Wicker Erika (szerk.): Cumania 27. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2016)
In memoriam - H. Tóth Elvira
In memóriám Állami és szakmai kitüntetései Szocialista Kultúráért 1969; Munka Érdemrend Bronz fokozata 1972; Nívódíj 1976; Szocialista Kultúráért 1984; Móra Ferenc-díj 1999; Pro Museo emlékérem Kecskemét 2006; ELTE Aranydiploma 2008. 1856-ban került elő egy akkori Csanád, ma Békés megyei kis faluban, Kunágotán az egyik leghíresebb kora avar vezéri sír - és 73 évvel ezután ugyanezen a településen született az avar kutatás kiemelkedő személyisége. Véletlen vagy sem - ki tudja... Tény, hogy az egykori kunágotai kislány először ötvös akart lenni, aztán valami mégis a régészet felé indította - és a régészeten belül is éppen az avar kor felé. Igaz, nem Békés megye területét kutatta, hanem a Duna-Tisza közét és elsősorban Kecskemét környékét - olyan szerencsésen, ami csak keveseknek adatik meg. Munkája nyomán számos rendkívül gazdag avar és honfoglalás kori temető illetve sírlelet került elő - és persze a kunbábonyi avar fejedelmi sír, mely nemcsak a feltáró régész, de a kecskeméti múzeum hírnevét is messze földre vitte. De persze a régész nemcsak tárgyakat keres, hanem a múltat próbálja megfejteni. Elvira ásatásai példaértékűek voltak. Rendkívül precíz feltárásai, a jelenségek alapos megfigyelése és pontos dokumentálása igen sok új információval gazdagította az avar korra vonatkozó ismereteinket. Még sok munka várt volna rá, még publikálnia kellett volna néhány fontos ásatását - de erre már nem kerülhet sor. Régóta betegeskedett. Ezért éppen egy évvel ezelőtt, a Cifrapalotában látható avar kiállítás rendezésekor kicsit félve kértem, hogy fogadjon, hogy bemutassam neki a kiállítási terveket - azét a kiállításét, melyben az általa feltárt legszebb avar leletek kiemelkedő szerepet kaptak. Gondoltam, negyed óráig maradok, hátha hamar elfárad - de másfél óra múlva még mindig élénken beszélgettünk. Végigtárgyaltuk a kiállítás koncepcióját, a kiállítandó leleteket - és Elvira ennyi év-évtized távlatából is felismert minden olyan tárgyat, amit ő tárt fel. Emlékezett a régi kollégákra, mindenre kíváncsi volt, ami velük történt. Amikor elköszöntem, még azt is mondta, hogy szívesen jön le segíteni a rendezésben. Erre végül nem került sor, de a megnyitón természetesen ott volt. Korábban érkezett, és így lehetőség volt arra, hogy néhány percig egyedül lehessen a kiállítóteremben - egyedül, de együtt a végtelenül szeretett tárgyaival, hogy együtt emlékezzenek... Tudom, hogy tetszett neki, amit látott. És abban is biztos vagyok, hogy a megnyitó után megnyugodva utazott vissza Budapestre, mert tudta: a kunbábonyi avar fejedelem, az „ő kagánja" immár méltó helyére került. Elvira, nyugodj békében. Wicker Erika 8
