Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Névjegy - Fehér Zoltán: „Milyen kár, hogy te nem lettél néprajzos” (Pályám emlékezete)
„Milyen kár, hogy te nem lettél néprajzos" misítette meg. Sokat köszönhettem hittanáromnak, Nagy János tisztelendő úrnak, akinek apologetikai előadásait még nyolcadikos gimnazista koromban is hallgattam, pedig akkor már nem volt veszélytelen a hittan tanulása. O is, mint az elemiben Furiakovics tisztelendő úr, többször is megkérdezte tőlem, hogy nem akarnék-e pap lenni. Nyilván láttak bennem valami elhivatottságot nemes célok szolgálatára. Talán innen kaptam azt a bátorságot, amivel egyszer-kétszer le tudtam küzdeni alapvetően konfliktuskerülő természetem. Ebből következett, hogy amikor 1949-ben (a fordulat évében, a kommunisták nyílt hatalomra jutása után) új igazgatónk osztályról osztályra járva feltette a kérdést: ki ellenezné az egyházi iskolák államosítását, a harmincfős osztályból egyedül én mertem felállni. A szegedi főiskolán, ahol 1950-től magyarének szakos hallgató voltam, három tanárom bátorította néprajzi hajlamaimat. Nyiry Antal, aki népnyelvi gyűjtéseket is végzett, s az élő legendának, a szólások nagy kutatójának, Csefkó Gyulának az utóda lett a magyar nyelvi tanszéken, ajánlotta nekem, hogy gyűjtsék Kécskén néprajzi anyagot, s ügyeljek a szövegek hiteles lejegyzésére. Szegi Endre profesz- szor úr az ének-zenei tanszék vezetője népdalokat gyűjtött; népzenei fakultatív szemináriumának lelkes hallgatója lettem. Vajda László, a magyar irodalmi tanszék vezetője, a Móra sorozat későbbi szerkesztője egyik előadása után néhányunkkal közölte, hogy egy neves szegedi professzor, aki el van tiltva a tanítástól, vasárnaponként várostörténeti sétára várja az érdeklődőket. Ilyen módon ismerkedtem meg Bálint Sándorral. A cserkészet 1943-ban lettem a kécskei 876. számú Pázmány Péter Cserkészcsapat tagja, melynek akkori parancsnoka, Rózsa Bandi bá tanító úr, édesapám jó barátja volt, aki később megjárta a Don-kanyart, s naplója ma is értékes háborús dokumentum. Mivel kollégák lettünk évtizedek múlva, tegező viszonyba kerültem vele. Őrsvezetőm meg félegyházi diáktársam, Szabó Laci bá lett. Ebben az évben avattak, s mondják, aki egyszer cserkész volt, az is marad élete végéig. A háború után Bátyi Pál (Pali bá, Bátyi atya) kécskei káplán vette kezébe a cserkészetet, s rövid időn belül olyan csapatot csinált belőlünk, hogy együtt élt-lélegzett a falu fiatalságának java az általános iskolástól az inasokon, segédeken, mestereken keresztül a fiatal tanítókig, egyetemistákig. (Ez a nagyszerű pap, miután elhelyezték Kécskéről, új állomáshelyén, a Rákosi-korszak legvéresebb időszakában képes volt ott új templomot építeni.) Mi voltunk a háború után az ájult falu életereje, kulturális motorja. Táborokba mentünk már közvetlenül a háború után is, kirándultunk, csapat- és őrsi gyűléseket tartottunk, próbáztunk, ismertterjesztő és műkedvelő színielőadásokat, bálokat, kiállításokat rendeztünk. Részt vettünk a feltámadási körmeneteken, a szentsír őrzésén. Büszkén viseltük az árvalányhajas Bocskai-sapkát, a cserkész egyenruhát. (Én szinte mindig abban jártam.) Rövidesen én is őrs- majd rajvezető lettem. Balatonszabadi táborozásunk alkalmával, 1947 nyarán egy romvilla kertjében a nádból készült sátrak mellett, a szokásos esti tábortűz körül „hagyományos" sületlenségeket, kabaré és katonatréfákat, kuplékat és magyar nótákat adtunk elő a csapat tagjainak meg a szomszédokból érkezett vendégeknek. No, én már akkor eljártam a kanásztáncot is. A tábortűz után vettük észre két ismeretlen vendégünket, valami egyetemista fiúk lehettek a Cserkészfiúk Szövetségének kiküldöttei (ellenőrei), akik bennünket, a tábor vezetőit ott tartottak a hunyorgó tábortűz mellett, s nekünk szegezték a kérdést: Ti csak efféle marhaságokat tudtok? Miért nem énekeltek több népdalt, jártok népi táncokat, adtok elő népi játékokat, balladákat? Erről aztán éjfél utánig beszélgettünk a csillagos balatoni éjszakában. Másnap reggel, miután elbúcsúztak, egyikük furulyát vett elő, a másikuk meg a furulyaszóra olyan legényest járt el előttünk, hogy mindnyájan azt hittük, ezt mi is tudnánk, mert bennünk van. Amikor a 47-es párizsi jamboree-ra készülve engem is elküldték a Hárshegyi Cserkészparkba, ott napokon keresztül láthattuk-hallhattuk a regös cserkészek műsorait. Csak később tudtam meg róluk, hogy ők a Morvay Péter által kijelölt utat járják. Rengeteg népdalt, népmesét, néptáncot tanultunk mi is. Akkoriban már járt nekem a Cserkészfiúk c. újság, s ez is megerő331
