Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
Összefoglalás
hogy csipketervezéssel kísérletezzék és csipkében próbálja meg alkalmazni a magyar formavilág általa gyűjtött motívumait. Mint feljegyzéseiben maga említi, első terveinek kivitelezésére édesanyja vállalkozott. Maga készítette hálós alapon előbb saját elképzeléseit követve, majd egy kétszáz éves angol könyv homályos utasításai nyomán igyekezett rájönni a csipkevarrás technikai fogásaira. Kísérletei nem váltak sikerrel. Dékáni másutt is hiába próbálkozott, legjobbnak vélt terveit kénytelen volt egymás után félretenni, míg 1902-ben vissza nem tért Kiskunhalasra Mária kézimunka-tanítónő. A gimnáziumi tanár tudomást szerezvén az ügyes kezű mestemőről, elvitte hozzá néhány csipketervét, s az iránt érdeklődött, hogy vállalná-e a tervek kivitelezését. Mária figyelmesen megvizsgálta az elébe terített terveket és azokból kettőt kiválasztott. Az egyik mintegy 8 cm széles szélcsipke, a másik egy rendkívül finom vonalú, szeszélyes rajzú legyező terve volt. Rövid tűnődés után vállalta a két kiválasztott terv csipkéjének elkészítését. Dékáni tervei a leendő csipkének csak kontúrjait tartalmazták. Mivel a tervek semmiféle eddig ismert csipkéhez nem hasonlítottak, az első kivitelezési kísérlet Máriának sem sikerült. Belátta, hogy egyedül az ismert öltésekkel képtelen megoldani a feladatát. Az új terv új megoldásokat kívánt tőle. Ekkor bátran rálépett a csipkevarrásnak az ő idejében egyedül járható útjára. Mária csipkevarrása az akkoriban Magyarországon ismert 10-12 féle velencei varrott csipkeöltés alkalmazásán alapult. A mesternő azonban a tervektől ösztönözve, munka közben új, addig nem ismert varrott csipkeöltéseket alkalmazott. Ezeknek az öltéseknek a számát azután élete végéig mintegy 50-re szaporította és a magyar ornamentika árnyalására használta fel. így a már ismert velencei csipke varrás elemeit továbbfejlesztve, megalkotta a magyar csipkevarrásra alkalmas varrott csipke öltéssorozatot. A halasi csipke alig hogy megszületett, elindult diadalmas hódító útjára. Előbb a hazai közönséget, később a külföldi szakértőket ejtette bámulatba. A siker Dékáni Árpádot 1906-ban Budapestre ragadta. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium országszerte létesítendő csipketanfolyamok szervezésével bízta meg. A szinte emberfeletti munkabírással és kitűnő szervezőkészséggel rendelkező Dékáni Árpád azonban ezzel a feladattal nem tudott megbirkózni. A művészi magyar csipkeháziipar nem válhatott országos tömegmozgalommá, de Mária irányításával tovább élt Kiskunhalason, aki 1954-ben történt haláláig méltán rászolgált a „halasi csipke édesanyja” kitüntető jelzőre. Dékáni helyét a tervezésben mások vették át, akik között Stepanek Ernő, Pongrácz Margit és újabban Molnár Béla a legnevezetesebbek. Az első világháború utáni új csipkéknek elsősorban a művészi lakberendezés és a női ruházkodás terén megváltozott ízlésnek kellett megfelelnie. A még mindig élő, erős hatást mutató szecesszió mellett a hivatott gyűjtők kutatásai nyomán a tervezők előtt mindinkább feltárultak a népi művészkedés titkai, s a népi formavilág magasabb szintű alkalmazásában a tervezők méltó utódai voltak Dékáninak. Briliáns technika, 93
