Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Névjegy - Fehér Zoltán: „Milyen kár, hogy te nem lettél néprajzos” (Pályám emlékezete)
Fehér Zoltán sítette a népi kultúra iránti érdeklődésemet. Főleg egy Morvay Regös Péter nevű szerző írásai ragadták meg a figyelmem. Az általa közölt pentaton dalokat azonnal megtanultam furulyám vagy a hegedűm segítségével. Később Morvay Péter atyai barátom és segítőm, irányjelző mintaképem lett. Főiskolai tanárságom idején pedig Bellosics Bálintnak, a tanítóképző egykori igazgatójának szellemét próbáltam élesztgetni. Akkor tudtam meg, hogy ő is azt csinálta, amit később Bálint Sándor, Végh József és én magam is. Vagyis azt, hogy tanulóinkat is be kell vonni a néprajzi kutatásba. Osztálytársaim közül két szolnoki cserkész, Sajti Sanyi meg Timár Sanyi a tízpercekben a maguk gyakorlására meg a mi örömünkre sokszor kiálltak elénk, s olyan botolót, kardtáncot vagy legényest jártak, hogy tán még a föld is megremegett alattuk. (Timár Sanyi nevéhez fűződik a később hungarikummá váló táncház-mozgalom létrehozása.) A szolnoki cserkészparancsnok Duti bá volt (Kaposvári Gyula), aki amúgy muzeológusként dolgozott. Hívtak engem is, hogy vasárnaponként utazzak be Szolnokra, mert egy kis gimnazista csapatot tea-délelőttökön szokott fogadni Nagy (János) Atya. Hát ezt már nem tudtam vállalni. Elég megterhelést jelentett számomra hetenként hat napon fél ötkor felkelni. A népi írók Édesapám az esti könyvkötések alkalmával sokszor beleolvasott egy-egy felfűzés alatt álló Veres Péter-könyvbe, s ezt öcsémmel mi is ámulva hallgattuk. Milyen okos ember, mennyire igazat ír, pedig nem végzett magas iskolákat - mondta édesapám. Győrffy István Nagykunsági krónikáját, aminek egy rövidített változata a filléres Nemzeti Könyvtárban jelent meg, úgy olvasta, hogy sorokat húzott alá benne. Egy vigéc meg egy egész délelőttöt töltött nála a nyomdában, hogy a Kodolányi 10 kötetes sorozatát megrendelje. Meg is tette, s én 13-14 éves koromban beleszédültem Kodolányi történelmi, majd társadalmi regényeibe, novelláiba. Tán többet olvastam őket, mint a tankönyveket. Rövidesen már egy-két könyvet is meg-megrendeltem a Magyar Élettől (Püski Sándor kiadója) a pesti Szerb utcából. Hogy faltam akkor Kádár Lajost, Szabó Pált, Németh Lászlót, de még a később kommunistává vált Darvas Józsefet is! 1948-ban meg Szolnokon a könyvnapon akciós áron megszereztem Móricz Rózsa Sándorát, az Ady-összest, egy antikváriumban pedig Sin- ka Fekete bojtárját, Illyés Csizma az asztalon című esszékötetét és válogatott verseit. Már ekkor megismerkedtem az Erdélyi Szépmíves Céh kiadványaival. Olvastam Karácsony Sándort, Makai Sándort, Nyírő Józsefet és Tamási Áront. Ha egy kis pénzt össze tudtam gyűjteni, könyvet vettem belőle. Olvasottságom kitűnt a gimnáziumban is, s Mészáros Vendel tanár úr történelemóráinak elején mindig feltette a kérdést: Fehér, mit olvastál? Ezután az én tízperces történelmi könyvismertetésem következett. (A történelmet pedig általános iskolai tankönyvből tanultuk!) Az irodalom, a könyvek - ezek közül is elsősorban a már említett népi írók, no meg a történelmi és néprajzi szak- és ismeretterjesztő irodalom - elválaszthatatlanok voltak tőlem. Ha egy kis pénzt össze tudtam gyűjteni, már diák- és legénykoromban is inkább egy-egy könyvre költöttem, mint ruhafélére, pedig azzal is csehül álltam. Amikor évtizedek múlva Diószegi Vilmos nézegette könyvgyűjteményemet, különösen a Magyar Élet sorozatot, a népi írók köteteit látva megjegyezte: „Ez a mi ideológiai alapunk." A „mindenható" párt központi bizottsága 1957-es határozatában elítélte a népi írók táborát - kispolgári, harmadik utas nacionalistáknak bélyegezve őket. De Kodályt is csak nemzetközi tekintélye védte. Közvéleményformáló hatásuk azonban olyan nagy volt, hogy nem zárhatták ki őket a közéletből. A neves néprajzkutatók 1957-től kezdve évtizedekig szinte minden Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázaton részt vettem, sokszor kitűnő eredménnyel. Ugyancsak majdnem minden gyűjtőtalálkozón is megjelentem. Morvay Péter gyakran felkért, hogy ezek egynémelyikén vagy egyéb összejöveteleken tartsak előadást. Például 1970-ben ez így történt: „Örülnék, ha [...] a keszthelyi honismereti tanári tanfolyamon július 7-én, kedden részt tudnál venni, s a 332
