Hála József – Romsics Imre szerk.: „A legnagyobb magyar geológus”. Szabó József emlékkönyv. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 8. Kalocsa, 2003.)
Papp Gábor–Buda György: Szabó József ásványtani oktatói és kutatói munkássága
Szabó József ásványtani oktatói és kutatói munkássága vezette pénzügyminisztérium bányászati osztályának hivatalnoka lett, majd 1849-ben Pest kerület salétromfelügy élőjévé nevezték ki, e minőségében járta be a magyar kormány megbízásából az Alföld és Erdély salétromtermelő helyeit. Ez időben a salétrom az un. „füstös" lőpor egyik alapanyagaként fontos háborús nyersanyagnak számított. Szabó Józsefet tekinthetjük ezáltal az első magyar hadigeológusnak (VADÁSZ 1942). 1851-ben nyelvismerete révén az osztrák kormány a londoni világkiállításra küldte ki, ott az „ásvány- és vegytani technika" eredményeivel ismerkedett meg. A pályakezdő Szabó József tehát a földtudományoknak és azon belül az ásványtannak is a vegytanhoz, illetve a gyakorlathoz, leginkább a feldolgozóiparhoz kapcsolódó területei felé orientálódott. Az egyetemi oktató „ Előadásaiban komoly és rendkívül nyugodt volt: nem bőbeszédű, mert a tárgy lényegét lehetőleg röviden, de igen rendszeresen, világosan és szabatosan tudta kifejteni és a tárgyakon egyidejűleg demonstrálni. " (КОСИ 1895) A londoni világtárlaton Szabó József már a pesti egyetem ásványtani tanszékének helyettes tanáraként vett részt. 1849 végén ugyanis - az oktatási reform keretében - a bécsi egyetem mintájára Pesten is elválasztották az állattan és az ásványtan oktatását, így létrejött az önálló ásványtani tanszék, melyet 1849. november l-jétől helyettes tanári (supplensi) minőségben Szabó József töltött be (KOCH 1895). 1850-ben - szintén a bécsi mintát követve - a tanszéket az orvosi karról visszahelyezték a bölcsészkarra (ahol előzőleg 1774-1784 között oktatta az ásványtant a természetrajz professzora). Fizikailag 1854-ben költözött át a tanszék a gyűjteménnyel együtt a (mai Semmelweis u. 2. helyén lévő) régi orvoskari házból a régi központi épületbe (mely a mai épület helyén, az Egyetem téren állt). Ez időben az első (téli) félévben heti három órában az ásványtan általános részét, a második (nyári) félévben hasonló óraszámban a leíró ásványtant, az ásványhatározást és a földtan alapelemeit oktatta (a tanrend szerint magyarul és németül). Emellett 1852-54 között - a kémia tanszék betöltetlensége idején - kémiai tárgyakat is előadott (latinul [!]). Az új katedra létrehozásának kezdeti nehézségein, az ásványgyüjtemény visszaszerzésének, a tanszék költözésének megpróbáltatásain még jóformán túl sem jutott Szabó Józsefet az 1851 óta kérvényezett véglegesítés helyett 1855-ben az egyetem németesítése miatt elmozdították helyéről. A „kárpótlásul" a tanárvizsgálat és a próbaév elengedésével középiskolai tanárrá kinevezett Szabó József 1857-ig a budai főreáliskolában, majd 1861 végéig a pesti kereskedelmi akadémián tanított, főleg fizikát és kémiát. Ezalatt a tanszéket a bécsi es. kir. földtani intézetből áthelyezett Karl Peters (1825-1881) vezette, róla egyébként Szabó József mindig a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott. A politikai helyzet változásával (az októberi diploma kiadása nyomán) visszaállították a magyar nyelvű oktatást, így 1860. október 28-án Szabót Józsefet visszahívták az egyetemre, ahol ezután haláláig az ásványtani (később ásvány-kőzettani) tanszék (intézet) vezetője volt, 1862-től mint nyilvános rendes tanár. Tudományos tevékenysége fokozatosan kiteljesedett, és meghozta számára a nemzetközi elismerést is (1. ábra). 33
