Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Névjegy - Mándics Mihály: A szülőföld szolgálását tekintem legfontosabb feladatomnak
A szülőföld szolgálását tekintem legfontosabb feladatomnak honismereti tevékenységem 55. jubileumára gratulált, és életutamról villantott fel képeket. Fekete Imre, egykori tanítványom irányította a beszélgetést, melybe a hallgatóság is bekapcsolódott valóban rendhagyó módon. A könyvtárvezető itt-ott idézett könyveimből. Befejezésül Gál Zoltán művelődéstörténész a „hattyúdalomat" mutatta be, a Csávolyi urbárium 1772 című munkámat. A méltatás hízelgő volt számomra. Fekete Imre a találkozó zárszavaként kihangsúlyozta, hogy „Miska bácsi ma itt és most, ezen az esten próféta volt a maga hazájában!" (Tudósított róla: Petőfi Népe 2013. november 8. - Bajai Honpolgár 2014. március.) A méltató előadók és a népes számban megjelent tisztelőim megnyilatkozásai és a kísérő műsorok mélyen meghatottak, el is érzékenyültem dedikálás közben. Az ilyen találkozások egy életre szóló, szavakban ki nem fejezhető öröm- és boldogságforrások, adrenalin-emelő, felejthetetlen élmények, melyekből erőt nyerek. Feltöltődöm, és máris a következő feladatra gondolok. Soha nem hittem volna, hogy olyan érték lennék olvasóim, tisztelőim szemében, mint amilyennek feltüntettek. JÓ SZÁNDÉKÚ IDEALISTA MARADTAM Az ember éltében sokszor felvetődik a kérdés, hogy mi a feladata, hivatása, kötelessége azzal a közösséggel szemben, amelyikből származott, amelyikben él. Ha pedig már idősebb, számot vet, hogy mit tett érte, mivel támogatta, segítette, gazdagította annak szellemi és anyagi javait. Én, aki négy évtizedes megbízás után ott mentem nyugdíjba ahol születtem, szülőföldemet, szűkebb pátriámat, Csávolyt, ahová száz láthatatlan szállal húz, vonz, köt a múlt és a jelen, és népét is szeretem. Erre neveltem lányaimat és tanítványaimat is. Mindig azon töprengtem és töprengek, mit tehetnék még érte. Bár az emberi élet véges, a szó és írás tovább él. Az ítélet majd az utókor dolga lesz. Ennyi év az ember életében elég hosszú idő, bármi történhet vele: megváltozhat élet- felfogása, értékrendje, magatartása, politikai orientáltsága és így tovább. Én jó szándékú idealista maradtam, és ez életemnek akár ars poetica is lehetne. A szülőföld szeretete, a templom és az iskola meghatározó ereje, tanítóim, hitoktatóim, tanáraim és professzoraim példái voltak azoknak a törekvéseimnek, hogy szülőfalum művelődésével és történetével is foglalkozzam. Szerencse, hogy iskoláimban mindenütt e szellemben tanulhattam és tanítottak nevelőim. Hatással lettek egész életemre. Sokszor jutnak eszembe a Kalocsai Székesegyház és a Tanítók Háza kápolnájában tartott ünnepi misék áhítatos, díszes ceremóniái, a gyertyák és füstölő tömjénillata, a ministrálás és a kántorizálás. Gyakran könnyeztem a meghatottságtól. Ilyenkor eszembe jut, amit diáktársaimmal átéltünk. A háborús évek, a leventeképzés, a cserkészmozgalom. A kalocsai Tanítóképző Intézet Mária Kongregációja vezetője voltam. Ma is őrzőm medáliáját. Felnőttkori közéleti kutatómunkám, tanulmányaim és a honismereti mozgalom során nagyszerű kiváló szakemberekkel ismerkedhettem meg, közülük többen barátságukkal is megtiszteltek: politikusok, nemzetiségpolitikusok, pedagógusok, muzeológusok, régészek, néprajzosok, történészek és még megannyian. Munkámban mindig kerestem a tudományos és társadalmi szervekkel való együttműködés lehetőségét, a kimagasló honismereti kutatókkal való együttmunkálkodást. Szülői örökségként dédelgetek és követek egy parancsot: „Úgy dolgozz, mintha örökké élnél és úgy imádkozz, mintha holnap meghalnál!" E szellemben írtam meg 2008-ban „utolsó" könyvem Családi Krónika (1675-2008) címen. Ez a kötet tisztelgés lenne őseim emlékének. Személyes vallomásom szülőföldemről, eleimről, családomról, feleségemről, egykori barátaimról, a közéletről, a pártoskodásról, a hagyományőrzésről. Életutam vallomása, hitvallása és számadása is, melyet unokáimnak és dédunokáimnak ajánlottam. A pedagógus pályának a jó pásztor eszmeiségén kell alapulnia. Aki nem szereti az embereket, nem tiszteli méltóságukat, az képtelen ellátni ezt a feladatot. Annak szenvedéssel, kudarccal teli ez a munka. Aki csupán önmagát akarja megvalósítani, és képtelen a szolgálatra, az ne legyen tanár. A pedagóguspálya megbecsültsége sajnos az én pályám 317
