Janó Ákos: Falu a pusztában - Cumania könyvek 1. (Kecskemét, 2002)

I. A történelem sodrában - Tanyák népe

ran kezdetleges építményeit azoktól a korábbi állattartó szállásoktól, különféle pásztorépítményektől, amelyeket rendszerint egy-egy helyi közösség birtokában lévő, osztatlan legelőkön már a XIV-XV. század óta emlegetnek az írott források. Ilyenek a nagyobb helységek kezelésében lévő pusztákon a barmok, ménesek, nyájak őrzésére szolgáló akiok, karámok, pásztor enyhelyek, amelyek az állatkivitelre berendezkedett korábbi gazdálkodási rendszer kifejlődése nyomán jöttek létre. A pásztorok és a jószágkereskedést segítő „hajtők” ilyen pásztorszállásokon meghúzódva töltötték a telet, tavasztól pedig felszedhető építményeiket a legeltetés helyváltoztatásának megfelelően, vagy távolabbi vidékekre történő terelések alkalmával, a jószág vonulásának útján magukkal vitték. Ezek a pásztorszállások a XVIII-XIX. században ismertek voltak, de a földművelő gazdálkodás kialakulásának időszakában a földművelő tanyáknak adták át helyüket.71

Az alföldi tanyarendszer kialakulását a városok hátárainak nagyarányú kiterjedése, a lakatlan puszták arra alkalmas részeinek mezőgazdasági hasznosítása és a földek megművelésének kényszerű követelményei segítették elő. A tanyatelepülések első, legkorábbi szakaszában a helységek külső határában, a pusztákon a heverő, hízó vagy tőkejószág legelt. Ezeket a távoli pusztákat a gazdák sok esetben nehezen tudták megközelíteni, ezért több napos kinttartózkodás idejére, a munkaeszközök, termények elhelyezésére és időszakos lakás céljára a birtokukban lévő földeken kezdetleges építményeket kezdtek létrehozni. Az időszakos nyári szállások, ahol a gazda szorgos mezei munkák idején családjával, cselédeivel, bérmunkásaival együtt kint tartózkodott, és amelyek télen az állatteleltető pásztorok szálláshelyei is voltak, csak kiegészítő, járulékos telepei a városi lakóháznak és a községből irányított gazdaságnak. Ezek a szálláshelyek csak a XVIII. század folyamán kaptak állandó lakót a majoros, kertész, tanyás vagy konvenciós alkalmazott személyében, aki már családostól kiköltözött a pusztára, s a gazda kinti jószágainak őrzése, gondozása mellett annak földjéből kisebb területet részesként magának megművelhetett, baromfit tarthatott és ezek szaporulatából megfelelő résszel tartozott a gazdának. Az ilyen telephelyek jelentették a tanya-kialakulás folyamatában a második szakaszt. A XVIII. század közepétől a gazdák is mind nagyobb számban költöztek ki a pusztai szállásokra. A jászkun területeken ezt a redempció nyomán végrehajtott első földosztások, valamint a paraszti árutermelés és értékesítés konjunkturális lehetőségei, a munkaigényes kapás növények elterjedése, a szőlőtermesztés nagyobb arányú térhódítása, a több gondozást és belterjes tartást igénylő haszonállatok nagyobb számban való tartása tették lehetővé. Mindez a családi munkaerő teljes bevetését, igényesebb, tágasabb lakóházak, melléképületek létesítését tette szükségessé. Ez a tanyafejlődés újabb, a fejlett paraszti mezőgazdálkodást elindító harmadik szakasza volt.72

71 SZABÓ István 1960. 140.

72 SZABÓ István 1960. 142-144.

27