Wicker Erika (szerk.): Cumania 26. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2013)
Néprajz - Kürti László: Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban
Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban a vőfély szakmát, aki ma elismert fiatal vőfély. Ladánybenén hosszú évtizedeken keresztül Balis György (1922-1999) vállalt vőfélykedést már az 1940-es évek végétől. Lakodalmak ceremóniamestereként nemcsak a környéken (Dabas, Hetényegyháza, Kecskemét, Kerekegyháza, Lajosmizse, Örkény, Tatárszent- györgy, Táborfalva), hanem távolabbról is hívták (Csongrád, Budapest). A korosztályához tartozó népi verselő, Berényi József szintén kitűnő forrásnak bizonyult a lakodalmi vőfélyversek és szokások gyűjtéséhez, s bár maga kevésbé vőfélykedett - autodidakta muzsikus volt -, a vőfélyverseket és lakodalmi szokásokat kitűnően tudta. A szabadszállási vőfélyek működéséről pontos adatokat Tóth Sándor gyűjtéséből ismerhetük meg. A 20. század első felében a következő vőfélyek működtek: Gaál Imre (1924-1997), Gudmon Sándor (1912-1958), Nagy Balázs (1901-1943). Kerekegyházán az 1940-es évektől követhetjük a vőfélyek működését: Czingel Ádám (1931—), Zana István (1924-) voltak ismert „vőfények." Mára már a kecskeméti születésű Virág Mihály (1951-) maradt, aki viszont országszerte keresett vőfély. Zana saját bevallása szerint tizenhét évesen kezdte el tanulni a verseket egy ballószögi vőfélytől (Zsitva József), és több mint 300 lakodalmat vezényelt le. Virág Mihály anyai nagyapjától (Molnár István) tanult sokat, és több verset - ritmust - maga is olvasott. A korábbi évtizedekben Juhász János és Kecskemét Szar- kás részéről átjáró Pápai Vincének neve maradt fenn ismert vőfélyként a népi emlékezetben. Czingel jó hangja és kedélyes természete miatt igen kedvelt volt az egész Duna-Tisza közén; 50 (!) évi működése alatt nagyon sok helyen megfordult, így Lajosmizsén, Kerekegyházán és Ladánybenén. Arra is fény derült, hogy a környező városokból (Nagykőrös, Kecskemét) is hívtak vőfélyeket, ha a helyiek már le voltak foglalva. Kunadacson ismert vőfélyek voltak: Nagy József, Sztaskó Mihály és Tóth László. Szórád, Kisjuhász, Berényi, Gazdag, Czingel és Virág vőfélyi működéséről interjúk készültek, Veszelszki Lászlóról - korai halála miatt - csak fényképek és vőfélykönyve maradt fenn. Szórád, idősebb lévén, hamarabb kezdte a vőfélyeskedést vagy „vőfényeskedést," ahogy ő mondta, mint Veszelszki, akit még az 1960-as években is hívtak. A szegényparaszti származás, a minimális iskolázottság jellemző a régi lajosmizsei-ladánybenei vőfélyekre. Bár mindkét család felmenői Jászberényből származtak, és a 19. század közepén telepedtek le Lajosmizsén, a Szórád család Lajosmizse rosszabb földű berénybenei részén gazdálkodott, Veszelszkiék pedig a mizsei területen.48 Szórád szerint olyan gyenge volt a föld, hogy „oda csak a madár vitte a trágyát". Szórád József gyermekként „pulykapásztor", majd később juhász volt. Veszelszki László nagycsaládban nőtt fel, és ők is a szegényebb réteghez tartoztak; a család több tagja, így Veszelszki László is a tehetős Mizsey György birtokán cselédeskedett. Mindkét parasztember saját maga tanulta meg a vőfélymesterséget, ahogyan Szórád mondta: „Néha láttuk, néha hallottuk". Az igazsághoz tartozik, hogy amikor már igény volt rájuk, akkor tudatosan kezdték tanulgatni és válogatni a verseket és köszöntőket, és mindketten megszerezték Kóró Pál Alföldi vőfélykönyvének egy-egy kiadását. Míg Szórádnak az 1904-es, addig Veszelszkinek az 1943-as bővített változat volt meg. A szöveg nagyfokú egyezsége ellenére a vőfélyek a házasulandók és a családok, valamint az alkalmak szerint válogatták ki, hogy mikor melyik verset mondják. Mindketten fejből mondták a verseket, sohasem olvasták. „Nagy szégyen lett volna", erősítette meg a szövegmondás el- engedhetetlenségét Szórád József. Szórád csak fiatal házasember koráig működött: 1939-ben vette feleségül Magyar Borbálát (1912-2011), és ezután még egypárszor vőfélyeskedett, de csak ismerősök lakodalmán, aztán abbahagyta. „Béhagytam, mert már házasember voltam, és illett otthon lenni a családdal, nem lehetett már egész éccakákat átverselni", érvelt. Legénykorában névnapi köszöntéseket is vállalt, karácsonykor és disznótorokba is elhívták, ahol verses - sokszor igen borsos - mondókák- kal szórakoztatta az egybegyűlteket. Szórád József, Kisjuhász János és Berényi József mindhárman büszkén emlegették, hogy amit tudnak, jász szokás, és ők a jász hagyományokat viszik tovább, csak azt ismerték.49 48 Lajosmizse betelepülésére vonatkozóan ld. Kürti László 2004,2008 49 Természetesen azt hangsúlyozni sem kell, hogy egyes esetekben ez vagy bebizonyosodott, vagy nem. Ahol 219
