Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Helytörténet - Kürti László–Papp Klára: „Már az ember állatnak van számítva” – ifj. Kónya Pál (1899–1918) első világháborús naplója
„Már az ember állatnak van számítva" hurczolkodunk, pokrócz, kukoricza stb). Jellegzetes tájszava - a digó - a kor jellegzetességeként került be a katonaszótárába, ám használja vele együtt a taljánt és az olaszt is. Sokkal többet nem ír az ellenségről és a szövetségesekről, annál többet a katonatársakról, a barátokról, a földikről és az otthoniakról. Például 1918. május 2. csütörtök: „Ma találkoztam pár földivel tüzérségnél vannak most jöttek a franczia frontról." A népi nyelvezetre utal az 1918. május 15. szerdai feljegyzés: „Délelőtt jelentkeztünk a századparancsnoknál és priccsekkel berendeztük a lakásunkat." 1918. május 18. szombat: „Este fele már nem nagyon lőtt digó." 1918. május 19. vasárnap: „Nagyon nehéz volt és az volt a szerencsénk hogy a tálján nem nagyon lőtt még akkor V2 óra volt mire vissza jöttünk és siettünk újra lefeküdni." Érdekes azonban az a tény, hogy az olaszokat nem mindig nevezi taljánoknak: 1918. június 2. vasárnap „Még reggel a digó nem nagyon lőtt és így nyugodtan szívtuk a friss júniusi reggeli levegőt." Az ellenségkép egyik sajátos vetülete a hadifoglyokról írott feljegyzések. A Kónya-nap- lóban például így: „Később jöttek a foglyok azok nem erre hanem Primolano felé mentek de két csapat jött erre is először jött 400 azután 800-1000 között. El néztem őket nem valami derék emberek nagyon sok fiatal van köztük némelyik nagyon szomorú de legtöbb közömbös arczot mutat. A ruhájuk az jó de rajtuk nem látszik meg hogy valami sok enni valójuk van mert bizony elég sovány mind ... sok fogoly van és még franczia tiszteket is fogtak el." A közkatona másnap is feljegyez a naplójában a foglyokról: „A foglyok eddig felülmúlják 9000 és amint mondják a halottak és sebesültek többen vannak mint a foglyok." 13 Naplója április 16-i bejegyzése egy útleírást tartalmaz, amelyben a gazdálkodó egyénisége emelkedik ki: „a vidék még erre szép, a he13 Az első világháborús naplók közül még Szabó István naplója nagyon érdekes „Valahol Oroszországban..." - útleírásszerűen elevenedik meg a bevonulástól a fogságba esésig és az azt követő borzalmas sok szenvedéssel járó, tájanként más-más hadifogolytáborokban való élet bemutatása, rajzokkal illusztrálva. Ld. SZABÓ István 1992 18. Összehasonlításul érdemes megemlíteni Egri Gyula visszaemlékezéseit a második világháborús hadifogságáról, Id. UJVARY Zoltán 1992 6. gyek mind zöldek és nagyon sok nyúl és más vad van ... mindenütt szép földek vannak és nagy tábla vetések ... a vidék itt festőies már nagyon sok hegy van hóval borítva ... szép kis városok ... szép nyaraló és villákkal ... Útba ejtettük -St.Johann-t- is ahol szép templom ... sok ibolyát és más virágot szedtünk." Két nappal később, mintha elfelejtkezne a háborúról, a színes útleírás folytatódik: „Trient felé rém nagy emelkedésnek mentünk mindég ... egy óra alatt valami négy nagy alagúton átmentünk mi egypáran a nyitott kocsiban maradtunk hátul, hogy nézzük a vidéket ... Lent a völgyben szép legelők ... A hegyek teteje mind kopár kő az oldalán azonban ritkás fenyőerdő." 1918. május 4-e ugyancsak élményszerű: „Nagyon jó idő volt ma is, délután kimentünk horgászni a Brenta folyóhoz de mi nem fogtunk halat, de voltak akik kézigránáttal halásztak azok fogtak de nagy halat nem fogtak." Kónya Pál a „fényszóró pót zászlóalj"-hoz került: fényszórózás volt a feladata, ám a lét- fenntartás mindennapi dolgait is el kellett végezniük: „Délután nekem és Gálnak el kellett menni vízért a szakácsoknak. A víz pedig ottan van a hegyen túl úgy hogy az olaszt szabad szemmel lehetett látni. Amint megöntöttük a főzőedényt és jöttünk vissza lőtt az olasz ránk schrapnellal és még gyalogsági fegyverekkel is. Csoda hogy nem történt valami különösebb bajunk amint felértünk a vízzel rögtön két gránátot küldött oda az olasz kellett volna még hozni két edény vizet de nem reszkíroztuk meg, hogy ott hagyjuk a fogunkat." 1918. május 31. pénteki feljegyzésében utal egy debreceni bajtársára: „egyik bajtársunk névszerint Gál Ferencz Debreczeni fiú délután a vizhozatal közbe megsebesült és azonnal a szanitécek elvitték szegényt, a sebesülése úgy látszik súlyos egy gránáttal történt." Ezzel szemben Szabó László Doberdo, Isonzo, Tirol című könyvében a következő olvasható: „minden ivóvízlelőhelynek nagy becsülete volt a száraz Karszton. Ha történetesen a két arcvonal között volt a forrás, a küzdők a vízhordókat nem bántották."14 14 SZABÓ László 1977164. 219
