Lakatos Andor: A Kalocsai Főszékeskáptalan Levéltára - Kalocsai Múzeumi Értekezések 4. (Kalocsa, 1998)

I. Történeti bevezető - 1/2. A testület működése

A testület működése

országgyűlések elrendelték, hogy kanonok csak az ország törvényeiben jártas, hazai nyelvet beszélő pap lehet. A század közepéig ezután a püspökök nevezték ki a kanonokokat.32

Ez a gyakorlat Mária Terézia idején változott, amikor a királynő a magyar királyok főkegyúri jogát újraértékelve a korlátlan királyi kinevezési jogra tért át. 1772-ben határozottan kijelentette, hogy minden kanonok kinevezését fönntartja magának, s a püspökök véleménye a hármas jelölés alapján fog érvényesülni. Az udvarnak ekkoriban egyébként messzemenőbb tervei is voltak, a kancellária pl. 1774-ben javaslatot dolgozott ki a káptalanok teljes szabályozásáról és 400 forintos kongrua (azaz illő járandóság) melletti közös életükről.33 II. József az érseki káptalanok létszámát maximum 12 főben, a püspökiekét 8 főben határozta meg. A kinevezéseket, sőt, a kanonokok cseréjét is természetes jogának tartotta a megfelelő létszámok kialakítása érdekében.34

I. Ferenc király főkegyúri jogát olyan következetesen gyakorolta, hogy ha egy püspök önhatalmúlag címzetes kanonokot nevezett ki, könyörtelenül megfosztotta az illetőt címétől, jelvényeitől. Kinevezési jogát tehát még a tiszteletbeli kanonokok esetében is maradéktalanul érvényesítette. Ugyanakkor a magyar javadalmakkal szívesen jutalmazta osztrák híveit. Jordánszky Elek kanonok, esztergomi segédpüspök keserűen jegyezte meg Széchenyi Ferenchez írt levelében 1807-ben, hogy a nagyszombati, pozsonyi káptalanoknak már alig van magyar tagja, az ország törvényeivel itt már senki sem törődik.35

Az 1848-as törvények a kanonoki kinevezésekről kifejezetten nem szóltak, de a többi egyházi méltósághoz hasonlóan ez is királyi kinevezéssel és miniszteri ellenjegyzéssel történt a továbbiakban. Az 1855-ös konkordátumban Ferenc József elismerte az első dignitás (azaz a nagyprépost) rezervációját a Szentszék számára. A gyakorlatban azonban a pápák ezt a jogot is három- ill. ötéves időszakokra újra és újra átruházták az uralkodóra.

Új helyzetet igazából csak az első világháború után, a főkegyúri jog gyakorlásának szünetelése jelentett. A nagyprépostok kinevezésében ekkortól Róma volt az illetékes. A kanonokok kinevezése újra a püspökök kezébe került, s a tisztázatlan jogi helyzetben szokás szerint kinevezés előtt mindig érintkezésbe léptek a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel, aki politikai észrevételeket tehetett, de nem határozta meg a személyt.36 Az 1930-as években hosszú tárgyalások folytak a Szentszék és a magyar püspöki kar között melyek során Róma ki akarta terjeszteni a pápa kinevezési jogát az összes káptalani méltóságra, ún. dignitásra. A nagypréposton kívül ide értették a magyar káptalanok oszlopos kanonokjait is, míg a magyar fél dignitásként csak a nagyprépostot ismerte el. Meg kell jegyeznünk, hogy a történeti fejlődést figyelembe véve a Szentszék álláspontja

32 HERMANN 1973. 310.

33 FORSTER 1925. 7-8.

34 FORSTER 1925. 8.

35 HERMANN 1973. 380.

36 BÁNK 1945.9-11.

21