Wicker Erika (szerk.): Cumania 27. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2016)
Néprajz - Schill Tamás: Adatok a nád felhasználásához Dunapatajon
Adatok a nád felhasználásához Dunapatajon E két javítási technikával (borítás, tűzgélés) tartották karban a nádat a tetőkön. Jellemző volt a szegés kúpcseréppel való megvédése, illetve cserépszegés készítése. Egyes esetekben a teljes nádtetőre hullámpalát tettek, ezzel a tető megtartotta jó hőszigetelő képességét, és egyáltalán nem ázott be. A nádtető további előnye, hogy nem fújt be a szél, s nem hordta be a havat, a vizet, így a nádtető padlása meglehetősen száraz volt. A „régi öregek" felmentek a padlásra hűsölni a nagy melegben, ráadásul a jól záródó nádtető miatt alig voltak bogarak a padlástérben. Régebben elrekesz- tették a padlás egyik végét a macska elől, és a nádtető alatt a hurkának, kolbásznak semmi baja nem volt. A nádazók nádkerítést is készítettek. Az 1950-es években még álltak ilyen kerítések, azonban ma már sehol sem lehet látni a faluban. A nádkerítés léc- vagy karókeretbe készült: leástak a kerítés nyomvonalán vastagabb fűzfakarókat, ezekre vízszintesen, kétoldalt vékonyabbakat kötöztek fel. A nyomvonalban kiásták a földet egy ásónyom mélyen. Az így keletkezett keretbe rakták bele marokkal, kívánság szerinti vastagságra a nádat. A felső végét metszőollóval vágták egyenesre. A nádkerítéshez méterenként kb. egy kéve nád kellett, a kerítés vastagsága 5-10 centiméter között volt. Színek oldalfalát is készíthették nádból. Gyűjtésemkor, az 1990-es évek második felében Dunapatajon egyetlen ilyen nádfalú szín állt még, oldala nem volt besimítva sárral. A nagyobb állattartó telephelyek, pl. disznótelep vagy birkahodály tetejét is készítették nádból. Bálint József nádazó szerint nem vót csinos munka, de be köllött pakóni 30-40 centi vastagon az ócskább náddal. A szelidi üdülőkben, zártkertekben is vannak kisebb építmények, autóbeállók, pihenők, amelyeknek nádból készült a fedése. Ezek általában minden oldalról nyitott fa- vagy fém- szerkezeten álló építmények, amelyek a megrendelő egyéni elképzeléseit és lehetőségeit tükrözik. A nádat az építkezésen kívül a kemence fűtésére is fölhasználták.28 Nagyon zsenge állapotban, ha széna közé került, a marhák még megették, de más állat már nem nagyon. A száraz, hulladék nádat (pl. tetőkészítésnél, javításnál lehullott nádat) eltüzelték. Maroknyi nádszálból nádsöprűt készítettek, amit dróttal vagy vesszővel kötöttek össze. Bálint József nádszálat dugott fölülről, a hordó lyukán keresztül a forrásban lévő mustba is. A nádszál mellett a must koszos habja könnyebben kijött, a nádszál tetejére krumplit rakott súlynak. Rö- videbb, kifúrt nádszállal a bort is meg lehetett szívni. H. Kiss József elmondása szerint nagyapja bírta valamikor egy időre Szelid halászati jogát. A tó partján lévő halászgunyhó mellett nagyméretű, nádfödeles jégverem is volt. A kunyhóban kemencében, tepszíben sütötték meg a halat, amit nádszálakra tettek, hogy ne égjen oda. Nádból készült a Szelidi-tavon egykor használatos halászeszközök közül a vejsze. Ennek lészája (terelő) és kürtője (halfogó) is dróttal összekötött nádszálakból állt; az egészet fakarókkal rögzítették a vízben.29 A nád szigetelő hatását használták a méhészek is, amikor a fából ácsolt kaptárakat vékony nádréteggel borították be. Összegzésként elmondható, hogy Dunapatajon a nád fölhasználása az Alföld-szerte elterjedt módon, a nádtető készítése pedig szintén az országszerte ismert és egységes technikával történt.30 Dunapatajon a nád föl- használásának leggyakoribb módja az építkezéseken volt: az egyszerű, kezdetleges építményektől a lakóépületek nádazásáig. Helyi idős nádazók a nádtető készítésének és javításának hagyományos munkáját egészen a 21. század első évtizedéig megőrizték. 28 FÉL Edit 1937 359. 29 KHIN Antal 1964 104. 30 Vő. DÁM László 1991 39-40. 143
