Lakatos Andor: A Kalocsai Főszékeskáptalan Levéltára - Kalocsai Múzeumi Értekezések 4. (Kalocsa, 1998)

II. Az iratanyag leírása - II/4. A Főkáptalan Hiteleshelyi Levéltára 1334-1934

Az iratanyag leírása II/4/a. Középkori oklevelek 1334-1580. 106 1 téka: 0,15 fin nyelv: latin A kalocsai főkáptalani hitelesehelyi levéltárban 15 darab középkori és koraújkori oklevél található, amelyek közül 7 darab a kalocsai káptalan kiadványa, a többi más oklevélkiadótól származik, s talán megőrzésre, esetleg későbbi gyűjtés eredményeképpen került ide. Feltételezhető, hogy egy részüket Nádasdy Ferenc érsek kapta ajándékba Rakovszky Ferenc táblabírótól, s később a káptalannak tovább ajándékozta - lásd még II/4/c/7. fejezetet. Tartalmilag szinte minden darab birtokjogi természetű. Az oklevelekről 2 jegyzék készült, az első Winkler Pál kanonok mukája, az 1930-as évekből származik és több hibás megállapítást tartalmaz. A második, javított változatot Udvardy József teológiai tanár - azóta nyug. püspök - készítette. Az oklevelek régi számozása megtévesztő lehet, mivel a VII-es tétel kétszer is szerepel. Az alábbiakban ezért a jegyzékek általt használt római, valamint az új arab sorszámokat is föltüntetjük. KFL.4.a. 1. Középkori oklevelek: 1. (I.) Garai László nádornak 1453. november 5-én, a titeli káptalanhoz intézett parancslevele (mandatum citatorium) a Maróthy család ügyében, amely a bácsi káptalan Pysky nevű birtokát elfoglalta. Papírra írt zárt oklevél (clausa). Magyarul megjelent a Bács-Bodrog Vármegyei Társulat 1890. évi évkönyvében 6/1890/113 skk. (Lásd még a 8. sz. oklevelet.) 2. (II.) Radéczy István egri püspök, királyi helytartó 1580. március 20-án, Pozsonyban kelt átírt oklevele (transsumptuma) az egri káptalan 1580. január 18-án kelt okleveléről, melyben Althez Ágota, Thassa István neje 150 forintért eladja Solt megyében fekvő Althokzallasa és Monostor pusztákon lévő részbirtokait. Hártyára írt oklevél. Pecsétjének ábrája ép, körirata töredezett. 3. (III.) A kalocsai káptalannak 1513. október 13-án kelt privilegialis oklevele Chewzth-i Bán Jakab több birtokának eladásáról, amelyek árát a chewzth-i (csőzdi) templomban misealapítványra fordítja. Sérült, egyes helyeken elmosódott írású hártya, zöld, kék és piros fonatáról a pecsét hiányzik. Közli Bánfai Szabó L.: Pest-megye történetének okleveles emlékei 1002-1599. Bp. 1938. 404. 4. (IV.) A kalocsai káptalannak 1430. július 22-én kelt egyezségvalló (fassiós) oklevele a Bathay család perlekedő tagjainak megegyezéséről több birtok kölcsönös átengedése tárgyában. Néhol szakadozott és elmosódott írású hártya, fehér és vörös fonatáról a pecsét hiányzik. 5. (V.) A kalocsai káptalannak 1411. március 12-én kelt oklevélátírása, melyben privilegialis formába írja át Miskei Pálnak 1394. szeptember 26-án kelt, pátens formájú oklevelét a rokon Miskei és Karachoni családok leánynegyedeinek kiadásáról Karachonon és Wadkerthen. Privilegialis hártya, két nagy vizfolttal, mely miatt elmosódott. Piros, kék, zöld fonatú zsinórjáról a pecsét hiányzik. 106 UDVARDY 1992. 101-111. 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom