Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)

Iványosi-Szabó Tibor: A mezővárosi autonómia formálódása Kecskeméten a XVI-XVII. században

60 Iványosi-Szabó Tibor X. táblázat A KILENCVENES ÉVEKBEN SZOLGÁLATOT TELJESÍTŐ ESKÜDTEK VAGYONI TAGOZÓDÁSA Nevük előfordulása Törpevagyonú Kis vagyonú Közepes vagyonú Gazdag Bizonytalan 1 1 1 1 2-5 1 4 4 1 6-10 3 1 6 4 11-20 4 8 8 1 21-30 1 2 8 31-40 1 41-50 3 51-60 1 Összesen: 4 (6,3%) 7(11%) 25 (39%) 25 (39%) 3 (4,7%) Az arányokat tekintve azt látjuk, hogy a gazdagok csaknem azonos mértékben vannak ekkor is jelen. Számottevően megnőtt viszont a közepes vagyonúak aránya, ami azzal járt, hogy a nemesi vármegye befolyásának fokozottabb érvényesülésekor a két legszegényebb csoport már jóval kisebb százalékban jutott szóhoz. Tehát teljességgel egyértelmű, hogy a század utolsó évtizedében a gazdasági romlás, a létbizonytalanság és a rendi-feudális erők közigazgatáson belüli hatalmának növekedése kedvezőtlenül hatott a mezővárosok korábbi viszonylagos társadalmi nyitottságára. Annak érdekében, hogy a város esküdteinek lehetőségeit és korlátait tisztábban lássuk, vagyoni állapotaik ismertetésén túlmenően röviden utalnunk kell renditársadalmi helyzetükre is. A mezőváros lakosainak aránytalanul nagy része jogilag jobbágy volt, de birtokaikkal - főleg az ingatlanokkal kapcsolatos - jogaik lényegesen szélesebbek voltak mint a falusi jobbágyoké. Telkes jobbágyok fogalma és a földhasználat faluhelyen szokásos korlátai itt ismeretlenek voltak. Közismert, hogy a török hatóság nem vette figyelembe a szolgáltatások megkövetelésekor a magyar rendi előjogokat. Éppen ezért a városban élő néhány nemes család e tekintetben nem élvezhetett semmiféle kiváltságot sem. Kamarás Ambrus, aki nemcsak nemes volt, hanem a város talán leggazdagabb embere, éppúgy részt kellett hogy vállaljon mind a pénzbeli terhekből mind pedig a különféle munka-