Wicker Erika (szerk.): Cumania 26. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2013)

Régészet–Antropológia–Numizmatika - Knipl István: Hajós régészeti topográfiája

Knipl István legkeletibb ága, mely a magaspart lábánál, a mai Duna-Völgyi Főcsatorna vonalában húzó­dott a bajaszentistváni összefolyásig.12 A me­der területén, annak maradványaként jött létre a Vörös-mocsár, szinte leküzdhetetlen aka­dályt jelenve a Duna felé közeledők számára. „Minden jelenség oda mutat, hogy ez hajdan a Duna folyásának egy ága volt. Különösen a mocsáros, eres vonal Őrjegnek nevezett alsó vidéki része, még ezelőtt csak 40-50 évvel is egészen folyam-meder idomú, hosszan, keske- nyen nyúló állandó vizű tó volt, melynek alól világosan észlelhető közlekedése volt egyik oldalról a Dunába, másik oldalról a Tiszába"13 Mivel ez egy keskeny, gyakorlatilag lejtés nélküli alacsony ártéri terület,14 a víz nehezen tudott lefolyni róla, így hetekre-hónapokra víz alá kerülhetett.15 „A szekszárdi hegyektől a Duna-Tisza közi homokhátig hatalmas, széles vízi- és mocsárvilág terült el, sajátos életmód­dal, szokásokkal, s ez a vízország nem tarto­zott sem a Dunántúlhoz, sem az Alföldhöz, hanem a kettő között az átmenetet képezte. A szekszárdi hegyek és a Duna-Tisza közi magas homokhát között olyan mély, mocsaras Duna- teknő terült el, amelynek fenekén, nagyjából a középvonalban, folyt végig a szabályozatlan, kanyargós Duna. A Duna folyam a két part nem jelentett olyan választóvonalat, mint ma, az átellenes községek szinte akadály nélkül közlekedtek egymással. A Dunántúl és az Al­föld felé inkább a Dunát kétoldalt kísérő mo­csárvilág széle jelentette a választóvonalat."16 A Ny-on az egykori Duna-völgytől nagy­részt éles peremmel elkülönülő, a Tisza felé fokozatosan alacsonyodva lejtő Duna-Tisza közi homokhátság17 morfológiailag mintegy 30-40 méterre emelkedik a Duna-völgy fölé, területén az apró szemű (0,1-0,2 mm) homok az uralkodó.18 A homok kialakulása az utolsó jégkorszak 25-26 000 évvel ezelőtti száraz, hi­deg időszakához köthető, mely időszakban a kialakuló homokot a szél többszörösen áthal­mozta, osztályozta, végül löszös üledékekkel 12 Borovszky Samu 1910 I. kötet 202-205. 13 Galgóczy Károly 1877II. kötet 83. 14 Bugyi 98 m, tőle 100 km-re D-re Sükösd 92 m. 15 Tóth Károly 1979 74-75. 16 Katona Imre 1954 2. 17 Miháltz István 1950114. 18 Tóth Károly 1979 72. változatosan keverte és rétegezte.19 A homok­hátság mai felszíne futóhomok és lösz rétegek egymásra rakodása során jött létre.20 A löszre települt holocén futóhomok a hátság Ny-i peremének a közelében a legvastagabb, buc­kái kevésbé kötöttek, és igen gyakran a 25-30 méteres magasságot is elérik.21 A lösz és futó­homok rétegek a hátság területén mind hori­zontálisan, mind vertikálisan igen nagy válto­zatosságot mutatnak. A lösz alól sok esetben felszínre bukkan a korábbi löszös homok.22 A holocén futóhomok felületek felszíne igen ta­golt, ÉNy-DK irányú mélyedések (szélbaráz­dák) sorozata jellemzi.23 A területről Hoitsy Pál így írt: „Ez a buckás, mintegy 20 méterrel magasabban fekszik mint a Sárköz. A megye legsivárabb homokterülete ez..."24 Neolitikum25 (Kr. e. 6000-4500/4400) A jégkor végén megkezdődött a vegetá­ció átalakulása, és mind az ártérről, mind a magaspartról eltűntek a hidegkedvelő ele­mek.26 A cirbolyafenyő, vörösfenyő, csipke­19 Molnár Zsolt 2003 26. 20 Feltehető, hogy a löszös rétegek egy-egy glaciálisnak felelnek meg, míg a futóhomok rétegek egy ettől eltérő klímájú időszak emlékei. Miháltz István 1950 122-128. 21 Miháltz István 1950 131. 22 Ilyen felszínre bukkanó folt a Hajóstól és Császártöl­téstől D-re eső terület (Illancs) is. Miháltz István 1950 117. 23 Miháltz István 1950 132. 24 Idézi: Bánáti Miklós 196918. 25 Hajós külterületének terepbejárására 2009-2010 évek­ben került sor. A korábban szórványos terepbejárások (D. Szabó Kálmán bejárásai) és esetleges lelőhely be­jelentések után ez tekinthető az első szisztematikus régészeti terepmunkának a falu területén. A terepbe­járás során több mint 100 új lelőhelyet sikerült azono­sítani. Ezúton szeretnék köszönetét mondani Sultis Lászlónak, aki töretlen lelkesedéssel és kitartással vett részt a terepbejárás sokszor viszontagságos mun­kájában. Külön köszönet illeti Gyucha Attila, Wilhelm Gábor és Sóskúti Kornél régészeket a leletanyag meg­határozásában nyújtott segítségükért. 26 Az elmúlt években Hajós és Császártöltés területén jelentős környezettörténeti kutatások zajlottak. (SZTE Földtani és Őslénytani Tanszék megvédett szakdolgo­zat, folyamatban levő doktori értekezés.) A Vörös-mo­csár és a Hajósi-Kaszálók területén több régészeti-geo­lógiai fúrásra került sor. Mára megtörtént a fúrások alkalmával vett minták szedimentológiai, geokémiai, makrobotanikai, malakológiai és pollenanalitikai fel­dolgozása. A minták datálását 15 radiokarbon adat tet­te lehetővé. Hajós régészeti topográfiájának elkészíté­se során rendhagyó módon felhasználtuk a régészeti­geológia által szolgáltatott, az őskörnyezetre vonatko­zó adatokat is. így a régészeti korokat taglaló fejezetek 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom