Bárth János szerk.: Cumania 25. (A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezetének Évkönyve, Kecskemét, 2010)
Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta: Kiskunfélegyháza népi táplálkozáskultúrája (XIX-XXI. század)
210 Bereznai Zsuzsanna - Mészáros Márta gyomrát teleszívatták tejjel, majd a kivett gyomorban a tej megaludt, sót tömtek bele, bekötötték, és a füstre felakasztották. Füstölés után lemosták és árnyas helyen legalább nyolc napig szárították. Ha szükség volt rá, a gyomrot felvágták, a tartalmát egy tálban sóval leöntötték, s /elszikkadás után használható. Ez a szárazótó. Más esetben a gyomor tartalmát üvegbe öntötték, s egy liter édes, forró savót tettek hozzá, s egy kis csöves pirospaprikát is dugtak bele, majd az üveget lekötötték. Ez a kanalasótó, melyet riihasarkon át szűrték a tejbe. A beoltott tej félóra múlva megaludt, s akkor a fejősjuhász kigyúrta, kinyomkodta a sajtot. A megmaradt savót felforralták túrónak, a kicsöpögött savó pedig a disznók moslékjába került. 4 7 Míg a pásztorok csak a saját szükségletükre fejték a tehenet, addig a paraszti gazdaságokban a tehén fontos szerepet játszott a magángazdálkodás idején, a XX. század közepéig. A tehéntejet frissen is fogyasztották, s különféle termékeket készítettek belőle - aludttejet, tarhót, tejfölt, túrót, sajtot, írós vajat, sült vajat, vaj alját -, melyeket önállóan is fogyasztották, vagy különféle ételek készítéséhez használták fel. A frissen fejt édestejet forralva vagy forralatlanul is fogyasztották. Az ellés utáni első tejet föccstejnek nevezték, mely sárgás színű, gennyes-véres volt, s az ellés után egy hétig nem fogyasztották, csak a borjú szopta, vagy megetették a malacokkal. A föccstejet székletszorulásos gyereknek adták. Számos helyen pitét is sütöttek belőle: Nagyon jó volt. Megkavarták latyára ('folyósra'), beleöntötték a tepsibe. A borjú az anyja mellett annyiszor szopott, ahányszor akart. Az anyja ki volt pányvázva, s ott volt mellette a borjú. 3-4 hónapos korában a kisborjút elválasztották az anyjától, s utána megpányvázták a kisborjút is. Pallókát tettek a borjú orrára, mely bőrből készült, hosszú kovácsoltvas-szögekkel ellátva. Ha a tehén az elválasztás után nem akarta leadni a tejet, megmártották'. Megszoptattuk, egy kicsit szopott tüle, de nem sokat. Ezt mártatásnak neveztük. Más háznál azt csinálták, hogy simogatták a tehén hasa alját, s a kisborjút is odatették, hogy megnyugodjon. A XX. században a félegyházi paraszti gazdaságokban főleg a nők fejtek: a gazdasszony és a leányok, de a nagyobb fiúkat is megtanították rá. Kisszéken ülve zsétárba fejtek. A rúgós tehenet így fejték: Az olyan volt, a rugós tehén, hogy az első lábát fölvettük, kötéllel meg volt kötve, egy karó volt keresztbe téve, oszt nem bírta a lábát letenni. Ha letette, akkor elesett. Mert három lábon állt. No meg aztán csináltunk a feleségemmel olyat, mán mert nekünk is volt rúgós... Akkor azt csináltuk, hogy trágyába beleszúrtuk a vasvillákat, oszt ebbe a /ágyékba beletettük, oszt nem bírta a lábát előre venni. Oszt végül megszokta. Azt szerette a tehén, ha mindig ugyanaz fejje, mert ha más fejte, akkor baj volt, akkor biztos felrúgta, belerúgott akkorát, hogy csak repült a tejjel - így emlékezett Czombos József petőfiszállási tanyás gazda. 9 7 TÁLASI István 1936. 213-214.
