Wicker Erika (szerk.): Cumania 26. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2013)
Régészet–Antropológia–Numizmatika - V. Székely György: Elfedett Árpád-kori éremleletek a Duna-Tisza közén
V. Székely György rést, amely a fokozódó ezüstbányászatra támaszkodva egyre nagyobb méreteket öltött. Ekkor jelentek meg a jellegzetes éremképet (álló püspök bottal és könyvvel, kéttornyú templomorom) és az ERIACENSIS köriratot hordozó veretek, melyeket azután három évtizeden át nagy tömegben készítettek. Ezek az érseki pénzek egyre nagyobb mennyiségben kerültek a pénzforgalomba, amit az éremleletek és az utánzatok növekvő száma is jelez. A friesachi dénár sikerét az okozta, hogy ebben az időben mind Magyarországon, mind a szomszédos területeken hiányzott a jó minőségű, magas ezüsttartalmú pénz. Ilyen kereskedelmi pénznek a friesachi dénár kiválóan megfelelt. Az érseki dénárok népszerűségét jól mutatja az egykorú utánzatok mennyisége, ugyanis mind több és több egyházi és világi méltóság (gurki püspökök, bambergi püspökök, aquileiai pátriárkák, andechs-meráni hercegek) verette pénzét az érseki dénárok mintájára. Az utánzás olyan méreteket öltött, hogy Adalbert érsek 1195-ben egy birodalmi rendeletben tiltotta meg pénzeinek utánzását a saját területén. II. Eberhard érsek (1200-1246) újjászervezte a friesachi pénzverést, és Bernhard karinthiai herceggel (1202-1256) megegyezve párhuzamosan bocsátottak ki pénzt, melyek éremképeit az utánzások csökkentésére rendszeres időközönként változtatták. A 13. század első évtizedeiben a két legfontosabb pénzverde, Friesach és St. Veit mellett számos új verdét nyitottak, főleg a folyóvölgyekben húzódó kereskedelmi utak közelében (Pettau/Ptuj, Rann/Brezice, Reichenburg/ Brestanica, Laibach/Ljubljana, Landstrass/ Kostanjevica, Gutenwert/Ótok, Tschatesch/ Catez, Heiligenkreuz/Sv. Kriz). Ezekben a verdékben igen sok utánveret készült. A friesachi pénzek virágkora a 13. század első felére esett. Elterjedési területük a Karinthiával és Krajnával szomszédos területek mellett főleg Magyarország volt. Itteni élénk forgalmát a gyakran több ezer darabos éremleletek,88 az egykorú okleveles adatok89 és II. András friesachi utánveretei tanúsítják.90 88 Gedai István 1969 105-148. 85 Hóman Bálint 1916 292-297. 90 Hóman Bálint 1916 299-314.; Baumgartner, Egon 19491950 25-29. A friesachi pénzek forgalma Magyarországon az 1241-1242. évi tatárjárás után jelentősen visszaesett, és szerepét fokozatosan más pénzek vették át. A most ismertetésre került leletek tovább erősítik azt a már korábban is többször megfogalmazott megállapítást, hogy a tatárjárás idején földbekerült kincsleletek egy része a pénzek mellett különféle ékszereket is tartalmazott.91 Ezek a nemesfém ékszerek és viseleti tárgyak az ezüstpénzekkel együtt egykori tulajdonosaik vagyonát alkották, így számos kérdés megválaszolásához adhatnak segítséget, mint pl. a korabeli viseletben betöltött szerepük, az elkészítésükhöz szükséges ötvöstechnikai ismeretek, a tulajdonosaik vagyoni helyzete és társadalmi rangja. A fentebb ismertetett kincsleletek összetételét a 2. táblázat mutatja. A táblázatból kitűnik, hogy a most ismertetett leletek ékszerei között leggyakrabban a gyűrűk, a karikaékszerek és a hajkarikák fordulnak elő, ezek anyaga többnyire ezüst, ritkábban elektron. A lelet összértékére - és ezen belül az ékszerek arányára - vonatkozó számításoktól az előkerülési körülmények bizonytalansága, a hiányos és pontatlan leírások miatt el kell tekinteni. Annyi azonban kijelenthető, hogy az ékszerek nemesfémtartalma, azaz értéke nagyjából arányos a lelet pénzeinek értékével, legfeljebb esetenként haladja meg azt. Eddigi ismereteink szerint a leletekben - kivéve talán az Örkényit, - különleges értékű vagy minőségű ékszer nem fordul elő, ami azt a korábbi megállapítást erősíti, hogy ezek az ékszerek a pénzek tulajdonosainak vagyonához tartoztak, akiket az árutermelés és pénzgazdálkodás útján meginduló falusi lakosság módosabb rétegében kell keresnünk.92 Ez a tény egyúttal a kincsleletek előkerülési helyére is rávilágít. Ugyanis a hiteles körülmények között talált, többé-kevés- bé jól dokumentált leletek arra utalnak, hogy ezek többségét az Árpád-kori falvak területén vagy az egykori települések közelében rejtették el, így elhelyezkedésük egyúttal az Árpád-kori úthálózathoz is kapcsolódott. Ezt a feltételezést támasztja alá a Pestről Szegedre 91 Parádi Nándor 1975 126., 128., 154. 92 Parádi Nándor 1963 218-222.; Uő. 1975 155.; Mester- házy Károly 1983 145. 124
