Lakatos Andor: A Kalocsai Főszékeskáptalan Levéltára - Kalocsai Múzeumi Értekezések 4. (Kalocsa, 1998)
I. Történeti bevezető - 1/2. A testület működése
Történeti bevezető I/2/e. Gazdálkodás A káptalan alapításának ismertetése során már láthattuk, milyen anyagi nehézségeket okozott a testület meghatározott összegű érseki fizetésének biztosítása. A pénz értéktelenedése miatt a káptalan hamarosan jövedelmeinek kiegészítésére szorult, s ebben csak az érsekek személyes jóindulatára hagyatkozhatott. Ez a segítség pedig minden jószándék mellett is ideiglenes és esetleges volt. Hasonlóan ideiglenes megoldásnak bizonyult néhány évtized múlva a kanonokok jövedelmének Mária Terézia és Patachich Adám nevéhez fűződő, 1776-os emelése is. Az anyagi problémák hosszú távú rendezését csak a birtokadomány jelenthette volna a káptalan számára, amint azt még az alapítás előtt III. Károly király is megjegyezte, de az érsekek azóta sem szívesen hajlottak birtokaik megosztására. A XVIII. század végén és a XIX. század elején egyébként is általánosak voltak az anyagi nehézségek. A francia háborúk idején lehetetlen volt az udvar kéréseit visszautasítani, s az egyházi jövedelmeket is kénytelenek voltak hadi célokra ajánlani. Az uralkodó szívesen tartotta üresen a főpapi székeket és egyházi javadalmakat, ily módon is biztosítva a bevételeket a kincstár számára. Mindezt csak tetézte az 1811 -es nagy devalváció, mely után az általános elszegényedés csak az 1820-as években enyhült.57 Kollonich László kalocsai érsek halála után az udvar a széküresedés idejét (1817- 1822) használta föl a végleges rendezés tervének elkészítésére. A kamara ekkor gondosan fölmérte és fölbecsülte az érseki birtokot, s Klobusiczky Péter érseket (1822- 1843) már kinevezésekor kész helyzet elé állították azzal, hogy szigorúan előírták számára a káptalan dotációját. Az előkészületek még így is tíz éven át tartottak, s a helytartótanács csak 1832 nyarán adott ki rendeletet az érsekség regulációját és a káptalani birtok kihasítását illetően.58 A helytartótanács a káptalant 1832. szeptember 8-án, Budán kelt levelével értesítette a rendezés módjáról.59 Eszerint a káptalan részére kihasították az érseki birtokból Kecel, Császártöltés, Dusnok, Lak (Géderlak), Úszód, Szentbenedek községeket, úgyszintén Ökördi, Ács, Csala, Orosz, Banyasziget pusztákat és az imsósi erdőt. Ezen kívül Kiskőrös, Akasztó, Tétlen, Ordas és Mikla tizedeit is megkapta a testület. Mindezek éves jövedelme 24.967 forint és 47 7/8 krajcárt tett ki egyezményes fémpénzben. A káptalani segédszemélyzet - pl. hitszónok, praebendatusok, káptalani jegyző - részének levonása után 21 ezer forint haszon maradt, melyből a királyi kincstárt 10 %-os erődítményi hozzájárulás illette. Ezen a 2.100 forintos hozzájáruláson kivül viszont a vallásalapba semmit sem kellett fizetniük. A birtok fennmaradó jövedelmét a kilenc kanonok (a tizedik a kalocsai plébánia jövedelméből élt) a régi arányok szerint osztotta szét, azaz továbbra is Mária Terézia 1776-os javadalmazását vették figyelembe az elosztási arányok - az ún. kulcs - meghatározásánál. A levél második pontja előírta, 57 KARÁCSONYI 1915. 270. 58 WINKLER 1935. 69-70. 59 KFL.l.b. 6/6. 26
