Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)
Szabó Sarolta. A háztartás eszközei 19. századi hagyatéki leltárak alapján (Szatmár megye, 19. század közepe)
Szabó Sarolta konyhatechnika változását. Előnyösebb volt a cserépedények helyett a széles fenekű vasfazekak és vasserpenyők használata. Ezzel nemcsak az edénykészlet cserélődött le, hanem gyorsabban készült el az étel és jobban lehetett a meleget koncentrálni, a fűtőanyaggal takarékoskodni. 21 A feldolgozáshoz használt eszközök következő nagy csoportját a tekenők alkotják. A háztartás szinte minden műveleténél jelen voltak. Hasonlóan a konyha és kamra többi felszerelési tárgyához, tükrözői a vagyoni helyzetnek. A tehetősebb családoknál minden tevékenységhez más teknőt használtak, míg a szegényebbeknél több funkciót is betöltött egy-egy darab. Számuk 3-7-14 között változott. Botpaládon, a szegény családok asszonyai hárommal is elboldogultak, a tehetősebb gazda felesége nemcsak külön tartott többféle munkára más-más teknőt, hanem az elkészítendő mennyiség is meghatározta az éppen használatos teknő nagyságát, formáját. 22 Ez így volt a múlt század közepén is, erre engednek következtetni a leltárakban szereplő változatos összetételben előforduló elnevezések: kerek mosogató, gyúró, gomolyagyúró, dagasztó, sütő, szakasztó tekenők. Rézüstöt viszont az év egy adott szakaszában használtak, lekvárfőzésnél. A konyhai feldolgozás során ezenkívül még számos eszközt használtak, ha az összeírt háztartások kis hányadában kerültek is feljegyzésre. Úgy gondolom, hogy ezeknek az apróbb tárgyaknak a számbavétele is tanulságos, noha az adatok szórványjellege miatt nem tudjuk, hogy egy-egy háztartásban ténylegesen mennyi volt a számuk. Ugyanez szinte valamennyi eddig tárgyalt eszközre is vonatkozik. Kések viszonylag gyakran előfordulnak a leltárakban szegedi, asztali, vágó- és konyhakés alakban. A kanalaknál számszerűen a fakanalakból többet írtak össze, az egyéb kanálféleségek pléhből és bádogból készültek. A villák között megkülönböztettek evővillát, amelyet étkezéseknél használtak és abárló villát, amelyet a hús elkészítése során alkalmaztak. Bizonyára a háztartások nagyobb hányadában volt gyúrótábla és laskanyújtó, mint amennyit számba vettek a 19. század közepi leltárakban. Találkozunk még tormareszelővei, bádogból készült fánkszaggatóvdX, ugyancsak bádogból való tölcsérekkel, húrkatöltővel, káposztagyaluwdX. A bevezetőben utaltam arra, hogy a természetes növénytakaró nyújtotta táplálékokat nagymértékben felhasználta az itt élő lakosság. Itt most adalékként említem a vadgyümölcsök széles körű alkalmazását, amelynek a táplálkozásban betöltött fontos szerepét a hagyatéki leltárak adatai is alátámasztják. A már többször említett szatmárcsekei Kölcsey Ádámné leltárában, az egyik kamrában fél véka aszalt vadkörtét, a ház héjján, azaz padlásán 3 köböl vadócot, fél véka aszalt vadkörtvélyt, a speiszhan ismét egy véka aszalt körtét írtak össze. A többi leltárban csak a tulajdont képező gyümölcsfákat vették számba, időnként megjelölve azok fajtáit is, leggyakrabban és legnagyobb mennyiségben szilvafákat írtak össze, ezen kívül alma-, körte-, eper-, dió- és somfa fordul elő. 21 KNÉZY 1990. 555-580., 575. 22 KOVÁCS 1972. 43. 64
