Wicker Erika (szerk.): Cumania 27. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2016)
Módszertan - Győir-Nagy Sándor: Búza–kenyér–élet. Szakmai megnyitó
Győri-Nagy Sándor nem empatikus sem a gazdálkodása, sem a földjéhez és az egész természeti környezetéhez való viszonya, hanem csak „szakszerű", sőt technika- és technológiaszerű. Nem átérzett, hanem csak „tanult" tudása van. Ráadásul a „gyártók" és „(ki)szolgáltatók" e tudását is időről-időre teljességgel lecserélik. Azaz nincs is mit örökítenie. Ez a gazda ma már tud úgy zöldségféléket termeszteni, hogy a gépi kiültetés után a gépi betakarításig rá se lép a földre, csak permetezőgéppel végigtraktorozza az ültetvényt, ahányszor szükséges, és esetleg távirányítással ki-bekapcsolja a telepített öntözőberendezést. A fenntart(hat)ó kulturális alapok elrombolódása és felélése Ez a fenntarthatóság önszabályzó kultúra-alapjainak mind súlyosabb sérülésével jár. Hiszen ebből a gazdálkodási módból csak kiadási és bevételi számítások születnek. Megtérülési adatok, amelyek eldöntik, hogy „érdemes-e foglalkozni" valamely haszonnövénynyel vagy fajtával, avagy netán „váltani kell" valami másra. Nem születik belőle hűség valamely állat vagy növényfaj, -fajta iránt. De nem születik belőle kultúra sem, amelynek dalai, táncai vannak. Mert a mai gazda gyermeke már a dalait és a táncait is kapja szolgáltatásként, jobbára nem is a saját hazájából, hanem idegenből. Azok a dalok ugyanis, amelyekből egy- egy strófát látnak majd a kiállítási paravánokon, nem a mai gazdák korából valók, hanem a parasztokéból. Akik még a szerszámokat is maguk csinálták, ahogy a nyelvet, a dalaikat, a táncokat is maguk alkották a maguk és az egész nemzet számára. Tükrözve ezekben a jelrendszerekben magát a hazát és a hozzája való fenntartható viszonyt. Az élelemtermelés természeti alapjainak lerombolása és felélése, a növekvő klímafüggőség Kettévált hát mára a kenyerünk útja is. Egy természet-környezeti értelemben fenntarthatom (mely jelenleg gazdaság-környezetileg nem fenntartható) és egy gazdaság-környezetileg fenntarthatom, mely természet- és társadalom-környezetileg mind kevésbé fenntartható. Mert a traktorok kereke alá nem csupán kiszárított, lecsapolt, gépeket elbíró föld kell. A gépek és a vegyszerek megölik a talaj maradék termékenységét. Még agráregyetemeken is keveset beszélünk arról, hogy a gépmonstrumok alatt a finomszemcsés kiskunsági homokkristályok porrá morzsolódtak a pár gépes évtized alatt, és már az esővíz-befogadó képességgel is baj van, nem csak azzal, hogy a kiszáradt és fölhe- vült homoktájak fölött nem szeret esni az eső. Mert a természetben alaptörvény, hogy csak az kap, aki ad is... Aki csak elvesz, az egyszer csak hoppon marad... A fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés Keserű kérdések ezek, amelyekről egy ilyen gyönyörű ünnepi napon, mint a tegnapi volt,2 és amilyen számunkra ezzel a megnyíló kiállítással ez a mai is, talán nem is nagyon illik szólni. De szólni kell, hiszen egy nemzet fennmaradását dönti el az a kérdés, hogy a tájlakó népesség milyen empátiafokon kapcsolódik össze a földdel, amelyen és amelyből él. Most még sajnos a viszonyok folytán nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezeket a kérdéseket a gyakorlati válasz igényével tegyük föl magunknak vagy a politikának, hiszen ez az egész életünk fenntarthatóságának a végső kérdése volna. Nem tehetjük, mert az európai és a világkontextus egyelőre csak azt engedi meg, hogy a „fenntartható fejlődés" szemszögéből gondolkozzunk: képes-e az egyelőre még mindig csak „ország"-nak nevezett haza olyan „dzsidipi"-t termelni, amely birtokában „nemzetközileg" fizetőképes, pénzügyileg stabil maradhat, avagy nem? Egyelőre ez a fenntartható fejlődés: a jelenben és a belátható jövőben a lehetséges maximumig tartó ön- és természet-kizsákmányolás a talpon maradásért... 2 Augusztus 20. sokrétű ünnepe a Kárpát-medencében hosszú és fordulatos történelmet megért magyarságnak. Aligha szabad szégyellenünk akármelyik történelmi időszakunk vagy táji népcsoportunk hozzáadta rétegét. Kevés európai népnek van ilyen gazdag tartalmú ünnepe: úgy István szentkirály névnapja, hogy államiságunk, ősi alkotmányosságunk ünnepe is. Ahogy az új kenyéré. Ezáltal pedig a kenyérgabonát megtermelő, kenyérré formáló, államfenntartó, dolgos kezeké. Az életért hálára képes szíveké. 372
