Wicker Erika (szerk.): Cumania 27. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2016)
Művészettörténet - Sümegi György: Szobor-kálváriák
Cumania 27. Sümegi György SZOBOR-KÁLVÁRIÁK (A Katona József-szobrok történetéből)1 „Tanuljátok meg, mi a költő, És bánjatok szépen vele, Tanuljátok meg, hogy a költő Az istenség szent levele." (Petőfi Sándor: A magyar politikusokhoz) Az ország legelső, a 19. század közepén, még a Bach-korszakban fölállított - mai fogalmi értelemben vett - köztéri szobra Katona Józsefé volt. 1. Czélkuti-Züllich Rudolf: Katona József (1857) Lyka Károly így foglalta össze e szobor igen tanulságos sorsát, hányattatását: „Az első és legrégibb szobor, amelyet Pesten a 19. században emeltek,2 jelenleg száz kilométerrel odébb áll, mégpedig Kecskeméten. Azóta különböző helyeken vándorolt, de sehol sem tudott begyökeresedni. Kecskemét tehát büszke lehet arra a tényre, hogy az ő homokján vetette meg bronzlábait ez a vándor szobor, de nem lehet büszke magára a szoborra, amely, mi tagadás, a legrosszabbak közé tartozik, bár a legjobbat ábrázolja. És éppen, mert ilyen rossz: esztétikai okokból nem kellett senkinek, mindenki túladott rajta. Az esztétika tehát bebizonyította, hogy nemcsak szellemi hatalom, hanem egyben fuvarozó erő is. Mondom, ez volt az első nagy emlékszobor Pesten, kívüle csak kőszentek vagy néhány jelesünk mellszobra volt látható. Ábrázolta pedig Katona Józsefet, a Bánk bán szerzőjét. Nem az állam emelte, mert hiszen akkor az államot Bécs jelentette, nem is a kormány, mert akkor a Bach-korszak szomorú idejét éltük, de 1 Rövidebb változata megjelent: Forrás, 2009. november, 41. évf. 11. szám, 81-87. A Katonát ábrázoló szobrokról előzőleg röviden a kecskeméti Katona állandó kiállítás vezetője számolt be: FŰZI László 1992111-115. 2 Sajnálatos, hogy a köztéri szobrokról megjelent összefoglaló sem ezt a legelső, sem a későbbi köztéri Katona szobrokat nem említi. Vö. WEHNER Tibor 1986 a fejedelem sem, mert a császár, ha már emléket emeltetett Budán, úgy az Hentzi emléke volt, aki a magyarok ellen védte Budát. Hanem állította a saját költségén egy magánember, fiatal matematikatanár, Tömöri Anasztáz, aki gazdag örökséghez jutva, vagyonát irodalmunk és művészetünk föllendítésére áldozta. Tömöri kiválóan értett a mennyiségtanhoz, de művészeti dolgokban barátai tanácsára szorult, akikről csak utólag derült ki, hogy szintén nem értenek a művészethez. Volt nekik egy protegált szobrászuk, aki tucat számra faragta a gyűrűbe és násfába való gemmákat és kámeákat, de egyébként gyönge volt a tehetsége és még gyöngébb a felkészültsége. Züllich Rudolf volt a neve, élete pályája pedig a legkacskaringósabb vonalban húzódott azon a nagy darab földön, amely Erdély, Bécs, Párizs, Róma és Egyiptom közt terült el. Oreá bízta ez a kis szoborbizottság azt a föladatot, hogy a nagy tragédiaíró alakját teljes nagyságban bronzba öntse. Ezzel a bizottsággal is az történt tehát, ami olyan sok más szoborbizottsággal, hogy tudniillik pontosan megtalálta azt az embert, aki a föladat megoldására a legkevésbé alkalmas. Züllich azonban vitézül hozzáfogott a munkához, megmintázta a Bánk bán szerzőjét, amint magasan az ég felé emeli lúdtollát és a felhőkbe irányítja tekintetét, hogy miért, azt nem lehet tudni. A néző, ha szembehelyezkedik a szoborral, éppen az álla alá lát a halhatatlan tragikusnak. Lát azonkívül hosszú kabátot és magas szárú csizmákat is. Ezt a nagy bronzot, amelyet Tömöri tanár úr lelkessége és bőkezűsége teremtett meg, 269
