Janó Ákos: Falu a pusztában - Cumania könyvek 1. (Kecskemét, 2002)
I. A történelem sodrában - Élet a pusztán
ben egy helyen „kieresztettek”, legeltettek, azután továbbmentek. Kétlovas kocsival jártak, ritkán három lovat is befogtak a kocsiba. Lacházán a pásztorok ellátása a község feladata volt.53 Az anyavárosok által birtokolt távoli puszták használatáról, az ottani rideg és félrideg jószágtartás szokásairól Tálasi István leírásából kapunk tájékoztatást. A rideg vagy szilaj tartásmód idején a jószág télen-nyáron kint volt a legelőn, mindig a szabad ég alatt, esetleg enyhelyek védelmében. Élelmezését maga a jószág kereste meg, akár a hó alatt is. Téli takarmányuk a gazdáknak a ridegjószág számára nem volt, de azoknak nem is volt rá szükségük. A félszilaj tartásmód azt jelentette, hogy a jószág tavasztól őszig volt a legelőn, télen takarmányozásáról a gazda a városok melletti akiokban, vagy a pusztai teleltető szállásokon gondoskodott. A kezes vagy istállózó tartásmód a fejlődő mezőgazdaság velejárója. A rendszeresen foglalkoztatott, betanított igás, fejős vagy hízó jószágot csak nappalra csapták ki a közeli járásokra, felszabadult szántóföldekre, vagy közös csordákban járatták a helységek belső legelőin.54 „Az állatokat sokáig, néhol a nyolcvanas évekig szilaj vagy rideg módon tartották, télen-nyáron a legelő nyújtotta táplálékon, ha a telelőkön voltak is szénáskertek, szalmázó helyek. A félszilaj tartás esetén az állat tavasztól őszig tartózkodott a legelőn, s a szálláskertes településeken a szálláskertben, s máshol is a szálláson, illetve inkább tanyán, istállóban, karámokban, mezőgazdasági termékeken teleltették ki, olykor felfogadott szénázók-szalmázók vagy telelőgulyások, béresek gondozásával...”55 „A legelők az újkori nagyhatárú városokban úgy voltak beosztva, hogy a kezesállat a belső, a szilaj és félszilaj a külső legelőkön legelt... Egy emlékezeti hagyományból tudjuk, hogy például tavaszi kihajtáskor Lacházán a barmot Szent György napkor gyűjtötték össze a vásártéren, és éjfélkor vagy éjjel kettőkor indultak velük útnak ’világosnak mönve’; déli egy órára Izsákon voltak, majd kétórai pihenés és itatás után este 9-10 órára értek le Móricgátjára. A barmot a gulyások az úton gyalog igazgatták, a menetet kocsi zárta le a szükséges felszereléssel, ennivalóval, a gulyások néha felváltva fel is ültek rá.”56 Kunszentmiklós Lacházától délre, 3 mérföldnyi (24 km) távolságban van. 1801-ben 2-300 lelket számláló lakossága mind helvét hitvallású volt. Lacháza határa szűkösebb, szántóföldjei jó minőségűek, de kaszálóban és legelőben mindig hiányt szenvedett.57 Saját legelői mellett Kunszentmiklósnak is és Lacházának is szüksége volt tágasabb pusztákra, ahol az állattartás és pásztorélet több évszázados formáit fenntarthatták. A várostól távoli Szánk puszta legeltetési rendjének fenntartására és az ott legelő barmok megfelelő gondviselésére vonatkozóan 53 JANÓ Ákos 1977. 78. 54 TÁLASI István 1936. 5-6. 55 TÁLASI István 1977. 172-173. 56 TÁLASI István 1977. 181-182. 57 HORVÁTH Péter 1982. 159-160. 21
