Wicker Erika (szerk.): Cumania 28. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2018)
Néprajz - Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A hajósi Szűzanya kultusza
Bereznai Zsuzsanna - Schon Mária traga) szokása: „A virághordást azért tartják, mert az Istenanya kiszállt a sírjából, és fölment a mennybe.. Az asszonyok virágcsokrokat (Waihsäng, a waiha „szentel" szóból) kötöttek kilencféle virágból, ezek egyike káposztalevél volt, melybe a csokrot burkolták. A káposztalevelet azért tették bele, hogy élelmet jelentő növény is legyen benne. A hervadhatatlan sóvirágnak feltétlenül benne kellett lennie. A népi emlékezet szerint a szikes talajon fellelhető mezei sóvirágról (Waihsängsträuß) kapta a nevét az egész virágcsokor. A csokrot kenderrel vagy spárgával kötötték össze. A templomban megszentelt csokor minden részét gyógyításra használták. Ha egy állat megbetegedett a háznál, akkor adtak neki a virágokból: összemorzsolták, és dobtak az állat takarmányába. A villámcsapástól és egyéb bajoktól, betegségektől is megvédte a házat és a ház népét. A beteg gyermeknek éjszakára a ruhájára tették. Ha az embernek nem volt nyugta a boszorkányoktól, akkor mind a kilencféle virágból tettek egy kis zacskóban a párnája alá, vagy a zacskót a nyakába akasztották, s ez a szentelmény távol tartotta vagy elriasztotta a boszorkányokat - a nép hite szerint. Egyesek a temetőbe is vittek belőle, a sírokra tették vagy szétmorzsolták. Ha a sír nem volt lefedve, a morzsalékot bekaparták a földbe. Mások az öreg csokrokat a sírba dobva semmisítették meg. A népi megfigyelés szerint Nagyboldogasszony napján vagy egy pár nappal utána a gólyák már útra kelnek. A hajósi nép az augusztus 15-től szeptember 8-ig tartó időszakot „a két asszonynap közti idő" (zwischid die zwie Frauatäg) névvel jelölte. A népi megfigyelés szerint ekkor költöztek el a fecskék. A gazdaasszony szerint a két asszonynap közötti tojások tovább elállnak - amit azzal is elősegítettek, hogy meszes vízbe tették, megmosták, majd törlés nélkül megszárítottak. A sertéshízlaláshoz fűződő fontos tanács volt az, hogy Nagyboldogasz- szony napjától már jobban kell etetni hízókat, Kisboldogasszony napjától pedig az addigiak kétszeresével kellett etetni őket, hogy karácsony előtt majd „jó vágás" legyen. Kisboldogasszony (Kiéi Frauatag) napján (szeptember 8.) a hajósiak hajnalban felkerekedtek, és elmentek a Baja melletti Vodicára, amely jeles Mária-búcsújáróhely. Aki e napon elment Vodicára, az napfölkeltkor megláthatta Máriát a napban - a nép hite szerint. Nyelvi érdekesség, hogy a forrás jelentésű Vodica szót a hajósiak is forrásnak mondják: „Bräannile". A népi megfigyelés szerint a fecskék szeptember 8-án költöznek el. A dióverésnek, a diószedésnek is ez volt a hagyomány által tanácsolt napja. MÁRIA-IMÁDSÁGOK Az egyházi év folyamán sokféle imádkozásra volt lehetőség. Sor kerülhetett népi vallásos összejövetelekre is. A legtöbb plébánosnak természetesen erről volt tudomása, csak maga nem vett benne részt, vagy nem propagálta. Ilyen alkalom volt a „fényimádkozás", a Glanzbeatta a gyümölcsoltó Boldogasszony napja előtt tíz estén át - melynek a rózsafüzér imádkozása adott keretet. De az Üdvözlégy elmondása közben Jézus neve után nem a rózsafüzér titkait szőtték bele, hanem az istenatyai tisztaságról, ragyogásról szóló mondatot: „Der Glatz der väterlichen Klarheit nach seinen Ebenbild seiner Wesenheit. Amen" (Az istenatyai fényességnek ragyogása, ragyogása lényének hasonlatosságára. Ámen). Valószínűleg valamelyik plébános honosíthatta meg ezt az imádságot, aki értette is a közbeiktatott imarészlet szövegét. De az egyszerű hajósi sváb parasztember nem érthette: sem a szókincse, sem a filozofikus tartalma miatt. Az emberek egy életen át imádkozták, de lényegében nem értették, nem keresték az értelmét. Az esti harangszóra gyülekeztek össze az emberek mind a tíz estén, ahol más imádkozási időszakok alkalmával is találkoztak. Egyedül a fényimádkozással kapcsolatban élt az a meggyőződés, hogy nem volt szabad onnan tetszőlegesen elmaradni, mert az az imádkozást elkezdők egyikének a halálát vonja maga után. Minden este ugyanazoknak az embereknek kellett jelen lenniük, mint az első napon. A falu emlékezetében mindmáig él egy olyan eset, hogy egyikük elhalt közülük, mert valaki kihagyott egy estét. Egy idős asszony nagyböjti imája a 15. századból származó „Maria Rosa rot". De változatait imádkozták súlyos betegek mellett is: „Ha valaki a halálán volt, ha elmentünk a 150
