Wicker Erika (szerk.): Cumania 26. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2013)
Néprajz - Kürti László: Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban
Lakodalmak, vőfélyek és vőfélykönyvek a Felső-Kiskunságban (baboskendő, Kiskunhalason „pipikendő") csak az 1930-as évek végén és a 40-es években kezdett divatba jönni. Addig egyszerűen kontyolták és bekötötték a menyasszony fejét. Csak úgy „asszonyosra" - jegyezte meg Szó- rád József. Ladánybenén a vőlegény anyja egy régi kendőt adott a menyasszonynak erre az alkalomra. Ezután következett a menyecsketánc, amit rendesen a vőfély vezényelt le. A násznagy kapott egy nagy tálat, esetleg szitát vagy rostát, Szabadszálláson kalapot, amibe a pénzt gyűjtötték. A család döntötte el, hogy menyasszonytánc vagy menyecsketánc lesz-e a pénzgyűjtés módja. A kettő közti különbség abból állt, hogy az előbbiben a menyasszonnyal táncoltak, az utóbbiban pedig már az átöltözött menyecskével, újasszonnyal. A vőfély kezdte a menyasszonytáncra szóló buzdító versét, és ő kezdte a táncot a menyasszonnyal. Ezután az „Eladó a menyasszony" felhívásra táncolhattak menyasszonnyal azok, akik a násznagy elé pénzt helyeztek a szitába. A tánc befejeztével a pénzzel együtt „elszökött a menyasszony", az ajtóban két koszorúslány játékosan zsebkendővel megütögették, hogy ahány ütés éri, any- nyi gyermeke legyen. A menyasszonyt ekkor öltöztették át „újasszonynak", azaz felkon- tyolták. Általában a vőlegény anyja és a közeli nőrokonok segítettek. „Gyöngyösfékető" vagy ahogyan tréfásan nevezték, „fityula" került a fejére. Ezt „kontyolónak" nevezték. Ezt menyecsketánc követte majd általános táncolás következett. Hajnalban még egyszer megterítettek, és egy utolsót ettek. Ilyenkor divatos volt a sült húst vagy - főleg téli időben - a kocsonya. Ezután a zenészekkel kikísérték a vendégeket, és - ha akarták - egyet táncoltak az udvaron. Jó vőfélyek „vendégküldő" rigmust tudtak, ami legtöbbször igen borsos, vaskos szövegű volt. Ekkor sok tréfát megengedtek maguknak a vendégek: Ladánybenén, Kerekegyházán és Lajosmizsén az istállóba is bementek, fűrészeltek, fára másztak, de nem volt ritka a széna-szalmakazal tetején való táncolás, amit a Kiskunság más helységeiből is ismerünk (pl. Bugac, Fülöpszállás).65 A háziak illendőségből a megmaradt ételekből csomagoltak a vendé65 Szomjas-Schiffert György 2006 34, 68. geknek. Ez jó szerencsét jelentett. A lakodalom másnapján a család és a közeli rokonság visszatért a lakodalmas házhoz egy ebédre esetleg vacsorára, amikor is elfogyasztották a maradékot. A másnap történt látogatást („hé- részes") egy-két idős adatközlő említette Lajosmizsén, de régi szokásként csak az új pár látogatásaként emlegették. Ez úgy alakult át, hogy egy héttel a lakodalom után elmentek a menyasszony szüleinek házához a rokonok, barátok és a barátnők egy ebédre. Szabad- szálláson egy-két nappal később „kállátót" tartottak; ha nagy „kállátót" csaptak akkor mondták, hogy „többe került a kállátó, mint a lakodalom".66 Ladánybenén divatos volt az új asszony első miséje, amikor a keresztanyával együtt ment a templomba és egy padban ült vele. A lakodalmi mulatság alatt a hangszeres zene, nótázás, játékok és a tánc váltogatta egymást. Ahogyan mondták: „egy sor tánc," „egy sor nóta" járta; ez mintegy félórányi lassú és gyorscsárdást jelentett. Az 1920-as évektől a divatos táncok a csárdás, a keringő, a magyar keringő, a tangó, a foxtrott, a „cseszton" (cselszton, charleston), a boszton és a magyar kettős voltak.67 Az idősek Lajosmizsén a csárdást még „hegyesen", és „rezgősen", a gyorsabb részét „ugrósan" járták. A körcsár- dás-formát is emlegették, amikor többen ösz- szefogóztak „csárdásolni". A csárdások közül kedvelt volt a „Házunk előtt, kedves édesanyám, áll egy magas eperfa", „A lajosi csárdában, ecet ég a lámpába", „Sárgarépát nem jó dombra ültetni", „Sej, haj, feleségem Sára". Az idősek közt még kedvelt volt a „Barna kislány 66 Tóth Sándor 2001 603. 67 A charleston 1923-ban jelent meg Amerikában, és egykét év alatt Európában is divatossá vált. A lassú amerikai keringő (waltz) több fajtáját nevezik bosztonnak (Boston), melynek eredete az 1840-es évekre nyúlik vissza, és már 1900-ból van adat arról, hogy oktatják magyarországi táncmesterek. A foxtrott egy amerikai színpadi táncként kezdte hódító útját 1913-ban, és az első világháború alatt terjedt el Európa szerte. Az argentin eredetű tangó 1907-ben került át Európába, és hamar népszerű lett, 1910-ben a vansztep (onestep). A magyar kettős és a magyar keringő táncmesterek által főleg tánciskolákban tanított párostánc volt, amely a 20. század elején bekerült a lakodalmi táncok rendjébe is. Ezenkívül ismerték még a 19-20. század fordulóján a körmagyart, palotást, sormagyart, négyest, valamint a valcer és polka különböző formáit, amelyeket tánciskolákban oktattak, de ezek nem kerültek át a lakodalmi táncok közé. 225
