Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
Első sikerek
csipkeöltések tulajdonai. Egyébként ugyanis új elnevezésekre nem is lett volna szükség. A rendkívül gyorsított munka eredményeképpen december közepére elkészült a mintakollekció. A Magyar Iparművészeti Társulatnak az Országos Iparművészeti Múzeumban megrendezett 1902. évi karácsonyi kiállításán mutatkozott be a közönségnek első ízben a halasi csipke. Ez a kiállítás mind a kiállított anyag mennyiségét, mind választékosságát illetően messze felülmúlta az előző évek hasonló tárlatait. A kiállítók között a legismertebbek, országos hírű műhelyek, iparművészek, társadalmi szervezetek és intézmények szerepeltek. Ez a kiállítás már valóban az új utakat kereső iparmüvészgárda teljességre törekvő seregszemléje volt. A kiállításon már maga a puszta részvétel is elsőrendű minősítést jelentett. A nagy arányokra és fényesebb hatásokra törekvő műhelyek egész termeket megtöltő kiállítási anyag mellett, valóban szerény keretek között, a folyosó egyik vitrinjében húzódott meg a halasi csipke. A megnyitó közönségének hivatalos résztvevői, akik az ilyen alkalmakkor elhangzott beszédek után kutyafuttában szokták körülkerűlni a termeket, s a közvetlenül nyomukban tóduló, csupán látványosságot kereső, szenzációra áhítozó látogatóknak nagyobb tömege alig vette észre a kiállítás katalógusában a 21. szám alatt jelzett vitrint: „Halasi magyar csipkék, cérna és selyemből. Rózsás, szarvasos, bimbós, címeres, leveles, szőlős, virágos, lukacsos, hattyús, tubarózsás, stb. mintával. Közöttük egy csipkelegyező Roosevelt Alice részére, megrendelte Dékáni Árpád rajztanár. Készítették Szabady Eleonóra, Markovits Mária, Lefkovits Rózsika és Schreier Rózsika Halason. Kiállítja: A Kis-Kun-Halasi Jótékony Nőegylet.” Az iparművészek és a csipkeszakértők azonban nagyon is észrevették a szerényen meghúzódó újdonságot. Az előbbiek egymást karon ragadva tértek vissza ismét és ismét az új magyar csipkéhez, amelyben programjuk legvitatottabb célkitűzéseinek megvalósulását vélték felismerni, az utóbbiakat pedig egyszerűen lenyűgözte a csipkék az ideig nem tapasztalt finom technikája. Mind a kiállítás rendezősége és az Iparművészeti Társulat, mind pedig a közönség egyedül Dékáninak könyvelte el a sikert, Markovits Mária neve csak puszta név maradt a katalógusban az ott szereplő másik három név mellett. A kiállítás megnyitását követő napokban a Budapesti Hírlap karácsonyi számában szokatlanul nagy terjedelmű cikk jelent meg a halasi csipkéről. A cikket a kor legismertebb, legkiválóbb csipkeszakértője, Szmik Antal írta: „Megszoktuk már, hogy a magyar iparművészeti társulat által évenként rendezni szokott karácsonyi kiállításokon a fokozatos fejlődés, önállóságra való törekvés jeleivel találkozunk. Jólesik a lelkűnknek látni, miként tömörül, erősödik az a lelkes gárda, mely a magyar iparművészetet megteremtette, dajkálta s eredeti irányban fejlesztette rövid néhány év alatt. A kiállításokon az országosan ismert nevek dominálnak, az ő tárgyai adják meg a fényt, díszt, amely a nagyközönség figyelmét leköti. A szerény keretben jelentkező kísérlet rendszerint ama kevesek számára marad meg, akik behatóan, 38
