Wicker Erika (szerk.): Cumania 26. - A Kecskeméti Katona József Múzeum évkönyve (Kecskemét, 2013)
Néprajz - Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A bor a hajósi sváb hagyományos népéletben (20. század első fele)
Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária Nem tartozik a racionális borászati technológiához a borkészítés során alkalmazott borostorozás (Paitscha) szokása, melyhez a láncostort (Kettammapaitsch) alkalmazták. Ha a hajósi gazda azt akarta, hogy a bora szép fehér, fényes legyen, lánccal verte meg a bort. Egy farúdra láncot erősítettek, ezt bedugták a hordóba, s így keverték a hordóban a bort. Azt tartották, akkor fényesebb lesz (dr Wei hat ma paitsched, dafl'r zvaifi weatt). Három-négy napon át ismételték ezt, a bor forrása közben. Ezt a módszert általában a forrásban lévő bor tisztítására szokták alkalmazni, valójában azonban a bor színét nem befolyásolja. Ugyanezt a borostorozást alkalmazták a hajósi szőlősgazdák akkor is, ha kadarka kékszőlőből fehérbort akartak készíteni. A leszedett szőlőt a darálás után rögtön le kellett préselni, hordóba tenni és ostorozni. Valójában itt sem az ostorozás miatt lett fehér a bor. Ugyanis a kékszőlőnek nem a levében, hanem a héjában van a színanyag, akkor lesz színes a bor, ha héjon erjed. Tehát a gyors préselés után ostorozás nélkül is fehérbort kapnának. A bort akkor szokták lefejteni (dr Wei aziah), ha a forrás (tuat arbada) után teljesen letisztult (ischt klar). Majd a rákövetkező évben, májusjúniusban kellett végezni egy újabb fejtést. Változó lehet az az időpont, amikor már teljesen letisztult a bor és élvezhető - noha a murát, az erjedt mustot (Krätzr) is sokan kedvelték. A vörösbor tavaszra lesz teljesen tiszta, a fehérbor hamarabb érik, azt már karácsonykor lehet fogyasztani. A hajósiak mindig büszkék voltak arra - amiért a szomszédos császártöltési svábok csúfolták is őket -, hogy „tiszta" szőlőből, azaz „csak" szőlőből készítették a boraikat, csaláshoz nem folyamodtak. A 19. század közepéről szóló tudósításban a hajósiakra vonatkozóan borfestő anyagok felhasználásáról olvashatunk: „szőlleik is vágynak... veres boraik teremnek, mellyek meglehetőssek volnának, de a' halmok alatt termő földi bodzával és alkermessel [al- körmös] festik, hogy feketébbek legyenek, mellytől azonban kellemetlen ízt kapnak".18 A borászathoz használatos eszközök közül a helyi közvélekedés szerint hajósi esz18 Mindszenty Antal 1831.12. köztalálmányok a következők: Wägile vagy Keallrwägile (1. a hordószállításra való kiskocsi, 2. a pinceépítésnél a föld kihordására való kiskocsi), Faulenzr ('lustálkodó', 1. kb. egy méter hosszúságú, fűrészfogú fa a hordó megtámasztására borfejtéskor, 2. a hordóra két kampóval akasztható háromszög a fertály megtartására a lerakodásnál)19, Mafíile ('fickó', 3-5 literes famerő egy fogantyúval). A hordók megfelelő kezelése (s Paß bihandla 'a hordót kezelni') a gazda feladata volt. Hajóson a következő hordófajtákat alkalmazták hagyományosan: Viatlfaß vagy Via ti (fertály, 12,5 literes), Ueimrfaß (akós hordó, 50 literes). Hagyományosan Ueimrban fejezték ki a hordóméretet: Draiueimrfaß (háromakós hordó), Zeahueimrfaß (tízakós hordó) - újabban literben és hektóban. A Randfaß vagy inkább Randfäßle 'rundóhordó', amivel a hétvégi ivászatokra szánt porciót mérték, 10-15 liter között változott, ahogyan a kádárnak éppen sikerült a mérete. PINCEKULTÚRA A pinceépítés múltja A pincék mindig útba estek, „akármerre dolgoztak az emberek a határban". Itt Hajóson az volt a szójárás: minden út a pincékhez, a pincéken át vezetett. (Älligi Weag se and dur d Keallr ganga.) Hajóson minden családnak volt szőlője, bora és pincéje. Az év folyamán nem volt olyan nap, hogy a férfinép meg ne fordult volna a pincében. Úgy szokták emlegetni, hogy a hajósi emberek az idejük felét a pincében töltötték. A Duna-Tisza közti homokhátság peremén húzódik az a löszpart, amit a földrajz Kecel-bajai magaspartnak nevez, az újabb hivatalos elnevezés szerint pedig Hosszúhegy, melyet Császártöltéstől mérnek Csátal- jáig, hossza hatvan kilométer. Ez a Kecel-ba15 A 2. jelentés további magyarázata: edénytartó a döngölt szőlő (Masch) lerakodásához. Az edénytartóra állították a Viatlt (fertályt), a fertályba a fickóval (Ma- fiile) merték ki a hordóból a mustot és a szőlőt. A tartóról vállra vették a fertályt, és beöntötték a szőlőt a darálóba. Fából volt, a hordókra két kampóval volt akasztható, a kampó is fából volt kifaragva. Újabban vasból készítették. 160
