Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Névjegy - Fehér Zoltán: „Milyen kár, hogy te nem lettél néprajzos” (Pályám emlékezete)
„Milyen kár, hogy te nem lettél néprajzos" program keretében beszámolnál a szakköri és egyéni gyűjtőmunkádról." Ilyenformán sok-sok neves néprajzkutatóval ismerkedtem meg, közülük néhánnyal baráti kapcsolatba kerültem, sokukkal leveleket is váltottam. Talán Morvay Péter utódjával, az agrármérnök képzettségű önkéntes gyűjtővel, Halász Péterrel lettünk igazán jó barátok. Több könyvéről írtam recenziót, s nemegyszer vendégül láttam. A megismert kutatók közül néhányat felsorolok: Andrásfalvy Bertalan, Dömötör Sándor, Diószegi Vilmos, Morvay Judit, Hegyi Imre, Kiss Mária, Manga János, Felföldi László, Bodor Géza, Bálint Sándor, Bárth János, Gémes Balázs, Janó Ákos, Nagy Czirok László, Romsics Imre, Ferenczi Imre, Voigt Vilmos, Hoppál Mihály, Kovács Ágnes, Szabó László, Lükő Gábor, Orsi Julianna, Égető Melinda, Pócs Éva, Bellon Tibor Juhász Antal, Olsvai Imre, Kisbán Eszter, K. Kovács László, Frankovics György, Eperjesy Ernő. Főiskolai hallgatóim közül pedig nagy meglepetésemre néprajzos, sőt múzeumigazgató lett Szakái Aurél, aki 1995 decembere óta a kiskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatója. Mindegyikükről külön-külön is sokat tudnék mesélni... Abban az időben már egy olyan etimológiai fejtegetés is politikai szembefordulást jelentett a rendszer számára, mint amikor Veres Péter a szentendrei találkozón kifejtette a következőket: „Gyakran hallunk vezetőink beszédeiben efféle fordulatokat: A dolgozó tömegeket a helyes útra kell terelni, vagy a dolgozó parasztságot a téeszekbe kell terelni. De hát, elvtársak, a 'terel' egy állattenyésztési szakszó!" 1952-ben a szegedi főiskolán Vajda Lászlónak, a magyar irodalom professzorának tanácsára Száraz Gyurka komámmal ellátogattunk a katedrától eltiltott Bálint Sándor Tömörkény utcai lakására. Sándor bácsi szívesen fogadott múzeumnak vagy könyvtárnak is beillő otthonában. Leültetett bennünket, s mintha kollok- váltatna, kérdéseket tett fel nekünk a magyar néprajz különféle területeiről, amelyekre mi szinte egymás szavába vágva feleltünk. „Vizsgáztatásának" eredményével úgy látszik meg volt elégedve a professzor úr, s ezért elénk tett egy-egy belépési nyilatkozatot. Töltsük ki, írjuk alá, kérjük felvételünket a Magyar Néprajzi Társaságba. „Most aztán már ki a nép közé" szavakkal bocsátott el bennünket. Leveleim között őrzöm a Néprajzi Társaság válaszát: „Bálint Sándor professzor úr ajánlatára Társaságunk tagjai közé iktatta mindkettőjüket." Bálint Sándort aztán többször vendégül láttam, s elkísértem bátyai gyűjtőútjára. Én mondtam meg neki, kik lehetnek a jó adatközlők, s hol találhatja őket. Mi a feleségemmel még a bátyai iskolában tanítottunk, s Sándor bácsit néha magára hagytuk házunkban. Egy alkalommal, ahogy délután hazaértünk, még mindig otthon találtuk. A szobában szétterítve gyűjtőcéduláim között lépegetett zokniban. Látszott, hogy ezek között akart eligazodni. Sok adatomat lemásolta, s az esztendő néprajzáról szóló munkájában, valamint a Szent György kultuszról szólóban idézte is. „Zolikának a kezeit aranyba kéne foglalni!" - mondta feleségemnek, Anicának. Másik dicsérete így hangzott: „Nagyon szeretőm az igyekvő emböröket." Meglátogatta szálláson élő ipamékat is. Kisebbik lányunkat, Ildikót a térdén lovagoltatta, miközben beszélgetett velünk. Sok évvel később, amikor a szegedi programtervező matematikus szakra járó egyetemista lányom fölkereste, azonnal megismerte, s mosolyogva kérdezte: „Ugye te a Fehér Zoli lánya vagy?" Élete során többször fordult hozzám baráti hangú levelekkel. 1972- ben így írt: „Nagy örömmel és tanulsággal olvastam gyűjtésedet, bár minél hamarabb és együttesen megjelenhetnének nyomtatásban is. (...) baráti szívvel köszöntelek: Sándor bátyád." 1975-ben a Folklór Archívumot köszönte meg, s így búcsúzott: „A jó Isten áldjon meg benneteket. Sándor bátyád." Gyűjtőcéduláimat kölcsönadtam neki, visszaküldésekor e szavakat mellékelte hozzá: „Hálás köszönettel juttatom vissza az elhozott kéziratot. Neked is Anicának is köszönöm az igen szíves vendéglátást meg gyűjtésed tanulmányozását. (...) Anica kezét csókolom, a Gyerököknek jó vakációt kívánok. Téged pedig, kedves Zoltán igaz barátsággal ölellek. Sándor bátyád." Vaj kai Aurél ugyanennek a kötetemnek kapcsán levelében „Kedves Barátom"-nak nevezett, és azt írta: „Ez az első ilyen formájú folklórgyűjtemény." (Igazából Pócs Éváé az.) Pócs Éva egyik előadásommal kapcsolatban írt véleménye: „Nagyon jónak tartom a dolgozatot, csakhogy Morvay Péter szerint is le 333
