Romsics Imre – Kisbán Eszter szerk.: A táplálkozáskultúra változatai a 18-20. században. A néprajzkutatók I. táplálkozáskutatási konferenciájának előadásai. Kalocsa, 1995. október 24-26. (Kalocsai Múzeumi Értekezések 2. Kalocsa, 1997.)

Romsics Imre. Termelés – fogyasztás – kereskedelem. Összefüggések egy hegyi szórványtelepülés, Székelyvarság gazdálkodása és táplálkozása között

Termelés-fogyasztás-kereskedelem. Összefüggések egy hegyi szórványtelepülés... A nyári körtét szedés után azonnal fogyasztották, a téli körtét csak karácsony után vették elő. A veresbelű körtét és a császár körtét is csak étkezésre tartották, mivel mindig kevés termett belőlük. Sok helyen a kaszálókon és a legelőkön nő az apró szemű vackor körte. Ebből a vadkörtéből pálinkát főztek, vagy az állatokkal etették föl. A kabala vagy elejin érő szilva, valamint az aratáskor érő cseresnyeszilva a pálinkafőzés alapanyaga. A húsosszilváhóX lekvárt és pálinkát főztek. A halgosmagú (horgas?) vagy magbaváló vagy besztercei szilvából lekvárt főztek és aszalták. Ebből főne a legjobb pálinka is, de ritkán főzik ki annak. Székely varságon kevés aszaló épült, Forrásközén volt néhány darab. Általában az oroszhegyiektől vásárolták az aszalt szilvát is. A benedök és a kecskecsicsű szilva mindenre jó. A fekete mocskotárt szemesen ették, ha nagyon sok volt, akkor pálinkának is kifőzték. A fehér szilva is megtermett. Tálasbércén és Tisztáson hatalmas szilváskertek terülnek el, de manapság alig teremnek valamicskét a fák. Barack nincs. Ropogós cseresznye, fekete cseresznye és piros cseresznye terem Székelyvarságon. Mindhárom cseresznyének nagyon apró a szeme, szinte csak magból állnak. Kevés a cseresznyefa, azoknak a termésén is veszekednek a rigók, a szajkók és a hollók. Amennyiben sikerül megőrizni, nyersen eszik meg, ha nagyon sok van, akkor pálinkát főznek belőle. A meggyet vásárolják és elteszik. Diófák vannak, de sohasem teremnek. Dióbelet az udvarhelyi piacon vásároltak. Nyersen fogyasztják, vagy cukrozva kalácsba teszik. Az egres vagy egrös megterem Székelyvarságon, de napjainkban kezd kiveszni. Néhány háznál magától nőtt mánafa (eperfa). A kaszálókon nagyon sok mogyoróbokor nő. Leszedés után a gyerekek nyersen eszik. Azokban az években, amikor nagy a mogyorótermés és a, szajkó sem eszi meg, leforrázva télire is elrakják. Azoknál a családoknál, ahol nagyon sok terem, úgy használják mint a dióbelet, cukrozva kalácsot ízesítenek vele. Valamikor nagyon sok mogyoró volt, mára az is ritkán terem. A szilva, az alma és a körte megterem Székelyvarság nagyobb részén is, de lekvárfőzéshez az oroszhegyiektől vásárolnak ezekből a gyümölcsökből. Ha itt azét rossz Varságon, ho cukor kêhezzâ, a mijénk szilvához. A varsági szilvához. De má az oroszhegyi szilvához ahoz nem ke cukor. Ászt lehet úgy főzni. Meg körte, s minden olyan édös, annyira édös, hogy nem ké cukor hezzá. De a mijénkhe sok cukor kë. Má a szilvalekvárhoz es cukor ké, s az almáhó, s mindenhez. Met ez itt savanyó itt fent. (Tifán Róza) Az oroszhegyiek nem termesztettek burgonyát, ezért szilváért cserélték azt. Egy véka szilváért két véka burgonyát kértek. Az oroszhegyiek is jártak szekérrel Varságra, és fordítva is. Az almát és a körtét pénzért adták. A lekvár fontos alapanyag, ezért sokat főznek belőle. Még akkor is áldoztak rá, ha cukrot kellett venni. A szilvát, az almát és a körtét összefőzték, azt nevezik lekvárnak. A többi gyümölcsöt magában főzik cukorral, azoknak íz a neve. Az utóbbi években egyre többen vásárolnak íz főzéséhez barackot az udvarhelyi piacon. Tisztáson megteremnek a gyümölcsök, de a Nagyküküllő felőli oldalán az Erdőszélen már a hóharmattól lefagynak. Amíg erdőségek vették körül Székelyvarságot, addig azok fölfogták a hideget, s nagyon sok gyümölcs termett. A 173