Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)

Schön Mária: Hiedelemlények a hajósi svábok emlékezetében

Hiedelemlények a hajósi svábok emlékezetében 379 Friedhof geloffen zu der Mutter ihrem Grab und hat vor Weinen kein trockenes Auge nimmer bekommen. Also mit einem Wort gesagt, sie hat ihre Mutter sehr lieb gehabt. Aber sie hat es so weiter gemacht jahraus, jahrein. Auf einmal rief eine Stimme aus dem Grabe: Liebes Kind, weine nicht mehr so viel um mich, ich lieg schon ganz nass. Weil dein Krüglein überlauft immer und das lauft alles unter mich. Von nun an war das Mädchen auch noch immer in den Kirchhof geloffen und hat ihrer Mutter immer von den schönsten Blumen ihr Grab aufgeziert. Und ihre Mutter ist ihr nicht mehr entschienen, weil von dort an hat sie Ruhe gehabt und war trocken. Und das Kind ist die Zeit schon groß geworden und hat auch schon vielleicht geheiratet. (A könnyel teli korsó. Volt egy fiatal pár. Ezeknek volt egy gyermekük, egy csodaszép kislány. Okos volt és fürge. Mindig az anyja szoknyája mellett volt, és segített neki mindenben, amiben tudott. De egy idő múlva az édesanya megbetegedett, és ágynak esett a betegségtől. A szegény kislány igyekezett minden széppel és jóval szolgálatára lenni, hogy az édesanya megint fölépüljön. De az édesanya csak gyöngült, állapota egyre rosszabbodott, és meg is halt. És miután meghalt, a kislány mindennap kiment a temetőbe a sírjához, és szeme egyre csak könnyben úszott. Egy szóval mondva, nagyon szerette az édesanyját. És ez így ment évről évre. Egyszer kiszólt hozzá a sírból egy hang: Kedves gyermekem! Ne ejts értem annyi könnyet, hiszen már csupa könnyben fekszem. Mert a korsód mindig túlfolyik, és az mind lefolyik alám. A kislány onnantól kezdve is mindegyre kijárt a temetőbe, és édesanyja sírját a legszebb virágokkal díszítette. De édesanyja már nem jelent meg neki, mert attól kezdve nyugalma volt, a sírban szárazon feküdt. Azóta a kislány már felnőtt, és talán már férjhez is ment.)