Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)

Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta: Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultúrája (XIX-XXI. század)

Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultiirája 285 Kenyeret a zsidó péktől vásárolták, de a barcheszt, a fonott kalácsot a háziaszszony sütötte meg. A házigazda, a kántor a favágást és az udvar seprését, a hóseprést végezte el. Klein Gyuláné Fisehhof Katalin 1950-es évekbeli háztartására fia, Kerekes István emlékékezett: A jászberényi származású Klein Gyula (1902) tollkereskedő a II. világháborúból visszatérve vette el Fischoff Katalint (1920), aki második felesége volt. Két gyermeküket nevelték ekkor. Nem vezettek teljesen kóser háztartást, de sok vallási előírást megtartottak. Az udvaron volt egy kis tyúkól, de nem maguk nevelték a csirkét. Ha a háziasszony szép és olcsó csirkét látott a piacon, vett 4-5 darabot, melyet addig tartottak, míg le nem vágták, utána újabb baromfit vásároltak. A baromfit a sakterhoz vitték levágatni. A háziasszonynak kétmedencés mosogatótálja volt. Ez egy bádoglemezborítású asztal volt, melyet étkezésre nem használtak. Ha megfordították a lapot, húsdeszkaszerü volt, ha kivették belőle a deszkát, akkor ott volt benne a mosogató. Az elmosott edényeket nem törölgette, hanem megvárta, míg megszárad - sokszor csak másnap pakolta el az edényeket. Télen a konyhában, tavasztól őszig pedig az udvaron zajlott a mosás: bádogborítású fateknőben, melynek alján kifolyó volt, oda vödröt tettek, amikor kiengedték belőle a vizet. A házban nagy spejz volt: sok befőttel, savanyúsággal, melyet a háziasszony maga készített. Duplafalú, fából készült jégszekrény is volt a kamrában, mely fémlemezzel volt kibélelve. A kisfiú feladata volt az, hogy hetente kétszer vödörrel hordja haza a jeget. Az étkezés szempontjából is nagy beosztással élt a család. Kenyeret soha nem dobtak ki, de még a csirkéknek sem adták oda. A napi étkezés is pontosan be volt osztva. Például egy csirkének a négyfős család ebédjéhez elég kellett lennie: megvolt, hogy ki mit kap. Anyám ette a hátát, az apán és a húgom a combjait, én a melle húsát kaptam. Az aprólék meg benne volt a levesben, de anyám azt is szétosztotta. A fejét ette anyám, de az eszét nekem adta. A gazdasszony úgy számolta ki a főtt ételeket, hogy maradék soha nem volt, vacsorára sosem ették az ebéd maradékát.