Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
A Csipkeház
1938-ban a berlini kézműipari bemutatón a kiállítás legművészibb darabjaiként értékelték. A bíráló bizottság a brüsszeli csipkével egyenrangúnak minősítve, szintén nagydíjjal jutalmazta. A Berlinben kiállított csipkék két legkiemelkedőbb darabjáról nem maradt közlésre alkalmas felvétel, azokat csak a tervező Molnár Béla, technikai kivitelezésre is utaló tervrajzain szemlélhetjük. 1939- ben New Yorkban volt kiállításon a halasi csipke. A világkiállítás után a kereskedelemügyi miniszter másodízben részesítette miniszteri dicséretben Markovits Máriát. 1940- ben a halasi Csipkeház kiállítási anyagát a VII. Milánói Nemzetközi Iparművészeti Kiállításon „Diploma D’onore”-\a\ tüntették ki. Az olasz lapok ez alkalomból felelevenítették az 1906-os milánói siker emlékét, s rámutattak a csipke iparművészeti fejlődésének jelentőségére. A második világháború első éveinek fokozódó pangása után az utolsó év tragikussá vált a halasi Csipkeházra. Máriának, aki akkor már túl járt a hatvan évén, másodszor is meg kellett érnie, hogy mindaz, amit tehetségével, szorgalmával, hűséggel, s egész életének áldozatával alkotott, a szeme előtt válik semmivé. A háború rádöbbentette saját védtelenségére, észre vétette vele, hogy fogytán az ereje. Ameddig a körülmények engedték, idős korára való tekintet nélkül még mindig maga készítette el a legszebb csipkéket. A csipkevarrás mellett irányította a csipkevarrók munkáját, tanítgatta a fiatalokat. Csak csipkéjére gondolt, miközben saját magáról megfeledkezett. Most, hogy a háború bizonytalansága őt magát is létében fenyegette, egyik kérvényt a másik után írta Kiskunhalas városnak, az Országos Háziipari Szövetségnek, a minisztériumoknak. Könyörgött, hogy munkaképtelensége esetére állapítsák meg számára a havi fizetésének megfelelő nyugdíjat. Mert a tömérdek dicséret és elismerés közepette erről megfeledkeztek. Kérvényeire hol kegyes biztatással, hol türelemre intéssel válaszoltak, s amikor végre az utolsó pillanatban elismerték nyugdíj- jogosultságát, a pénz vált semmivé. A felszabadulás romokban találta az egész országot. Ki törődhetett volna akkor az álmokból szőtt halasi csipkével? A halasi Csipkeház üresen állt. Szerteszórt értékei közül Markovits Mária szedte össze a még megmaradtakat. Nehéz anyagi helyzetében amit csak lehetett, eladogatott, de a csipkéket hűségesen őrizte, s majd átadta a városnak. Azután éveken át mind mélyebb nyomorúságba süllyedve tengődött nővérével együtt. O, aki annyira önérzetes tudott lenni, ha a csipkéjéről volt szó, most önmagáért képtelen volt szót emelni. Azok az új vezetők pedig, akik hivatva lettek volna arra, hogy segítségére legyenek, nem is ismerték, értetlenül álltak vele szemben. Eleinte még dolgozgatott is néha. A nélkülözés, a hiányos táplálkozás, az átfagyoskodott telek, a nehéz testi munka, amelyhez nem szokott, évről-évre az utolsó erejét is felemésztették. Végül is ágynak esett. Mire a felelős vezetők rádöbbentek, hogy mi történt vele, versengve siettek segítségére, de már késő volt. Úgy látszott, hogy csupán hetek kérdése, hogy mikor foglalhatja el a helyét 90
