Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Módszertan - Bognár Anikó–Péterné Fehér Mária–Végh Katalin: The Museum Presents: Lovers int he War. A háború pillangó
The Museum Presents: Lovers in the War. A háború pillangói ború kitörésekor nem gondoltak. A megszokott környezetükből, családjukból a frontra vitt katonák körében azonban rohamosan terjedtek a nemi betegségek, a beteg katonák száma egyre nőtt. Arányuk 1915 tavaszára elérte a 12%-ot. A felvilágosítás komoly és fontos feladat volt, a kiosztott gyógyszerek, óvszerek mellett azonban szükség volt egyéb gyakorlati lépésekre is. A hadvezetés ezért hozta létre 1915-ben a tábori és tartalék bordélyok rendszerét. Az itt dolgozó prostituáltak egészségi állapotát folyamatosan felügyelték, a bordély működését pedig részletesen szabályozták. A bordélyházak működtetése mellett a katonák egészségügyi felülvizsgálatára is nagy gondot fordítottak, és szigorú rendszerességgel végezték. A nemi betegségek aránya az intézkedéseknek köszönhetően az 1915-ös 12%-ról 1916 nyarára 6,4%-ra csökkent, a harcvonalba lévőknél pedig már csak 2,6% volt. Ezt az arányt a háború végéig sikerült megtartani annak ellenére, hogy a bordélyokban dolgozó nők létszáma mindig kevesebb volt, mint a feléjük irányuló kereslet.34 A tábori bordélyok működését előíró szabályzatokat ismerjük ugyan, de valódi működésükről, mindennapjaikról elenyészően kevés információk, fotónk létezik. Ezért is volt nagyon nehéz feladat ebből a témából kiállítást rendezni. A tablók anyaga a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány és a Székesfehérvári Helyőrségtörténeti Gyűjtemény jóvoltából rendelkezésre állt, a rendezés során időtálló és vándoroltatható anyagra lettek nyomtatva. A tablók ugyan az általunk megszokotthoz képest kicsivel több szöveges információt tartalmaztak, de a téma érdekessége ellensúlyozta a szövegek hosszát. Ugyancsak tablókra kerültek azok a fotók, melyeket a tábori bordélyokkal kapcsolatban ismertünk. A kiállítás gondolatának megszületésekor tudtuk, hogy be szeretnénk mutatni a szabályzat szerinti két különböző bordélyt: a tisztit és a legénységit. A kettő közötti eltérés nagyon jól érzékelteti a korszakban a tisztek és a legénység közötti óriási különbséget. A belgrádi tiszti bordély szobájáról maradtak fotók. Ezek a korabeli polgári lakások berendezését mutat34 KISS Gábor 2011 ják. A kiállítás két enteriőrje közül az egyik a tiszti bordély. Rézágy, fésülködő-tükör, hímzett ágynemű, ágytakaró, szőnyeg, kenőcsös és illatszeres tégelyek tartoztak a szoba berendezéséhez. Porcelán lavór utalt a kötelező tisztálkodásra. Tudjuk, hogy ez egy, a front mögött, viszonylagos nyugalomban működő tartalék bordély volt. A front mögött működő legénységi tábori bordély belsejéről nincs fotónk. Ilyen esetben a muzeológust az írásos dokumentumok, a körülményekre és a korszakra vonatkozó általános ismeretek segítik. Tudjuk, hogy a tábori bordélyok a front mögött, a harcvonaltól csekély távolságra voltak, és az első vonalba induló vagy onnan visszavont katonák látogatták. Ezek bármely arra alkalmas, vagy a háború viszontagságaitól megkímélt épületben működhettek: elhagyott kastélyokban, megkímélt falusi házakban, fabarakkokban, üresen álló vasúti vagonokban. Legtöbbször csak rövid ideig léteztek, személyzetük nemegyszer csupán 2-3 főből állt. Berendezésükkel kapcsolatban figyelembe kellett vennünk a tisztálkodásra vonatkozó előírásokat és az ideiglenes jelleget, valamint azt a háborús körülményt, hogy rövid időre készültek. Az elképzelt legénységi bordély berendezésében deszkaágy, asztal, hokedli, lavór jelentek meg. A szalmazsák és a deszkabútor éles ellentétben állt a tiszti bordély-enteriőr úri szobájával. A két enteriőr egymástól teljesen elválasztva jelent meg a kiállításban. A tiszti egy szőnyeggel letakart dobogón szobabelsőt jelenített meg, a legénységi bordély esetében viszont deszkabarakkot építettünk fel, amelynek kivágott ajtaján és ablakán tudtak betekintem a látogatók. Paraván választotta el a két egységet egymástól, így a látogatónak egy zegzugos területet kellett bejárni, mire egyik enteriőrtől a másikig eljutott. Könyv-tár-lat A Könyv-tár-lat miniatűr válogatás volt a téma szakirodalmából. Célja, hogy érzékeltesse, milyen gazdag és sokszínű az e tárgykörben végzett tudományos kutatás, kezdve a történettudománytól az etnográfián, folklo277