Wicker Erika (szerk.): Cumania 27. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2016)

Módszertan - Bognár Anikó–Végh Katalin: Búza–kenyér–élet. Egy kiállítás módszertani kérdései

366 15.7. altéma Cím: Augusztus 20. Szent István napja - Az új kenyér ünnepe? A hagyományos magyar paraszti kultú­rában augusztus 20-a Szent István király ünnepe volt, búcsúkkal, névnapi köszön­téssel. Hogyan lett e nap az új kenyér ünnepe? A közvélekedés szerint az új kenyér ünnepét 1949-ben, az alkotmány elfogadásakor szovjet minta alapján, mes­terségesen hozták létre. Ezt történeti ada­tok cáfolják. Ám jó ellenpontot adott Szent István ünneplése helyett. A szokás gyökereit keresve egyrészt az Apostolok oszlása néven ismert középkori liturgikus ünnephez (július 15.), másrészt Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1899. évi rendeletéhez kell visszanyúlni. Darányi volt az, aki a 19. század végi for­rongó agrármozgalmak lecsendesítése, illetve a földesúr és az aratók közötti „pat­riarchális jó viszony" helyreállítása érde­kében az aratóünnepek „felújítását" szor­galmazta. A kenyér megáldása így került az augusztus 20-i szokások közé. 1945 után a hangsúly tolódott el, a kommunista rendszer számára Szent István napja és az ahhoz kapcsolódó egyházi ünnep nem volt megfelelő. Eredetileg az új kenyér ünnepe és a kenyérszentelés kiegészítése volt az első magyar király napjának, a Rákosi- diktatúra azonban az ünnep átformálására használta, és az „Új kenyér ünnepe" elne­vezést kötelezővé tette. A búza, a kenyér és augusztus 20-a ünnepe gyakran jelenik meg az 1950-es évek politikai propagandaplakátjain, és nyújt a mai látogató számára betekintést a korszak ideológiájába. ___________________ Információs tábla a falon Falon Plakátok:- Augusztus 20. KKJM 70.25- Csávázd a vetőmagot ­MNL BKML plakát, é.n. XV. 3. b. Nyomtatvá­- Országos Közellátási nyok gyűjte­Hivatal felhívása, beszolgál­ménye. Kis­tatás - plakát, 1949 kunfélegyháza- Földet kaptál, adj kenyeret!- plakát, 1945- MKP. A kenyér itt kezdő­dik! - plakát, 1945- Műtrágyával jobb termés­több kenyér - plakát, 1950 k.- Pétisó - plakát, é.n.- Traktorra, lányok! - plakát, é.n.- Aratásról, cséplésről, terménybegyűjtésről - pla­kát, 1950.

Next

/
Oldalképek
Tartalom