Wicker Erika (szerk.): Cumania 27. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2016)
Módszertan - Bognár Anikó–Végh Katalin: Búza–kenyér–élet. Egy kiállítás módszertani kérdései
Bognár Anikó - Végh Katalin ugyanakkor elhelyezésüket tekintve egyenrangú helyen mutatjuk be a népi kultúra tárgyaival. A tárlatvezetés, a népszerűsítő kiadványok és a kiállítás ismertető szövegei mind a múlt - jelen ellentét/ párhuzam kettősségre hívják fel figyelmet. FENNTARTHATÓSÁG ÉS NÉPRAJZTUDOMÁNY Társadalmunk ökológiai felelőssége a fenntarthatóságban keres kiutat. Ennek része, a fenntartható gazdálkodás nem új felfedezés, hiszen a 20. század előtt az emberiség ennek szellemében élt, noha nem ismerhette az ENSZ 1987-es jelentésében rögzített fogalmat: a fenntartható fejlődés „...kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket". A parasztemberek a hagyományos gazdálkodási forma keretei között magától értetődően élték meg mindezt: a földből él az ember, s az ember által él, terem a föld - azaz a természet rendje szerint működött a „fenntartható fejlődés". Egyetlen évszázad alatt mi tette mégis fenntarthatatlanná azt, ami évezredeken át fenntartható volt? A régi korok földművesei a búza minden részét felhasználták a magtól a korpán, töreken át a szalmáig, a legváltozatosabb formákban, a gazdaság és a háztartás különböző területein többek között étkezésre, almozásra, takarmányozására, építkezéshez, gyógyításra. A túlnyomóan önellátásra épülő paraszti üzemek, a parasztgazdaságok ideálja a minél teljesebb függetlenség. Igyekeztek minden szükségeset megtermelni, előállítani, és a megtermelt javakat gondos tervezéssel egész évre beosztani. Az egykilogrammos lisztes zacskó mintegy jelképe a boltra támaszkodó, az 1950-es évektől általános s ma is jellemző háztartásvitel „kiszolgáltatottságának", rögtönzöttségé- nek az egész évi készletet pontosan beosztani kényszerülő egykori falusi háztartás rendjével szemben. A takarékoskodás szemléletét mutatja az is, hogy a kenyerét két kezével megszerző parasztság nem ismerte a felesleg, a kidobandó szemét fogalmát sem. Mindent hasznosított, a tehénszarvtól a vesszőn át a búza legkisebb alkotórészéig. „Fenntarthatóan" gazdálkodott, „fenntarthatóan" élt, és óvta környezetét... A gabonafélék felhasználási terülte napjainkban is sokrétű. A megtermelt gabonafélék - az élelmiszeripari felhasználás mellett - vegyipari alapanyagként kivont hatóanyagai bio üzemanyaggá, bio műanyaggá, izomtömegnövelő táplálékkiegészítővé, masszázskrémmé vagy épp tapétaragasztóvá alakulnak a megtermelt gabonafélék. Megdöbbentő, hogy jelenünkben „búzából van" az inkontinencia-betét és a vegetáriánus pörkölt. Mivel a határtalan fogyasztás mára a jövő elfogyasztásává fajult, a „globális" civilizáció többek között a fenntartható fejlődés elméletében keresi a kiutat. Évszázadokkal ezelőtt az emberek mindennapjait átszőtte a gabonatermesztés és a kenyérsütés munkafolyamata, a jó termésért való aggódás és a hozzájuk kapcsolódó rítusok. Ma nem feltétele létfenntartásunknak a kenyér, és ez fordítva is igaz: nélkülünk termeszt búzát a modern, vegyszereket alkalmazó mezőgazdaság, s nélkülünk készít kenyeret a sütőipar. A búza ettől függetlenül a mai napig elsődleges kenyérgabonánk, a kenyér táplálkozásban betöltött szerepe nem csökkent. A közelmúltban az üzletek polcain ismét megjelent és a táplálkozásban szerepet kapott az alakor, a tönköly, a köles, a hajdina, az árpa, a rozs és a zab is. A kiállítás időszerűsége a téma aktualitásától függ, e kiállítás esetében saját életüket érintő, akár életbe vágó kérdésekkel szembesítjük a célközönséget. Olyan létkérdésekkel, mint a fenntarthatóság, a takarékoskodás, a magyar agrárpolitika irányai s ezek hatása táplálkozásukra, jövedelmi viszonyaikra, a hazai agrárgazdaságra, életminőségünkre vagy épp gyermekeik egészséges fejlődésére. AZ ELMÉLET MEGVALÓSÍTÁSA - TARTALMI ELEMEK A paraszti gazdaságban és háztartásban a búza útjának állomásai - az őszi szántástól az őrlésig - az esztendő munkarendjének pillérei voltak, végállomása pedig a heti rendszerességgel elvégzett asszonyi munka, a kenyérsü330
