Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)

Első sikerek

selyem, a czérna. Hanem azután amit alkotnak, az valóban bámulatra méltó. A 70-es és 71-es számú zsebkendők például bátran versenyezhetnének a valódi bruxellesi csipkével: ebből a fajtából egy egész collectiót megvásárolt a St.-Lous-i kiállítás.

Dékáni Árpád dicséretre méltó buzgalommal azon fáradozik, hogy a magyar mintáknak szerezzen dicsőséget. Egész sereg kedves motívumot látunk itt a népéletből, szinte hihetetlen finomsággal feldolgozva. Különböző csipkéinek magyar a nevük is. Galambos (meleg chandron színek), pávás, kakasos (az utóbbiból Izabella főherczegnő néhány métert rendelt), „Künn a bárány, benn a farkas” (mely az ismert játékot mutatja be) s különösen szép az „Idyll” legyező, mely magyar falut ábrázol, egy paraszt fiúval és lánnyal, amint egymás mellett haladnak végig az úton. Mindenik csipkedarab egész tanulmánya a régi és az új iskola szemkápráztatóan finom, szinte lehelletszerü hálózatainak, szövevényes ezerféle öltéseinek, úgy hogy az ember igazán nem tudja, mit bámuljon inkább: a tervező genialitását, vagy a kivitelnek ezt a valóban mesteri preczizitását...”

Ám valamennyi egykorú híradás közül jelentőségében messze kiemelkedik Lyka Károlynak a Magyar Iparművészet 1904. évi 1. számában „A karácsonyi kiállítás” címmel megjelent méltatása:

„... Hosszúra nyúlt szemlénk végére hagytuk pour la bonne bouche - azt a néhány szekrényt, amelyekben a pompás halasi csipke sokféle változatát élveztük. Halasi csipke - maholnap épp oly hírességünkké válhatik, mint a szegedi paprika, tokaji aszú, székely gulyás. Lám a magyar, mint e hírességekből kitetszik, kiváló gourmet; eddig ugyan leginkább az evés-ivás közben, ami sokak szerint meg nem vetendő esztétikai kvalifikáció: de a halasi csipke megmenthet minket ettől az anyagias egyoldalúságtól. Reméljük is. A halasi csipkében annyi finom és zamatos művészet rejtőzik, hogy bátran építhetnénk vékony fonadékaira egy súlyos kiviteli vállalatot. Ez tetszeni fog a földgolyó minden vidékén s becsületünkre válik, amerre csak művészérzésü emberek lakoznak...

Dékáni tervein az eredeti zamatot dicsérjük elsősorban. Ezek csakugyan autochthon csipkék, sehol másutt nem készülhettek, csak éppen a mi fajtánk körében. Ezt bizonyára még jobban megérezné rajtuk a külföldi ember és éppen ezért nem csodálkozunk, hogy egy amerikai iparművész egész sorozatot visz belőlük az Óceán másik partjára. A legkedvesebb népi motívumok alakulnak itt finom és szerves dísszé a csipkevarrás nemes technikájának értelmében. Ott, ahol csinálják, szintén megszerették, meg van minden fajtájának a maga bennszülött, magától termett neve, mielőtt még beleavatkozott volna a tudományos terminológia. Minden kívánságunk oda csúcsosodik, hogy ez a halasi csipke a legmelegebb fejlesztésre találjon és hogy mentül hamarább ösmertté legyen határainkon túl is. Oly artisztikus, hogy csak meg kell mutatni szomszédainknak, szíves vendégül fogják fogadni mindenfelé. E finom szálak megérdemelnék, hogy az állami nagydíj súlyos terhe nehezedjék reájuk.”

45