Wicker Erika (szerk.): Cumania 27. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2016)
Néprajz - Bereznai Zsuzsanna: Egy kecskeméti polgári háztartás a 20. század elején
Egy kecskeméti polgári háztartás a 20. század elején rab vagy kisméretű tojás esetén két krajcárért három tojást is ki lehetett alkudni. Koraősszel megérkezett a Tátrából küldött áfonya, amelyből egy ötliteres üvegre való készült, nagyon sok süvegcukrot kellett hozzáadni. Az áfonyát a gyermekek pucolták, és egy részét már nyersen is elfogyasztották. Majd a paradicsomfőzés következett: a passzírozott paradicsomlé egyliteres üvegekben került a kamrába. Az ecetes uborka elte- vése már nem volt munkaigényes dolog. A háziasszony legnagyobb őszi feladata a szilvalekvárfőzés volt. Minél későbbre tolódott ki, annál finomabb lett - akkor volt a legjobb, ha a dér a szilvát már egy kicsit megcsípte, olyankor mézédes. „így történt, hogy édesanyám ismét Boris- kához fordult:- Boriska, holnap elő kell készíteni a rézüstöt. Szilvalekvárt főzünk, és pucolni majd a gyerekek is segítenek. A nagy kosár szilva még délelőtt hazajött a piacról. Meg is mostuk rögvest. Takarítás után Boriska nekigyűrközött. Ecettel-sóval súrolni kezdte a nagy rézüstöt. Gyökérsikárral súrolta órák hosszat, amíg a rézüst világossárgán, tisztán nem csillogott. Estefelé hárman-négyen körülültük a nagy kosarat a konyhában, vidáman, nevetgélve, beszélgetve, nem utolsó sorban eszegetve is, és megtisztítottuk az ekkor majdnem száraz mézédes szilvát a magjától. Boriska kora reggel újra tüzet rakott a katlanban, amelynek a tetejére felkerült a ragyogó rézüst, telve a tisztított szilvával, és ezzel elkezdődött a főzés. A szilva csendesen főni kezdett. Nagy, másfél méter hosszú nyelű fakanállal lassan keverni kezdtük, amit nem lehetett abbahagyni, nehogy az alja odaégjen. Elmúlt a reggeli, azután a tíz óra és az ebéd is közelgett, a szilvalekvár főtt, Totyogott, mint a perlekedő asszony, keverte azt felváltva mindenki: édesanyámtól kezdve, mi gyerekek folytatva, Boriskára is sor került. Felváltva, mert a massza mentői jobban elfőtt és sűrűsödött, annál nagyobb volt a veszély, hogy odaég. Időnként nagyot fröccsent. Azért volt olyan hosszú nyele a fakanálnak, hogy az üsttől távol állhassunk. A delet is elharangozták, az ebédet is megettük, a szilvalekvár még mindig fortyogott, délután lett, amíg lecsendesült, és csak néha puffogott egyet-egyet, a kanál már nem dőlt el, hanem megállóit benne. Ekkor leemelték az üstöt, a kész lekvárt az előre elkészített égetett mázas füles edénybe rakták. Lefedték, és lassan kihűlve került a kamrába. Szaga betöltötte a levegőt, a szomszédok tudták mindig, hol főztek lekvárt. Mi is tudtuk." A befőzések után a következő esztendő zsírszükségletét kellett biztosítani. Elkezdődött a „libaszezon". Őszre már szépen meghíztak a libák, a tömött libák mája megnövekedett, húsuk meghájasodott. A zsidó vallás egyik fő előírása a sertéshús fogyasztásának tilalma, a disznózsír helyett főként libazsírt használtak. A libák levágása a „sakter" feladata volt, aki a vallási előírásoknak megfelelő módon járt el. A sakter háza a Nagykőrösi utcán a templomudvarból a rabbi lakásához vezető átjáró zugában volt. A sakter egyszerű, tiszta helyiségben dolgozott, péntek reggelenként vágta le az odavitt állatokat. „A sakter nagy ablaknyílás mögött, hatalmas, iszonyú éles késsel a kezében működött, fekete sapkával a fején. A csirke, a liba nyakát gyakorlott kézzel feszítette hátra, és egyetlen vágással a másodperc töredéke alatt vetett véget a csak - immár egyet - mozgó állat életének, mert a vallás törvénye szerint az állatot kínozni, vérét inni tilos. Ezért a vágás után a falon körben futó fogasokra kellett még az állatot felakasztani, hogy a vére az alanti árokba csorogjon, s csak utána lehetett hazavinni kopasztani." Boriska és a lányok végezték a kopasztást. A liba finom tollát párnákba, a pelyhét pedig könnyű lábdunyhának gyűjtötték össze külön zsákokban. A feldolgozott állat zsírját nagy zománcos, fedeles bödönben tárolták. A takarítás Egy-egy kisebb takarításra minden egyes nap sor került a házban, ám a heti takarítás pénteken volt. Vasárnap délelőtt is ki kellett takarítani, mert aznap délelőtt és délután volt a „vizitidő", amikor vendégeket fogadott a család. Az ünnepek előtt pedig nagytakarításra került sor. A tűzhelyet legalább hetente egyszer rendbe kellett tenni, a heti konyhai takarítás során. Ez abból állt, hogy vízben feloldott vasporral bekenték az öntött vaslap tetejét, majd utána 153
