Hála József – Romsics Imre szerk.: „A legnagyobb magyar geológus”. Szabó József emlékkönyv. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 8. Kalocsa, 2003.)
Póka Teréz: Szabó József, a magyar kőzettani iskola megalapítója
Szabó József, a magyar kőzettani iskola megalapítója Az elméleti oktatás mellett nagy súlyt fektetett az ismeretek gyakorlati akalmazásának tanítására is, elsősorban az ércbányászati geológusmunkában, de az egyéb hasznosítható kőzetek kutatásában (építőkő, díszítőkövek) is. A hazai ipar XIX. század második felében bekövetkező hatalmas ütemű fejlődését szolgáló, univerzális, nyersanyagkutató geológus szakemberek egész generációjának képzését sikerült így megvalósítania. Ez a szemlélet a XX. századba is átöröklődött az idősebb mesterek mellett tanuló fiatal generációkon keresztül, amint az a gyakorlati mesterségek esetében szokásos. Szabó József modern szemléletére jellemző, hogy az egyetemi oktatásban a tankönyvek és a demonstrációs anyagok, ill. a gyakorlati képzést szolgáló eszközök beszerzését alapvető jelentőségűnek tartotta. Kiváló kézikönyveket írt, amelyek szerzőjüket több évtizeddel túlélték és például szolgáltak a későbbi szakíróknak szemléletes, színes és természeti példák felsorolását és leírását adó megközelítésükkel. (A XIX. században általában a szárazabb, leíró jellegű, felsorolásokat tartalmazó kézi- és tankönyvek jelentek meg.) Az említett genetikus szemléletet leginkább tükrözi híres kézikönyve: „Geológia, kiváló tekintettel a petrográfiára, a vulkánosságra és a hidrográphiára" (SZABÓ J. 1883), amely évtizedekig meghatározója volt a földtudománnyal foglalkozó magyar szakemberek gondolkodásának, és alapja volt az egyetemi oktatásnak. A kőzettan oktatásának nélkülözhetetlen eszköze volt az egyetemi ásvány- és kőzetgyűjtemény. Szabó József újrarendezte a régi gyűjteményt és az egyetem Múzeum körúti új épületében két hatalmas gyűjteményi termet rendezett be a korban szokásos tárlókkal. Az egyik terem teljes egészében a kőzetek bemutatására és tárolására szolgált. A korabeli kőzetrendszert bemutató tematikus kiállítás képezte a gerincét a gyűjteménynek, de mellette a Kárpát-medence egyes hegységeinek kőzeteit és más főként Szabó József külföldi utazásai során begyűjtött - kőzeteket is önálló kiállítási szekrényekben mutatták be. Külön nevezetessége volt a kollekciónak az a két aranyozott, fekete lakkozott favitrin (2. és 3. ábra), amelyeket Szabó József a bécsi világkiállításra (1873) készíttetett saját trachitrendszerének bemutatására, amelyekben főként magyarországi kőzetpéldányokon mutatta be az egyes kőzettípusokat. Ezenkívül magát a kőzetrendszert üvegre festve, faragott fakeretben szintén bemutatta (4. ábra). Az említett tárgyak mellett a rendszer első német nyelvű kiadványa is ott jelent meg. Ezt a művét aranyéremmel tüntették ki a világkiállításon. A szekrényeket a kőzetmintákkal együtt és a fali táblát az egyetemi gyűjteményben megőrizték, majd felújították (Szádeczky-Kardoss Elemér professzor 1958-ban restauráltatta eredeti formájukban), és azok jelenleg is az egyetem tulajdonában vannak, most már az ELTE új épületében, a régi gyűjtemény eredeti berendezésével együtt. A tanszék számára az akkori legmodernebb Leitz polarizációs mikroszkópokat szerezték be, és azokon történt az ásványtani-kőzettani gyakorlat oktatása. A tanszéken a kőzettani oktatásban használták az akkor Európában forgalomban levő, legteljesebb, több száz darabból álló Krantz-féle kőzetcsiszolat-gyűjteményt is (ez még a XX. század 50-es éveiben is a kőzettani gyakorlatok anyaga volt). 65
