Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Módszertan - Császtvay Tünde: A háború pillangói – Szakmai megnyitó
Császtvay Tünde tatása nélkül egyszerűen nem írható meg. Ennek a kérdéskörnek a kutatása egy eddig teljesen ismeretlen, pedig alapvető társadalomtörténeti problémára nyitott fényt; a magyar nők modern kori társadalmi szerepvállalásának tematizálása éppen a modern kori, a prostitúció kérdéskörének sokrétű vizsgálatával történhetett meg. Csak az elmúlt évek vizsgálódásai mutatták meg, hogy a dualizmus társadalmi gondjainak mekkora és milyen széles körű korproblémájává nőtt a prostitúció. Néhány évtizedig Európa nagyobbik fele abban a csalóka reményben élt, hogy valami módon elejét veheti a prostitúció terjedésének. Magyarország a kiegyezés utáni évtizedekben az európai államok azon részéhez csatlakozott, amely hitt abban, hogy a szigorú közegészségügyi (orvosi) valamint közrendészeti (rendőri) nyilvántartásokkal és szabályokkal feltartóztathatja a bajokat. Az 1880-as évek körül azonban már a főváros minden harmadik-negyedik lakója valamilyen venerikus, azaz nemi betegségben szenvedett, s a megnövekvő migráció miatt a fertőzöttek száma egyre csak nőtt. A 19. század utolsó éveinek állandósuló európai és balkáni csatározásai, majd a 20. század politikai viharai és leginkább az I. világháború borzalmai idején emelkedett a lakosság halálozási aránya: a még évtizedekig gyógyíthatatlannak bizonyuló vérbaj miatt többen végezték életüket a kórházak vagy az elmegyógyintézetek falai között. Kétségtelenül van abban valami szomorúan illúzióromboló, hogy Magyarországon az első igazi és széles körű közügy, mely a nőkről szólt, és amely ténylegesen, napi szinten évtizedekre tematizálta a közéletet, a prostitúció kérdésköréhez kapcsolódott. Vizsgálatát tehát már emiatt is számos komoly társadalom-, mentalitás- és kultúrtörténeti ok indokolja. A 19. század vége és a 20. század eleje kéjnőinek halálosan durva életéről - bár az utóbbi években sokféle vizsgálat indult a szubkultúra ezen területének kutatásaira is - még mindig meglehetősen keveset tudhatunk. Pedig a 19. század utolsó harmadában az egyik központi, a kort jellemző és a korabeli média fórumain - azaz a sajtóorgánumokban, a színházakban, sőt a szépirodalomban, de még a képviselőházi felszólalásokban is - napi szinten taglalt és vitatott, égető és lüktető, gyors megoldásokat sürgető társadalmi problémává nőtt a prostitúció ügye, és (legalábbis) az ellenőrizetlen és szabályozás nélküli kéjelgés visszaszorítására indított fegyvercsörtető harc. A19-20. század fordulójára, amellett, hogy a prostitúció mértéke hihetetlen módon megnövekedett, és fogalomköre egyre tágult, mind több társadalmi baj okozójának vagy lenyomatának kezdték érezni. A 20. század elejéig a szakírók 90%-a a nőkérdés bármilyen aspektusának tárgyalása esetén előbb vagy utóbb kapcsolódást talált a prostitúció kérdésköréhez. A testét árulni kényszerülő nő, avagy a testi szerelmével pénzkeresővé váló nő sokak szemében azonban már nem a megvetett bűnbak, hanem mindinkább a szétesett és megváltozóban lévő világ modellje lett. Az I. világháború után a nők emancipáló- dási folyamata és helyzete, sőt ennek lépésváltása nagyon megváltozott, hiszen a megsebesült vagy a harcokban elpusztult, illetve a hadifogságban sínylődő férfiak helyét nagyrészt a magukra maradt, önmagukat és családjukat is eltartó nőknek kellett elfoglalni. Nők ezrei ébredtek arra, hogy egyik percről a másikra ők lettek a család fenntartói, s nem kérdezte senki, hogy ezt milyen eszközökkel, és minek a fel- és beáldozásával képesek vállalni és teljesíteni. A nagy harc, az I. világháború utáni mindennapokban - mely harcot végül kétségtelenül mégsem a prostitúció ellen vívták meg - Szatmári Mór a prostitúciót és a prostitúcióval együtt élő bűnöket már-már apokaliptikus erkölcsi szimbólummá emelte: „Ne szépítsük a dolgot. Züllött erkölcsök korát éljük. [...] Az anyagi lerongyolódás mellett az erkölcsi és nemi koldusság is rajta van a nagy tömegen. A becsületes munka mintha elvesztette volna értékét: az emberek a bűnökben keresik az anyagi boldogulást. [...] Isten őrizz, hogy ez ne csak átmeneti állapot legyen! Ha maradandó, állandó lenne, nincs az a politikai bölcsesség, mely megmenthetné Magyarországot a végpusztulástól. [...] Hinnünk kell, hogy lassankint a rend és törvényesség kiöli a társadalom organizmusából a bűnökre csábító gonosz hajlamokat, s az emberek megint a becsületes munka eredményei után vágyakoznak. Az, hogy a kor beteg, nem csak rólunk, mondható és az sem igaz, hogy a múlt mindig 284
