kiadványai 1. Pécs, 1965)
század eleje. A szórványként előkerült kardok (Budapest-Erzsébet híd, Dés, Vác-Csörög) azonban sokkal díszesebbek. A kardmarkolatok kidolgozása és díszítése azt mutatja, hogy ezek a darabok a X. század utolsó harmadából valók és minden valószínűség szerint Észak-Európából kerültek hazánkba, tehát nem közvetlenül nyugatról jutottak el hozzánk. Az S-típusú kardok csoportja azért is érdekes, mert sírból való kardhüvelyvég nálunk más típusú kard mellől nem került elő. A magyarországi 4 hüvelyvég közül kettő szórvány (Gyulafehérvár és Dombrád) ezek tehát csak formailag értékelhetők. A közép- és kelet-európai kard-hüvelyvégekkel legutóbb G. F. Korzuhina és P. Paulsen foglalkozott. 18 Korzuhina mindenekelőtt megállapítja, hogy a kard és a tok közötti időbeli különbség nem lehet több — elméletileg — 2 — 3 évtizednél! Teljesen megmaradt kardokon 8 esetben volt hüvely vég. A nyolc hüvelyvég közül hat leletegyüttesből való, kettő pedig szórványleletből. A leletegyüttesből származó kardok közül három Oroszországban, kettő Magyarországban (Beszterec és Székesfehérvár-Demkóhegy), egy pedig Lengyelországban került elő. Mind az orosz, mind pedig a magyar koptatókat (illetőleg kardokat) Korzuhina a X. század második felére és a XI. század elejére keltezi. 19 Korzuhina nagy táblázatban összegezte az előkerült típusokat, a magyarországiak 20 a táblázat ötödik sorában helyezkednek el, a madarai és a filippopoli darabokkal (Bulgária) egyetemben. Paulsen összefoglaló munkájában ezeket a koptatókat keleti palmettás kardkoptatók néven foglalja egységbe, megkülönböztetve 1. varég, 2. varégbalti, 3. balti-keletporosz és 4. keletporosz csoportokat. A Székesfehérvár-demkóhegyi öntött, bronz hüvely véget az 1. csoporthoz sorolta, melyhez a következő koptatok tartoznak még: Madara, Filippopol (Bulgária), Kijev, Cherson, Biljarszk (Szovjetunió) és Podhorce (Lengyelország). 21 A biljarszki és a filippopoli darabokat — történeti adatok alapján — a 960—970-es évekre keltezte. 22 A besztereci hüvelyvéget a 2. csoport leletei között tárgyalja, ide sorolva még Oroszországból egy, Lettországból nyolc és Németországból két darabot. 23 Paulsennek sincs tudomása a besztereci példány közeli rokonáról, a gyulafehérvári bronz kardhüvely végről (7. kép). A besztereci koptató legszembetűnőbb külföldi párhuzamai, a 2. csoport vezér-darabjai: a treydeni (Turaida vagy Putyel, Lettország 21 ) és a kijevi 25 hüvely vég. Paulsen korábbi véleménye szerint a magyarországi hüvelyvégek Kelet-Poroszországban készültek 26 . Korzuhina azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a bulgáriai bronz koptatok — egy speciális magyar minta előfordulása alapján — csak valahol a Duna mentén készülhettek és semmiképpen sem Kelet-Poroszországban. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a kijevi, a magyarországi és bulgáriai hüvelyvégek között jelentős hasonlóság figyelhető meg. 27 Helyi oroszországi készítménynek tartja a kijevi és a putyeli (Treyden) koptatókat. 28 A magyarországi kardhüvelyvégek eredetének és korának vizsgálatakor feltétlenül figyelembe kelT venni, hogy ilyen típusú darabok Skandináviában nem fordulnak elő. Paulsen helyesen állapítja meg, hogy a palmettás díszű koptatok eredeti készítési helye minden valószínűség szerint a kijevi Oroszország, illetve a volgai bolgárok területén volt, ahol az iszlám művészet legerősebben éreztette hatását. 29 Innen került fel ez a stílus — kereskedelmi kapcsolatok révén — Észak-Európába, mindenekelőtt Svédországba és Lettországba. 30 A kereskedelmi kapcsolatokról az arab érem-leletek tanúskodnak. De történeti adatok szólnak arról is, milyen élénk forgalmat bonyolítottak le a kereskedők D-KeletEurópa egyes helyein (pl. Perejaszláv, Bulgária 31 ) a X. század utolsó harmadában. A Székesfehérvárdemkóhegyi koptató kidolgozását és formáját figyelembe véve azon a véleményen vagyunk, hogy ez a darab a X. század végén kereskedelmi áruként jutott el hazánkba délkelet felől, tekintve, hogy a vereckei lit a X. század végén már nem volt használatban. 32 Nem látjuk megalapozottnak azt a feltételezést, hogy a székesfehérvári hüvely vég KeletPoroszországban készült volna csak azért, mert a díszítésben bizonyos egyszerűsödések tapasztalhatók. 33 Ennek a feltételezésnek ellene szól a Székesfehérvár-demkóhegyi temető kora is: a X. sz. második fele, XI. század legeleje. A besztereci és a gyulafehérvári hüvelyvégek stílus-kritikai vizsgálata azt mutatja, hogy a Baltikum vidékéről származnak s valamivel későbbiek, mint a székesfehérvári példány. Valószínűleg azon az úton kerültek Magyarországba, amelyen a kétélű kardok egy része is ide jutott. A dombrádi kardhüvelyvég (II. tábla) mind méreteiben, mind díszítésében eltér a többi hazai darabtól. Jelenlegi nagysága 5,5 cm, de a felső része hiányzik. Stilizált állatalakos és szalagfonatos díszítése a skandináviai Bőrre és Jeliinge stílus ornamentikájával rokon. Hazai párhuzamként a prágai Szent István kard elefántcsont markolatgombjának és ellenzőjének díszítését említhetjük, bár ennek kompozíciója már átmenet a Jeliinge stílusból a Ringerike stílusba. 34 Az oroszföldön előkerült danyilovkai (a Volga mentén, Szaratovtól délre) és leonovói (a Ladoga tótól délre) kardhüvelyvégek 35 közeli analógiái a dombrádi koptatónak. Minden bizonnyal a dombrádi kardhüvely vég is a X. század második felében Oroszországban készült és kereskedelem (?) útján került a Felső-Tisza vidékére. 36 Az S és T-típusú kardok formai jegyek alapján nehezen választhatók el egymástól. Az általam Stípusúnak meghatározott magyarországi példányokat is gyakran T-típusúaknak mondják. Fő jelemzőjük az északi (Jeliinge) stílusú állat- és szalagornamentika. Oroszország területéről 8, 37 Lengyelországból 4 38 , Norvégiából 6 39 ilyen típusú kard ismeretes. Leggyakoribbak a Baltikumon, Észtországban és Litvániában, ahol több mint 34 darab került elő, ebből 14 Oesel szigetéről. 40 Az e típusú kardok pengéin igen gyakori az ULFBERTH felirat, ami a pengék készítési helyét illetően lényeges,.
