Janó Ákos: Falu a pusztában - Cumania könyvek 1. (Kecskemét, 2002)

II. A lakosság életrajza (Amiről az anyakönyvek beszélnek) - Névadás, névhasználat

A ragadványneveket a pásztorok nem is az azonos családnevek közötti megkülön­böztetésül, hanem azok helyett, előbb csak másokra alkalmazva, majd a maguk számára is elfogadva használták. A családnevek a pásztorok számára semmit sem jelentettek, azokhoz maguk sem ragaszkodtak. így a ragadványnevek fokozatosan állandósultak, a hivatalos használatban, szerződésekben, anyakönyvekben is tért hódítottak. A közismert pásztorok eredeti családi neve lassan feledésbe merült, de a maguk által egymásra szabott elnevezések utódaik számára is érvényesek maradtak. A kiskunsági pásztorvilág szokásainak kiváló ismerője, a halasi Gázon István népköltő a Juhászok múlatsága című versében szemléletesen, költői hite­lességgel írja le a pásztoroknak ezt a névadási gyakorlatát: Megjegyzendő, hogy juhásznak Két neve volt mindnyájának. Még a tagosítás előtt Ingyen kaptak sok legelőt. Ha a hegyekre felmentek, Azzal is időt töltöttek: Kineveztek egyet papnak, Melléknevet attól kaptak. Amely nevet az rámondott, Fián is rajta maradott. Olyan volt a bérmálása, Amilyen a testállása. Magán hordozta a nevit,- Lássuk, most melyik miért vitt! Ezeknek a ragadványneveknek, „mellékneveknek” a megszületése ha nem is a Gózon által leírt szertartásos formában történt, a szanki és móricgáti lakosság számára sem lehetett ismeretlen. Az anyakönyvekben sok esetben olyan ragad- vány jellegű vezetéknevet találunk, amelyek viselőjének testi, lelki alkatára, szokásaira, foglalkozására, természetére és viselt dolgaira lehetett jellemző. Nin­csenek hitelesnek ítélhető forrásaink ahhoz, hogy a ragadványneveknek a fentiek szerinti elemzésébe bocsátkozhatnánk, e helyett csak egy részük egyszerű fel­sorolására vállalkozhatunk: Babák, Bacsó, Bangó, Bárány, Barmos, Behány, Betyár, Bótás, Bubák, Bubori, Buczkó, Bundás, Burkus, Busa, Büros, Czifra, Cserényi, Csikós, Csima, Csordás, Csöndör, Dobák, Fejszés, Figura, Fillér, Garas, Gelyvás, Gombos, Göbölyös, Göcze, Gubu, Guczi, Gulyás, Gyertyás, Hájas, Jegyes Molnár, Jójárt, Kábi, Kajtár, Kakukk, Kalány, Kánisz Molnár, Karó, Klunár, Komisz, Kopasz Balogh, Kordás, Kuklis, Kulió, Kuszli, Lakos, Lapu, Laska, Lencsés, Lucza, Luka, Macska, Makra, Módla, Nagyfejű Abonyi, Nyúl Milicz, Osza, Pion, Pócsing, Rekedt Nagy, Rokolya, Rőfös Horváth, Sánta, Sáska, Sován, Suba, Süli, Szilaj, Tallér, Unoka, Veres, Zubornyák. 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom